Konferencián a Copyright Office-ban

Első munkanapomat azonnal a "Nemzet fővárosában" indítottam, habár kissé csepergős volt az idő, semmi nem tántorított el attól, hogy a Capitolium és a Library of Congress mellett időveszteség nélkül jussak el a Copyright Office sajátos küllemű épületébe.

A konferencia, amelyen a CO legfontosabb osztályvezetői számoltak be az American Bar Association IP szakértőinek, rendkívül érdekes volt, bár volt egy része, amit egyszerűen nem akart bevenni a gyomrom (a regisztrációs eljárásuk nehézségeiről tartott beszámolónál olyan mellékvágányra futottak el az emberek, amit nem tudtam teljesen követni).

Na de ettől eltekintve rendkívül érdekfeszítő előadást hallhattam a Legfelsőbb Bíróság által vitára tűzött jogesetekről. Így például egy, a szövetségi szintű szerzői jogi keresetindítás elengedhetetlen elemét jelentő, a CO-nál történő regisztrációról szóló §411(a)-t érintő perről. Ennél is érdekesebb volt azonban az az eset, amelyben egy korábbi precedens ellenére az Omega karórák gyártója egy szerzői jogilag védhetőnek tűnő ábrát gravírozott az órákra, ezzel megpróbálva azt elérni, hogy szerzői jogvédelemre hivatkozva tiltsa meg az általa korábban olcsón eladott, mások által tovább értékesített példányok forgalomba hozatalát az USA-ban. Az LB általi vizsgálat indokoltságát egyelőre nem látom, ugyanis a first sale doktrína egyrészt világosan fogalmaz (az vonatkozik az importálásra is), másrészt egy órát védeni azzal, hogy rátesznek egy "artwork"-öt, indokolatlan megerőszakolása lenne a törvénynek. Talán mindezekért lesz fontos, hogy ezt az esetet elolvassam, azt ugyanis az előadásomon fogom tudni használni.

Egy másik előadó aztán beszélt az ACTA-ról is, amelyet reményeik szerint az év végéig tető alá hoznak (mármint a szövegét, hiszen azért aláírni... az korai lenne). Aranyos volt nagyon az a megjegyzése, mely szerint az egyezményt ért eddigi kritikák most már teljesen alaptalanok, mert a szöveget feltették a netre. Nabumm...

Az előadók a Google Books ügyről is beszéltek, az ő érvelésük azonban "rendkívül előre mutató": "szinte teljesen mindegy", mit dönt a bíróság majd, mert akár kiengedik a szellemet a palackból, akár nem, az igazi kérdés az, hogy mi lesz a "post-Google landscape", vagyis hogy a masszív digitalizálás innentől kezdve valószínűleg a tartalomipar legfontosabb feladata lesz, az analóg művek egészét tekintve (beleértve a festményeket, szobrokat stb.).

És nagyjából ennyi (az említett érthetetlen regisztrációs kérdésekről nem tudok mit összefoglalni).

Egyébként nagy élmény volt ilyen komoly emberek társaságában ülni, kettővel mellettem ült Marybeth Peters, a CO vezetője, aki azonban - bár már ezt megtette korábban is - de most is bejelentette nyugdíjba vonulását év végi hatállyal (saját elmondása szerint 45 éves szolgálat után - wow és respect). Nem véletlen, hogy a nagy fejesek már azon agyalnak, hogy ki legyen az utód. mivel azonban a CO nem az elnöknek, hanem a Kongresszusnak van alárendelve, ezért e ponton a végrehajtó hatalomnak nem lesz szava. Na majd meglátjuk. Ami persze a vicc, hogy az egyik esélyes emberke meg a balomon ült. Hát, tényleg nagy fejekkel ehettem fánkot és ihattam dzsúszt:-)

Címkék: , , , ,