Nem kétlem, szinte méltatlan, hogy napra pontosan fél év elteltével tudok érdemben véleményt formálni a RapidShare "legfrissebb" németországi pereinek végkimeneteléről. A lényegre már tettem utalást korábban, de hát az futtában készült, ezért íme egy tartalmas jogi összefoglalás.
Ne bonyolítsuk a kérdést azzal, hogy e blog hasábjain is részleteiben ismertetem a RapidShare korábbi pereinek tartalmát. Legyen elég annyi, hogy 2007-ben a kölni tartományi legfelsőbb bíróság, 2008-2009 során pedig a hamburgi tartományi legfelsőbb bíróság elemezte a szolgáltatás jogszerűségének kérdését. Míg az előbbi viszonylag kedvezőbb döntést hozott a cég számára, és nem kötelezte több száz RapidShare linkgyűjtemény monitorozására, addig utóbbi szigorú tesztet alkalmazva nem csak, hogy azt mondta, hogy a RapidShare felel a felhasználók által elkövetett szerzői jogsértésekért, hanem azt is jelezte: szerinte a szolgáltatás alapjaiban jogsértő, és ezért nem jogosult semmilyen védelemre a német jogrendben.
Erős szavak, és most úgy fest, értelmetlenek is. A düsseldorfi tartományi legfelsőbb bíróság is állást foglalt ugyanis a kérdésben. Két ítéletet is hozott idén, ezek közül az elsőt napra pontosan fél éve (04.27-én). A két döntés lényege alapvetően a következő: a felhasználók a puszta felöltéssel magáncélú többszörözést valósítanak meg. Jogsértésről (akkor is a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel jogának a megsértéséről) legfeljebb akkortól beszélhetünk, amikor a felhasználó a kérdéses RapidShare linket megosztja a nagyközönséggel. A bíróság világossá tette, hogy mivel mindkét fázis (feltöltés, linkmegosztás) a felhasználó felügyelete alatt áll, a RapidShare bármiféle jogsértésről legfeljebb csakis a link megosztása után értesülhet, ergó, semmi sem kötelezi őt arra, hogy előzetesen bármiféle szűrést végezzen.
Ráadásul hogy is tehetné? Az OLG Hamburg szerint a RapidShare-nek már a feltöltés ELŐTT ellenőriznie kellene a tartalmakat. Hogyan is? Ez ugyebár azt jelentené, hogy a cégnek igazi nagy testvérként elő-kontrollálást kellene végeznie, és még a tényleges feltöltés előtt bele kellene kukkantania a feltölteni kívánt fájl tartalmába. Na ez ugye a vicc kategóriája. Nemcsak, hogy technikailag, de jogilag sem lenne ez így rendben.
Visszatérve Düsseldorfba: a fórum jelezte, hogy a fentiek fényében ugyan elviekben lehetséges, hogy a RapidShare mögöttes felelősséggel feleljen a felhasználók jogsértéseiért, azonban ehhez az kell, hogy konkrétan tudjon valamilyen jogsértésről. Na már most, ugyancsak a fentiek fényében, erre nincs lehetőség. Végső soron pedig ez azt jelenti, hogy a RapidShare nem kötelezhető a linkgyűjtemények vagy a keresőmotorok (például Google) folyamatos ellenőrzésére.
Fontos megjegyezni, hogy ez nem jelenti azt, hogy amennyiben a RapidShare-nek valamilyen úton-módon a tudomására hozzák a jogsértő tartalmak tényét és helyét, akkor ne kellene cselekednie. Az elektronikus kereskedelmi szabályozásból kifolyólag az értesítési és eltávolítási eljárás erre ad lehetőséget, és ennek meg kell felelnie a RapidShare-nek is.
Ja, és íme a slusszpoén: azok után, hogy a hamburgi bírák a világból kiutálnák a szolgáltatást, a düsseldorfi fórum egyöntetűen kiállt amellett, hogy a RapidShare-rel önmagában semmi baj nincs, mivel jogszerű célokra is használható, ezért a jogrend általi védelme vitathatatlan. (Túlbuzgó jogászkodással megjegyzem: ez a tétel gyakorlatilag megegyezik az Egyesült Államokból ismert "staple article of commerce" teszttel. Ez utóbbira hivatkozással bizonyult sok-sok éve jogszerűnek a Sony videomagnók gyártása, és ez az a teszt, ami miatt például a torrent kliensek felelőssége sosem lesz megállapítható.)
Örömteli a döntés. de hogy a jövőben is ez lesz-e az elfogadott ítélet (kvázi precedens), korántsem biztos. Remélhetőleg a szövetségi legfelsőbb bíróság hamarosan állást foglal a kérdésben (aktuálisan épp lehetősége lesz erre a 2009-es hamburgi döntés kapcsán).Címkék: DDL, Düsseldorf, Hamburg, mögöttes felelősség, Németország, P2P, RapidShare, USA
