Árva művek - engedélyezési megoldások?

Az utolsó panel, amelyen indulásom előtt még részt tudok venni, egy kedvelt témámról, az árva művek kérdéséről szól. (Amit amúgy kihagyok, már lehet, hogy erőltetett is lenne: a kormányok szerepe az engedélyezési rendszerek erősítésében és a WIPO szerepe ugyanabban.)

Az elnök viccesen indít: úgy tudja, hogy az árva művek kérdése probléma, de úgy is tudja, hogy vannak erre válaszok. (Nem tudom, meg fogják-e említeni hazánkat, mert szerintem érdemes lenne. Majd meglátjuk. MEGLÁTTUK!)

Az IFRRO részéről Magdalena Vinent elnök asszony az árva művek és az out-of-print könyvek alapproblematikájával indít, jelezve, hogy csak az előbbiről fog érdemben beszélni. Ennek részeként olyan elképzelést foglal össze, mely megfelel az eddig általam is ismert engedélyezési elképzelésekkel (diligent search, az engedélyt a jogkezelők adják ki, különbségtétel kereskedelmi és nem kereskedelmi jellegű felhasználás között), tehát igazán nem kaptam új információt.

Ezután átváltunk a British Library (BL) vezető szerzői jogászára. Fontos költői kérdésként teszi fel, hogy biztosan ugyanazt a jogi szabályozást kell kialakítani a tudáshoz való HOZZÁFÉRÉS esetén, mint amit egy Britney Spears CD ÉRTÉKESÍTÉSE esetén? A BL rengeteg érdekes adattal bír az árva művek kapcsán: az 1980-es években általuk rögzített jazz felvételek előadóinak egyharmadát a 2000-es évek elején nem találták meg. Hangsúlyozza azt is, hogy a kérdés nem csak a szerzői jog "fekete-fehér világába" tartozik, hanem morális, erkölcsi vonatkozásai is vannak. Zárásként említést tesz az USA ("downstream model") javaslatáról, de szerinte nehezen kivitelezhető tömeges jelleggel, a jogosult megtalálására fordítandó energiák miatt. Sokkal jobb megoldásnak tűnik az olyan "upstream" (törvényi engedély formájában létező) megoldás, mint amit Japán, Kanada vagy Magyarország (hurrá!!!) vezetett be. (Ugye azért az fontos, hogy a fenti kategorizálás fényében a magyar megoldás valami down és up vegyítés, hiszen nálunk is le kell folytatni egy keresést a jogosult megtalálása céljából.)

A Kanadai Szerzői Jogi Tanácsot képviselői úr a kanadai modellt ismerteti, hangsúlyozva, hogy az upstream modell mennyivel szerencsésebb: a felelősségi kérdéseket teljesen kizárja, mindig egy konkrét műhöz és konkrét felhasználáshoz kötődik. Felveti, hogy vannak olyan érvelések, miszerint a kanadai modell egy bukás: csak nagyon kevesen kérnek engedélyt és a jogdíj alacsony. Szerinte van még mit fejleszteni rajta, de egy jó, figyelmen kívül nem hagyható megoldás.

Záró előadóként egy indiai úr azzal a kérdéssel fordult a közönséghez, hogy érdemes tisztázni, a kérdést milyen oldalról közelítjük: a felhasználás/felhasználók, vagy a jogosultak oldaláról. Az indiai elképzelésről számol be ezután, ahol a szerzői jogi hivatalnak szintén jutna szerep. Céljuk azonban egy egyensúlyi rendszer létrehozása, ahol a jogosult bármikor kérheti a felhasználás abbahagyását. Sajnos nem ismerem az indiai javaslat egészét, de ez is egy racionális, szinte a már létező rendszerek koppintásszerű másolatának tűnik.

Egy holland könyvtáros hölgy hozzászólása szerint az igazi problémát az jelenti (amire egyébként évekkel ezelőtt a Gowers jelentés is utalt), hogy az árva művek szerzőinek az engedélyeit beszerezni olyan nagy költséget jelent, hogy könnyen lehetne úgy is dönteni, hogy inkább nem digitalizálják a régi műveket, mert az olcsóbb.

Címkék: , , , , , , , ,