A DC kora leáldozott

Első lépésként igyekeztem gyorsan finn kollégám véleményét is beszerezni az alábbi hír kapcsán, s az csak tegnap este érkezett meg. Ezért nem hathat teljesen frissként, hogy múlt hét csütörtökön egy finn bíróság (Tammisaariban) rendkívül szigorú büntetést szabott ki egy DC hubot (Sarah's Secret Chamber) üzemeltető párosra. A 21 éves férfit és egy 35 éves nőt 3, illetve 4 hónapos, felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek, illetve egyetemlegesen kötelesek 800.000 eurós kártérítést fizetni. Ennek az összegnek a legjava az IFPI-hez fog kerülni a hírek szerint.


A DC hub egyébként 50TB tárolókapacitású, tehát elég nagy volt, s a hálózatban résztvevő kb. 2600 ember állítólag elég masszívan osztotta meg a tartalmakat egymással. Az IFPI egyébként úgy kalkulált, hogy az 50TB 750.000 albumot jelent, s ezért 2.7 millió eurós kártérítést követelt a finn párostól. Nem látok bele az aktákba, így csak fél mondatos privát vélemény, hogy ez a számítás eléggé homályos. Nem a matematikai része miatt (miszerint átlagban kb. hány MB egy zenei album), hanem mert semmi nem garantálja, hogy valóban annyi album volt elérhető a hubon, hogy mind jogvédett lett volna, vagy hogy mindegyik tekintetében joga volt eljárni az IFPI-nek.

Valószínűleg nem véletlen, hogy a bíróság "csak" az összeg kevesebb mint harmadát ítélte meg. Egyébként kb. erre reagált finn kollégám az alábbiak szerint:
"By the way, I read the court decision you referred to. It was a torrent hub of about 2800 users. The court calculated the compensation based on applicants' request - it was in practice punitive. The court also used the e-commerce directive against the accused - which is quite problematic in my understanding."
Igyekszek tőle majd megszerezni a finn ítéletet, végül is ismerek finnül beszélő embert, majd lefordíttatom. Merthogy így egyelőre a fenti véleményt sem tudom teljesen feldolgozni. (Az mindegy, hogy most 2600 vagy 2800 user volt-e a hubon.) Főleg az a mondata érdekes, hogy az elektronikus kereskedelmi irányelv használatát a két üzemeltetővel szemben problematikusnak tartja. Alapban szerintem nem az, legalábbis a magyar törvényt, és az irányelvet is úgy értelmezem én, hogy az minden elker szolgáltatóval (akár magánszemélyekkel) szemben (is) alkalmazható. Viszont lehet, hogy az ítélet sajátos érvelést használt, s ő azzal nem ért egyet.

Zárásként azért megjegyzem: a fenti ítélet már csak azért is szigorú, mert tavaly a kb. 10.000 ember által használt Finreactor BitTorrent tracker hét üzemeltetőjét "mindössze" 680.000 eurós kártérítés megfizetésére kötelezték. Ergó a finn bíróságok vagy elkezdtek szigorítani, vagy a tammisaari bíróság ítélete kirívó csupán.

Update #1: Az ítéletet, és ha jól sejtem, a keresetlevelet megkaptam finn kollégámtól. Ezek fordíttatását elkezdtem intézni. Remélem kisül belőle valami.

Címkék: , , , , ,