A masszív perlés kora is leáldozóban?

Mindeddig nem nagyon készítettem bejegyzést azokról a tömeges eljárásokról, amelyek keretében jogérvényesítéssel megbízott ügyvédi irodák ("trollok") "fizess vagy beperellek" ("pay-up-or-else") modell keretében igyekeztek minél több, feltehetőleg szerzői jogsértéseket elkövető magánszemélyből pénzt kisajtolni. Ezeknek az ügyeknek a hátterébe nem igazán lehet belelátni, azonban ma két olyan hírt is leközölt a TorrentFreak, amelyek hatására én is fontosnak tartottam a következő rövid bejegyzést elkészíteni.

Az első TF írás arról szólt, hogy a DigiProtect nevű német cég az Egyesült Államokban több száz embert perelt be fájlcserélő alkalmazások használatával elkövetett szerzői jogsértések miatt, azonban úgy fest, hogy nagyon sok esetben a kereseteket elutasította az eljáró bíróság. A hír szerint az elutasítás még csak szóban történt meg, papírra nem vetették, de feltehetőleg hatásköri problémák, illetve a kereseti követelések pontatlansága miatt került sor erre. Ugyanez a hír tett arról említést, hogy könnyen lehet, hogy a DigiProtect másik keresete is zátonyra fut (240 alperessel szemben), illetve hogy egy hónappal ezelőtt egy másik "troll" (a US Copyright Group) állt el több ezer keresettől az ún. Far Cry ügyben (ami a híres számítógépes játék elég gyenge filmes verziójának az engedély nélküli megosztásáról szól).

A második TF cikk arról szólt, hogy egy angol ügyvédi iroda (ami tényleg iroda, semmint troll, bár viselkedése rendkívül trollszerű), az ACS:Law nagy problémákkal küzd mostanság. A cég tulajdonosa etikai vizsgálattal néz szembe, mivel feltehetőleg szándékosan és alaptalanul próbáltak meg pénzt "behajtani" fájlcseréléssel megvádolt személyektől a pereskedés elkerülése érdekében. Most azonban úgy fest, hogy egy angol bíró pohara is betelt. Birss bíró szerint ugyanis az iroda azon lépése, hogy 26 személlyel szemben benyújtott keresetüket vissza kívánják vonni, arra enged következtetni, hogy a cég nem kívánja, hogy egy "kellemetlen bíró" ("inconvenient judge") alaposan is az akták mélyére nézzen, s inkább visszatérnének a "pay-up-or-else" levelek postázásához. A helyzet azért is bonyolódik, mert az ACS:Law sok esetben olyan ügyfél (MediaCAT) nevében járt el, aki valójában nem is volt jogtulajdonosa az érintett szerzői műveknek. Mindezek hatására nem véletlen, hogy Birss bíró attól tart, hogy az iroda és ügyfele visszaél a bírósági eljárás kereteivel, s még a héten döntést hoz arról, hogy a felperesek folytathatják-e a pereskedést, avagy inkább visszaéltek az eljárással.

Akárhogy lesz is, az ACS:Law és ügyfele sorsa valószínűleg megpecsételődött, és legalább egy kis időre az ilyesfajta jogérvényes vissza fog szorulni az Egyesült Királyságban. A Far Cry ügy, illetve a DigiProtect pereiből következően úgy fest, hogy ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban.

Update #1: Nos, úgy fest, hogy a fenti írásom nem tűnik teljesen helytállónak az Egyesült Államok vonatkozásában. A TF egy január 30-ai bejegyzése szerint ugyanis egy névtelen ember összeállított egy olyan listát, amin az USA-ban (elsősorban felnőtt tartalmakat) letöltőkkel szemben kezdeményezett pay-up-or-else (vagyis "fizess, különben bíróságra megyünk") eljárásokat veszi számba. S ezekből az összeállító szerint közel 100.000 indult az elmúlt egy évben.

Update #2: Egy másik hír szerint pedig a Sylvester Stallone által rendezett "Feláldozhatók" című mozifilmet megosztó 6500 embert pereltek be a film készítői. A filmet magam is láttam, így szerintem az a pénz, amit majd tettükért a gyártóknak fizethetnek az emberkék, nem feltétlenül erre áldozandó fel...

Címkék: , , , , , , , , ,