Dani olvasóm és aktív kommentelőm küldött egy linket nekem, ami a Bojtárok blog oldalon megjelent aranyos hírre utal. Ez a Vasárnapi Újság egy 1854-es számában található röpke hírről szól, amely szerint 156 éve Beőthy Zsigmond az ellen tiltakozott, hogy Bucsánszky Alajos a "Koszorú" című művét engedély nélkül utánnyomta. Tudom, ez se nem digitális, s főleg nem XXI. századi szerzői jog. Viszont a szerzői jog történetét annó igyekeztem feldolgozni, s ezért az ilyen témákat mindig is kedveltem.
A hír azért lehet érdekes a szerzői jog iránt érdeklődőknek, mert ebből jól kiolvasható, hogy 1854-ben még "sajtó pernek" hívták az ilyen eljárást, pedig ugye látványosan szerzői jog perről van szó. Hogy miért hívták így? Bár 1844-ben Szemere Bertalan készített egy rendkívül színvonalas törvényjavaslatot, a szabadságharcot megelőző közeg azonban nem tette lehetővé ennek elfogadását (nagy kár érte). Így azonban elmaradt a szerzői jog reformja, s egészen 1884-ig kellett várni az első törvényre. Az egész inkább csak azért kellemetlen, mert más országokban már bőven volt olyan jogszabály, amely védelemben részesítette a szerzőket (és nem elsősorban a kiadókat). Persze mint látjuk Beőthy az "ált. p. törv."-re (vagyis az osztrák általános polgári törvénykönyvre, az ABGB-re) hivatkozva - talán - sikerrel érvényesíthette követelését, de ez azért mégsem ugyanaz...
Még egyszer respekt Daninak ezért az üdítő hétfői kezdésért.Címkék: Bojtárok, jogtörténet, szerzői jog