Az ötödik elem

A szerzői művek jogsértő felhasználása alóli legismertebb kimentő körülmény az Egyesült Államokban az ún. fair use teszt. A bírói esetjog által életre hívott - és ma már törvényben is rögzített - tétel alkalmazása során a felhasználás célját és négy "faktort" vesznek szemügyre annak eldöntésekor, hogy a felhasználás mennyire volt "fair". Hosszú ideje kérdés, hogy vajon a négy faktoron felül van-e további, ötödik feltétel.

Doktori értekezésem kiinduló pontját a fair use teszt adta. A tesztet pár éve az Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle hasábjain is hosszasan elemeztem. Ezért e helyütt nem kívánom megismételni mindazt, ami ott elhangzott, csupán az alapokra utalnék.

A fair use tétel alapján az alperes kimentheti magát valamely szerzői mű jogsértő felhasználása alól arra hivatkozással, hogy erre oktatási, kutatási, tudományos, híradási, kritikai vagy egyéb célból került sor. A felhasználás megítélésekor a bírónak továbbá tekintettel kell lennie olyan "faktorokra", mint például

1. a felhasználás célja és jellege (a fenti nevesített célokon felül különösen például for-profit vagy non-profit volt-e a felhasználás);

2. a felhasznált mű természete (tényszerű a forrás vagy művészi);

3. a felhasznált rész mértéke és lényegessége (mekkora és milyen jelentőségű rész került felhasználásra, esetleg az egész?);

4. a felhasználásnak a mű potenciális piacára gyakorolt hatása (képes-e a másodlagos mű kárt okozni a forrásmű piacában).

A fentiek tekintetében az egyik legfontosabb körülménynek azt tartom, hogy az eredeti angol szöveg mind a célok, mind a faktorok tekintetében példálózó jelleggel fogalmazott, vagyis nem csak ezeket lehet/kell figyelembe vennie a bírónak a fair jelleg vizsgálatakor.

Ezért hosszú ideje próbálják jogászok fellelni az "ötödik elemet". Most erre tett kísérletet egy internetes cikkben Jonathan Bailey is. Meglátása szerint az ötödik faktort úgy lehetne megfogalmazni, hogy "gonosz vagy?", esetleg úgy, hogy "vajon szeret téged a bíró?". E nem kevés cinizmussal ötvözött megnevezésekkel arra akart utalni a cikk írója, hogy a nagy, "ördögi" cégek - különösen a pornográf tartalmakat kínálók - kevésbé számíthatnak a teszt védelmére, akárcsak azok, akik rosszhiszeműen járnak el a pereskedés előtt vagy alatt. Ezt Bailey két jogesettel igyekszik alátámasztani (lásd a Prince és a Righthaven ügyeket).

Bár Bailey bejegyzése érdekes olvasmány, s gyakorlatilag mindenben helytálló, ezért különösen ajánlatos a fair use iránt érdeklődőknek, mégis az a véleményem, hogy semmi újat nem mondott.

A rosszhiszemű pereskedőkkel szembeni negatív attitűd hosszú ideje megfigyelhető az USA bíróságain. A contrario, aki mindent megtesz azért, hogy a felhasználáshoz engedélyt szerezzen, mégsem kapja meg azt, s ennek ellenére mégis felhasznál egy művet, némileg kedvezőbb elbírálásnak örvendhet. A bírák sok esetben a jogosult egyfajta "tartalom cenzúrájaként" tekintett a konzekvens elutasításra, így például a Maxtone-Graham vagy a Fisher v. Dees ügyekben.

Ehhez hasonlóan a pornográf művek, illetve a szerzői művek pornográf környezetben való felhasználásával kapcsolatos esetjog is széles. Előbbivel kapcsolatban lásd különösen a Perfect 10 kálváriáját, utóbbira pedig kiváló példa a MCA v. Wilson ügy. (Megjegyzem: Necro is nagyon jól tette, hogy engedéllyel samplingelte a The Zombies egyik dalának részletét, máskülönben nagy bajba került volna... Bár így sem értem, hogy adhattak engedélyt erre... A cenzúrázatlan videót keresse meg, aki akarja!)

Végül íme a kedvencem: olyan példa is ismert az Egyesült Államokban, ahol a közérdek magánérdekekkel szembeni fontosságára hivatkozással elfogadhatónak találták egy szerzői jogilag védett "mű" - gyakorlatilag haszonszerzési célú - felhasználását. A Time v. Geis ügy a "Zapruder videóról" (illetve a videó részleteinek fotóként történő újranyomásáról) szólt (konteósok csemegéje):

Mindezekre tekintettel nem lepődtem meg azon, hogy a Bailey által említett két ügyben mire jutottak a bírák. Mégis hangsúlyozom, hogy helyesnek érzem a fenti megközelítést, még ha nem is újdonság az. Tanulság? Bailey is ír erről, és ezzel egyetértek: a rosszhiszeműség, vagy a pert megelőzően alkalmazható kevésbé költségigényes lépések (például értesítések) elmulasztása nem szerencsés az Egyesült Államok jogrendszerében.