Szerzői jog a XXI. században: Emberi jogok és internethozzáférés

San franciscói utamnak köszönhetően több hírről sem tudtam naprakészen bejegyzést készíteni. Ezek egyike az ENSZ véleménynyilvánítás és szólásszabadság védelméért felelős különleges jelentéstevőjének, a guatemalai Frank La Rue-nak a jelentése. La Rue riportja az említett alapjogok internetes érvényesülésével kapcsolatban olyan szerzői jogilag releváns kérdéseket is érintett, mint a honlapok blokkolása és a fokozatos válasz (három csapás) rendszere. Ezekről lesújtó a véleménye: mindkettő ütközést mutat a véleménynyilvánítás és szólásszabadság emberi jogával.

A különleges jelentéstevő honlapjának tanulsága szerint a jelentés június 3-án került publikálásra. Bár a dokumentum rengeteg hasznos megállapítást tesz [így például az internet elterjedése és az emberi jogok konfrontációjának geneziséről (főleg 21-23. pontok), a közvetítő szolgáltatók jogi felelősségéről (38-40. és 43-48. pontok), az értesítési és eltávolítási eljárásról (41-42. pontok), az internethez, mint infrastruktúrához való hozzáférésről és ennek hiányáról, valamint az ennek révén kialakuló "digitális szakadékról" (60-66. pontok)], e helyütt csakis a bevezetőben említett két témakörre kívánok fókuszálni.

Először is jegyezzük meg, hogy a különleges jelentéstevő NEM szerzői jogász és főleg nem a copyright szemüvegén keresztül szemléli az emberi jogokat (például elfelejti megemlíteni azt az alapvető tényt, hogy az általa is hivatkozott nemzetközi dokumentumok a szerzői jogot is emberi jogként kategorizálja). Így a weboldalak blokkolását és tartalmak szűrését sem elsősorban a szellemi alkotások jogának védelme miatt hangoztatta, hanem általánosságban az emberi jogok oltalma miatt. Ennek ellenére meglátásai - kellő értelmezés fényében - az IP jogra is alkalmazhatók lehetnek. La Rue ugyanis úgy találja, hogy az "országok" (nincs konkrét példa) blokkolási és szűrési gyakorlatai gyakran ütközést mutatnak a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság jogainak védelmére hivatott feltételrendszerrel.

Az ENSZ dokumentumok értelmezése alapján ugyanis a fenti jogok csak akkor korlátozhatók, ha arra a) törvényi előírás alapján; b) a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikk (3) bekezdésében meghatározott célok (mások jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartása vagy az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a közerkölcs védelme) érdekében szükségesek; c) és szükséges, valamint a lehető legkevésbé megszorító jellegű. (Lásd különösen a jelentés 24. pontját.)

La Rue szerint (Jelentés, 31. pont) azonban egyrészt rengeteg weboldal blokkolása és tartalom szűrése nem törvényi alapokon nyugszik; másrészt a korlátozás nem az említett 19. cikk (3) bekezdésben felsorolt célok megvalósítására törekszik (sőt sok esetben a korlátozás valós oka titokban marad, ily módon arra sincs bizonyíték, hogy az jogos lenne); harmadrészt a blokkolás és szűrés még a jogos esetekben is indokolatlannak és aránytalannak tekinthető; végül a korlátozásra sok esetben a jogorvoslat érdemi lehetősége nélkül kerül sor. A mellékelt képen is látható La Rue megállapításai minden bizonnyal helytállóak egyes országok vonatkozásában. Példák híján azonban viszont csak a levegőben lógnak az észrevételei.

E blog szemszögéből nézve a jelentés másik releváns eleme a fokozatos válasz rendszerének éles kritikája (49-50. és 78-79. pontok). A különleges jelentéstevő "mélységes aggodalmát" ("deeply concerned") fejezte ki az internetes forgalom centralizált fel- és lekapcsolhatóságát illetően, és ugyancsak "megrémült" ("he is alarmed") a felhasználóknak a szellemi alkotásokon fennálló jogok megsértése miatt az internetről való lekapcsolásának lehetőségétől. Ez utóbbi kapcsán a jelentéstevő a francia HADOPI és a brit Digital Economy Act jogszabályokat nevesítette. (Habár lehetne említeni másik példákat is.) La Rue külön említést tesz az ACTA szövegtervezetéről, melyből ugyan kivették a fokozatos válasz lehetőségére való utalást, azért még "figyelemmel fogja kísérni" ("remains watchful") az egyezmény sorsát.

Imádom a soft law jelegű kifejezéseket, melyek mögött kevés a tartalom. La Rue azonban a 49-50. pont puha kifejezései után a konklúzióban (78-79. pontok) igencsak másként fogalmaz. Az internethasználóknak a világhálóról való lekapcsolását aránytalannak, s ily módon az Egyezségokmányba ütközőnek tartja, ezért a jogalkotókat a normák módosítására hívta fel.

Bár kritika eddig is érte a Hadopi és a Digital Economy Act szabályait, előbbit a francia Alkotmánytanács, utóbbit pedig a brit Court of Appeals tartotta jogszerűnek. La Rue támadása azonban igencsak felső szintről érkezik. Következményei egyelőre beláthatatlanok számomra, főleg annak fényében, hogy ő valóban nem szerzői jogász. Viszont ahogy a különleges jelentéstevő fogalmazott, úgy teszek most én is: "figyelemmel fogom kísérni" a helyzet alakulását.