Korábban többször írtam már - akár e blogon, vagy épp tanulmány formájában - a RapidShare-ről, és úgy en-bloc a DDL szolgáltatásokról, valamint az ezekkel kapcsolatos jogvitákról. A mai napon magáncélú szabad felhasználás céljából látogattam el a RapidShare oldalra, s legnagyobb meglepetésemre regisztrációsra váltott az oldal. Nézzünk csak a mélyére!
Az első meglepetést az okozta, hogy a nyitó oldal újabb dizájnváltáson ment át. Most már semmi "anti-waiting company" reklám nincs a felületen, csupán az online tárhely szolgáltatások nagy előnyére való utalás ízléses formában: bárhol hozzáférhetsz a tartalmakhoz, plusz - és ez nagy újdonság - terjesztheted a linket a közösségi oldalakon is, sőt, meg is nézheted/hallgathatod őket a neten.
Az upload ikonra bökve azonnal regisztrálni kell, korábbi regisztráció esetén pedig előbb be kell jelentkezni, hogy a feltöltés megkezdődhessen. A regisztráció során amúgy az e-mail címünkön és felhasználónevünkön kívül mást nem kell megadni, ami identitásunkra utalhatna. Persze ne ringassuk tévhitekben magunkat: a regisztráció folytán minden egyes feltöltésünkről IP-címmel és konkrét időpontokkal párosított adatbázist fog tudni összeállítani a RapidShare, melyet jogvita esetén, feltéve remélhetőleg, hogy csak amennyiben erre a bíróság utasítja a DDL szolgáltatót, a cég a panaszos jogosult vagy a hatóság rendelkezésére fog bocsátani.
Ezt követően kezdődhet a feltöltés, amely a korábbiakhoz képest talán valamivel gyorsabb, csak pár percbe telt, hogy egy mp3 fájlt feltölthessek. Rendkívüli újdonság, hogy mostantól lehetőségem van e dalt a felhőben saját mappában is tárolni, s ahhoz elvileg bárhonnan hozzáférni. Megvallva az őszintét, nekem nem sikerült lejátszanom a "Mad World" című dalt Ed Alleyne-Johnson tolmácsolásában, de biztos rájövök előbb-utóbb, hogy a play gomb lenyomása ellenére miért nem csendül fel a csodás hegedűjáték.
S hogy mindez jogsértő-e? Szerintem nem, legalábbis alapesetben. A RapidShare a cloud computing elmúlt időszakban kidomborodó előnyeit a saját javára igyekszik fordítani, s immáron nem csupán DDL (direct download link) szolgáltatóként kíván üzemelni, hanem tényleges felhasználói fiókokat biztosító tárhely-szolgáltatóként. Az, hogy én feltöltöttem egy zeneszámot, nem minősül szerzői jogsértésnek, amíg a fájl a privát szférámban marad. A bátyám, akinek a linket készítettem, még mindig a privát szférámban van, tehát vele megoszthatom ily módon Alleyne-Johnson dalát. Nem mondom, a Facebookon vagy a Twitteren való posztolás elég kétséges, sőt valószínűleg nem állná meg a helyét a "privát szféra érvelés" a jelenleg 565 ismerősöm vonatkozásában. Kíváncsi vagyok, hogy ez a váltás milyen következményekkel fog járni: a RapidShare népszerűbb lesz-e vagy sem, "jó adatszolgáltatóvá" válik, vagy tényleg csak bírósági végzések fényében szolgáltat adatot a feltöltésekről. (A letöltésekről biztos nem, mert a bátyám most írt vissza: meghallgatta a dalt. Ez a Donnie Darko zenéje, csak nem az eredeti, mert abban énekelnek. Ez így igaz!)
A Direct Download Link (DDL) szolgáltatás szerzői jogi megítéléseCímkék: Breaking News, cloud computing, DDL, digitális szerzői jog, Mezei Péter, RapidShare
