Szerzői jog a XXI. században: Áttörés a könyvtári digitalizációban?

Michel Barnier EU biztos jelenlétében a könyvtárak és a szerzői jogosultak 10 nagy érdek-képviseleti szervezete aláírta a kereskedelmi forgalomban nem kapható művek könyvtári digitalizálásával és online hozzáférhetővé tételével kapcsolatos elveket tartalmazó egyetértési nyilatkozatot (a továbbiakban: Memorandum). Könnyen lehet, hogy felszáll a fehér füst, és kezdetét veheti a tömeges könyvtári digitalizálás?

Az elmúlt időszakban több alkalommal is írtam a könyvdigitalizálás kérdéséről (s nem csak a Google Books projekt miatt), sőt júniusban még egy konferencián is előadtam a témát illetően, illetve közzétettem az árva művekkel kapcsolatos irányelv-tervezettel kapcsolatos véleményemet. Szeptember 20-ai dátummal azonban aláírásra került egy új dokumentum, amely soft law jellege folytán ugyan nem nyújt kötelező megoldást a könyvtárak által végezhető tömeges digitalizálás és hozzáférhetővé tétel terén, azonban világos nyomvonalat fektet le e téren. Tekintsük át röviden a három oldalas dokumentum tartalmát. (A mellékelt fotón Maria Martin-Prat, Michel Barnier, Magdalena Vinent és Olav-Stokkmo látható.)

Ahogy arra a híradásokban is folyamatosan utaltak az illetékesek, e megállapodás csupán egyetlen szűk területre fókuszál: a könyvek és a folyóiratok digitalizálására [(1) preambulumbekezdés (a továbbiakban: prb.)]. Így például az audiovizuális szektorban egyelőre nem körvonalazódik ehhez fogható megállapodás. viszont érdekesség, hogy a (7) prb-ben az aláírók azt javasolják, hogy a Memorandum hatálya terjedjen ki a könyvekben vagy folyóiratokban található fényképészeti alkotásokra is.

A Memorandum lényegében arra teremt lehetőséget, hogy egyes könyvtárak egyedileg állapodjanak meg a könyvekben és folyóiratban szereplő művek szerzői jogosultjainak közös jogkezelését végző, területileg illetékes szervezettel. [Vö.: (2) prb.] Elég pongyolának tűnik a "könyvek és folyóiratok" szóhasználat. Irodalmi művek ugyanis nem csak e két "formában" létezhetnek. Így jó kérdés, hogy egy röpiraton szereplő vers például miként szkennelhető be? [Ezzel párhuzamos, bár tényleg kukacoskodó megjegyzés, hogy a Memorandum "jogosultak" alatt "irodalmi és művészeti alkotások szerzőit és a kiadókat" érti. Első pillantásra számomra nem világos, milyen művészeti alkotás lehet egy könyvben, ami nem irodalmi mű (literary work). Ez lehet a fotóművészeti alkotás, akkor viszont a szóhasználat szerintem túl becsapós, mivel a fotók Memorandum alá vonását csak "javasolja" a dokumentum. Vö.: (7)-(8) prb.]

A preambulum kardinális eleme, hogy rögzíti: a szerzői jogokat tiszteletben kell tartani. Valószínűleg nem véletlen a téren, hogy a személyhez fűződő jogok mellett nem vagyoni jogokról, hanem kompletten "szellemi tulajdonjogokról" tesz említést az (5) prb. A probléma ezzel az, hogy ha ez a védjegyekkel kapcsolatos jogok tiszteletben tartását akarja jelenteni, akkor annak mi köze lenne a szerzői művek közös jogkezeléséhez?

Ugyancsak fontos annak kinyilvánítása, hogy még akkor is, ha az érintett mű kereskedelmi forgalomban nem kapható, a digitalizálás és az online hozzáférhetővé tétel minden esetben a a szerzői jogosultat illeti. Arra az esetre azonban nem ad fogódzót a szöveg, hogy mennyi ideig szükséges türelemmel várni, mielőtt a könyvtár a kötet digitalizálásába vágna. [Vö.: (6) prb.]

Mi is az, hogy "out-of-commerce"? A Memorandum értelmezése szerint ez olyan műveket jelent, melyeknek semmilyen verziója vagy kifejeződése nem kapható a kereskedelem szokásos csatornáin keresztül, függetlenül attól, hogy például könyvtárban vagy antikváriumban fellelhető belőlük valahány példány. Ez eddig még rendben lenne. Két fontos körülményre kell azonban még felhívni a figyelmet.

1. Ugyancsak a definícióval foglalkozó pontban olvashatjuk, hogy a fenti státusz meghatározása mindig a kötet első nyilvánosságra hozatala országának a bibliográfiai adatok kezelésére szolgáló infrastruktúrája fényében történhet. Ez teljesen logikus gondolat, valójában azonban érdemi különbségeket szülhet egy fejlett és egy fejletlen bibliográfiai infrastruktúrával rendelkező ország vonatkozásában. Mivel azonban e státusz meghatározására főszabály szerint az említett első publikálás országában történhet, könnyen elképzelhető, hogy az infrastruktúra szegényessége vagy erőssége fogja meghatározni, hogy egy művet mikortól digitalizálhatnak a könyvtárak, s nem a tényleges piaci helyzet.

Eszerint ugyanis a szerződő felek (egy könyvtár és egy jogkezelő) maguk határozhatják meg, hogy egy mű vajon kapható-e még kereskedelmi forgalomban vagy sem. Ez mondjuk komoly kihívást jelenthetne egy elsőként Máltán megjelent könyv észtországi digitalizálása során.

Az első elv 4 alpontot tartalmaz. Ebből az 1.2. alpontot épp az előbb említettem, így erre nem térnék ki még egyszer. Az 1.1. elv természetesen azt rögzíti, hogy a közvetlen vagy közvetett kereskedelmi célokat sem szolgáló digitalizációs megállapodásokat a könyvtárak a szerzői jogosultakkal önkéntes alapon köthetik. Ennek a megállapodásnak ugyancsak tartalmaznia kell a jogdíj összegét. (A gyakorlatban érdekes lehet majd arról egyezkedni, hogy mennyi legyen a jogdíj egy könyv után, s hogy a könyvtár ezt miből fizeti ki. A könyvtárak alkupozícióit hazánkban nem segíti a Digitalizációs kereszteslovag története.) Az 1.3. alpont arra is lehetőséget teremt, hogy a felek a már létező szerzői jogi kivételek és korlátozások tiszteletben tartása mellett maguk is meghatározzák, hogy mi tekinthető kereskedelmi felhasználásnak. Az 1.4. alpont pedig - bár e jogok sosem csorbulhatnak, így kikötésük szimbolikus csupán - megerősíti a szerzők személyhez fűződő jogait.

A 2.1. alpont értelmében a fenti megállapodások megkötésére a jogosultak nevében a szerzők és kiadók lényeges számát képviselő közös jogkezelők (a továbbiakban: kjk.) jogosultak. (Ez a fajta kikötés ugye hazánkban részben irreleváns, hiszen nálunk csak az Artisjus képviselheti az irodalmi művek szerzőit.) Sajnos nem vagyok komoly szakértője a közös jogkezelésnek, de első blikkre elvi problémának tűnik számomra, hogy miközben a (8) prb. azt javasolja, hogy az irodalmi művekben foglalt fotóművészeti alkotások osszák a könyv vagy folyóirat sorsát, ergo a 2.1. alpont lapján az irodalmi szerzőket képviselő kjk. adhat engedélyt ezek felhasználására is, mi történik akkor, ha egy uniós országban külön kjk. lép fel a fotóművészek érdekében?

A 2.2. alpont elvárja, hogy az adott könyvtár-digitalizációs projektnek csapjanak nagy hírt, reklámozzák, hogy minden érintett tudomást szerezhessen róla. (Mely a 2.3. alapján a kjk. feladata is lenne egyedi értesítések formájában.)

Az egyik legkardinálisabb pontja a Memorandumnak a 2.4. alpont. Eszerint ugyanis a Memorandum azzal a jogi fikcióval él, hogy az adott ország területén az illetékes kjk. akkor is kezelheti az összes releváns jogosult jogait, ha azok egy része nem is adott erre konkrét felhatalmazást (mert például a közös jogkezelés nem kötelező jelleggel történik). A (9) prb. amúgy javasolja, hogy e fikció, más irányból nézve jogi bizonytalanság, feloldása érdekében a nemzeti jogalkotók teremtsék meg a szükséges jogi hátteret az efféle jogkezelésre.

A másik kiemelkedő elem pedig a 2.5. alpont. Eszerint ugyanis az érintett szerzői jogosultak bármikor egészében kiléphetnek, illetve kivonhatják egyes műveiket, vagy épp az összeset a megállapodás hatálya alól.

Végül a harmadik elv a határokon átívelő és/vagy kereskedelmi célú felhasználásokkal kapcsolatos engedélyezés feltételeiről szól. E pont gyakorlati jelentőségét az adja, hogy az online hozzáférhetővé tétel ellenkező technikai intézkedés híján az érintett tagállam fizikai határait természetesen túllépi. Az elv azt is rögzíti, hogy erre az esetre is alkalmazható a 2.4. alpont szerinti "kiterjesztett közös jogkezelés" fikciója.