Az
"új" 89.§ újdonsága a közös jogkezelők működésével és gazdálkodásával
kapcsolatos szigorú előírások papírra vetése. Az még hagyján, hogy
adatbázist kell "fenntartania" a jogkezelőknek az általa kezelt
jogosultakról és jogokról, vagy hogy honlapján köteles közzétenni
különféle dokumentumokat (mondjuk épp a fenti adatbázist nem). Ezek
gondolom önmagában nagy gondot nem jelenthetnek senkinek, sőt a
nyilvánosság ellenőrző funkciója a demokrácia alappillére. (Minden
dokumentum eleve kell a jogszerű és hatékony működéshez.) Itt inkább
arról lehet szó, hogy a jogkezelők átláthatóságát akarja erősíteni a
javaslat. Ha ez így igaz, akkor ezzel baj sincs. A helyzet persze
ennyire nem egyszerű.
Ami igazán fontos, az az, hogy a törvényjavaslat szerint a jogdíjakból csak indokolt költség levonását teszi lehetővé, vagyis
olyan
költségét, ami a közös jogkezelési tevékenység ellátásához szükséges,
az érintett jogosultak számára hasznos, és a rendes és okszerű
gazdálkodás során merült fel [(6) bekezdés]. Ezen túl azonban a jogdíjakat fel kell osztani, és más célokra nem lehet fordítani.
Ez
alól mindössze két szűk kivételt tervez bevezetni a törvényjavaslat: az
árva művek felhasználása után járó jogdíjakat általában véve "fel nem
oszthatóként" minősíti, ezen felgyülemlő összeg 25%-át azonban a közös
jogkezelő - feltéve, hogy mindent megtett az árva mű jogosultjának
fellelésére, e díjakat külön számlán kezelte és öt év eltelt e díjak
beszedésétől [(9) bekezdés] - felhasználhatja a "jogosultak érdekében",
például szociális célokra. A másik kivétel szerint [vö.: (10)-(11)
bekezdések] a szervezet felosztási szabályzata alapján a felosztandó
jogdíjak 5%-a egyébként felhasználható a jogosultak érdekében. Mindkét
kivétel érvényesítésének előfeltétele azonban, hogy erről a legfőbb
szerv "esetileg" döntsön (az eseti döntésnek nem látom értelmét, az
indokolás se ad rá magyarázatot). A döntést aztán még a kultúráért
felelős miniszter véleményének kikérését követően, a Hivatal javaslatára
az igazságügyért felelős miniszter hagyja jóvá.
Persze,
világos, hogy mindez a hétköznapokban oly népszerűvé vált "miért ad
szociális juttatást a közös jogkezelő az öreg szerzőknek" vita
intézményesült rendezésére szolgál. A fenti szabályok azonban szerintem
legalább annyi dilemmát szülnek, mint amennyit feloldani készülnek.
Példálózó jelleggel:
1) a törvényjavaslat nem
tisztázza, hogy az árva mű jogosultjának felkutatási költségeit a rendes
és okszerű gazdálkodás során felmerült költségek között kell-e
elszámolni, esetleg az említett "fel nem osztható" jogdíjakból kell
felhasználni (vagyis a külön számlához hozzányúlhat a jogkezelő),
esetleg egyikbe sem tartozik, és saját zsebből kellene állnia a
jogkezelőnek mindezt?
2) Az említett keresés logikus velejárója
egy folyamatosan frissülő adatbázis összeállítása. Ezzel mit kellene
tennie a közös jogkezelőnek? Nyilván nyilvánosságra kellene hoznia,
hiszen ez a többszörös keresést alkalomadtán megakadályozhatná, ezzel is
pénzt spórolva en bloc a szerzői jogosultaknak. Erről viszont egy betűt
sem olvashatunk. (Holott a kérdést a jogirodalom az árva művek kapcsán
sokszor elemezte már. Ezeket az írásokat jó lenne alapul venni.)
3) Ha egyszer a törvény a fentiek szerint legfeljebb 25 és 5
százaléknyi felhasználást engedélyez a közös jogkezelőknek az egyes
befolyt díjakból, akkor 25 és 5 százalékról szóló eseti döntés miért
kellene a igazságügyi miniszternek jóváhagynia. Megfordítva: miért
utasíthatná el annak elfogadását? Még másként? miért ne hagyná jóvá?
További értékes vélemények (kritikák) olvashatók az MSZJF által -
a stratégiai együttműköd(get)és keretében - az igazságügyi minisztérium részére adott
válaszlevélben!
A közös jogkezelő szervezetek nyilvántartásba vétele
A
törvényjavaslat legfontosabb eleme, hogy az eddigi monopol helyzetet
(vagyis hogy egy adott műtípus ugyanazon jogainak közös kezelését csak
egy szervezet végezheti) fel kívánja számolni. A törvényjavaslat
indokolása ezt egyrészt azzal magyarázza, hogy míg a rendszerváltás után
félő volt, hogy ellenkező előírás esetén felaprózódik a "piac", addig
most ennek a veszélye nem forog fenn. Nos,
én nem vagyok olyan biztos abban, hogy e veszély most elmúlt volna. Sajnos mivel a jogalkotói ágon kívüli szerzői jogi szakma véleménye nem lett kikérve, kvázi
szakértői hatástanulmány nem készült
(de legalábbis nem tudok róla, hogy lenne-e ilyen nyilvános
dokumentum), ezért arra lehet következtetni, hogy a kormányzat
határozottan azt szeretné, hogy a közös jogkezelők versenye beinduljon.
Nem
kétlem, hogy ez egy piacgazdaságban elvileg jó. S hogy ez ne vezessen
katasztrofális eredményhez, maga a tervezet rögzíti, hogy több vagy
újabb közös jogkezelő csak akkor vehető nyilvántartásba,
ha ez a közös jogkezelés működőképességét és hatékonyságát nem veszélyezteti
[92.§ (4) bekezdés]. Ez így első blikkre persze, hogy jó, sőt
elvárható. Vessük azonban össze ezt az (5) bekezdés rendelkezésével:
"Ha a (4) bekezdésben meghatározott feltétel nem teljesül,
a)
több egyesület közül azt kell nyilvántartásba venni, amelyik az (1)
bekezdésben előírt feltételeket összességében a legjobban tudja
megvalósítani;
b) az újabb egyesületet kell nyilvántartásba
venni és a korábban nyilvántartásba vett egyesületet a nyilvántartásból
törölni kell, ha az (1) bekezdésben előírt feltételeket az újabb
egyesület összességében jobban meg tudja valósítani."
Vagyis tehát
ha egy "összességében" életképesebb egyesület színre lép, a jelenleg meglévő közös jogkezelők mehetnek a kukába. Mikor lehet egy új egyesület életképesebb? Nézzük csak meg a nyilvántartásba vétel feltételeit ["új" 92.§ (1) bekezdés]:
a) bármely jogosult szabadon csatlakozhat hozzá;
b) a jogosultak jelentős részét képviseli;
c) a belföldi jogosultak jelentős részét is képviseli; (ez így a norma szerkesztése szempontjából szerintem aggályos)
d) rendelkezik a közös jogkezeléshez és a nemzetközi kapcsolattartáshoz szükséges, megfelelő szakismerettel és gyakorlattal;
e) felkészült az adatok kezelésére;
f) az alapszabály megfelel a kritériumoknak.
Számomra
a d) pont lesz a döntő: ne mondja nekem senki, hogy piciny kis
országunk a labdarúgó szövetségi kapitányok tömege mellett szerzői jogi
szakértők hadával is rendelkezik. A legnagyobb közös jogkezelő, az
Artisjus, legjobb tudomásom szerint kb. 150 alkalmazottat foglalkoztat.
Racionálisnak tűnik, hogy egy ily sok területtel foglalkozó egyesületnél
csak egy ugyanilyen szakértői gárdával rendelkező egyesület tudna
"összességében" hatékonyabban működni. Mivel azonban a törvénytervezet
fényében a feladatok elaprózódása előfordulhat, összességében akár még
több egyesületi alkalmazottra is szükség lehet a jövőben a feladatok
ellátására. Szinte kizárt, hogy ezt szakértő emberanyaggal bírni
lehessen.
Én egy szerzőnek se javasolnám, hogy pusztán a Belga
zenekar "Artisjus dacának" mintájára egy olyan egyesületbe lépjen be,
ahol nincs igazi szakemberállomány.
Ellenkező esetben nem rossz cseberből biztosan rossz vederbe esnének.
Ja, és ha az egyesületek elaprózódása megtörténne, akkor szerintem
messze több pénz folyna ki a jogosultak pénztárcájából, mint amennyi
most benne van.
Szeretem az anyagi kérdéseket a
sebesség megválasztásának példáján keresztül szemlélni. Az autópályán
130 km/h a megengedett legnagyobb sebesség. Tegyük fel, hogy épp 130
kilométert akarok utazni. Ez optimális esetben 60 percig tart. Tegyük
most azt fel, hogy én kicsit gyorsabban akarok a célomhoz érni, és 150
km/h-val haladok. Ez ugye azt jelenti, hogy a távot elvileg 52 perc
alatt teszem meg. Vagyis 8 percet spórolok, ami az összidő kb. 13.3%-a.
Ezen a sebességen persze a fogyasztásom nagyobb és a rendőrbácsik is
lefényképezhetnek.
A vita mindig óriási arról, hogy az
Artisjus mennyi pénzt kezel és tart magánál. Én a pontos számokat nem
ismerem, nem is kell ismernem. Az alábbi
videóban
Tóth Péter Benjámin, az Artisjus kommunikációs igazgatója említi, hogy a
beszedett jogdíjak 18-19%-át tartja magánál az egyesület kezelési
költség címén -
az egyesületi tagok döntése értelmében. Ez, ha az
Artisjus kb. 14 milliárdos éves bevétele reális, kb. 3 milliárd forint
kezelési költséget jelent. (Abba ne menjünk bele, hogy egy-egy
alkalmazottnak mennyi legyen a fizetése. Én nyilván nem hagynám itt az
egyetemi állásomat diplomás minimálbérért.)
Tegyük fel, hogy az új egyesület a bevételeknek csak
14-15%-át tartja magánál. (Nyilván van egy határ, aminél kevesebbet nem
tarthat magánál, hiszen akkor a hatékonyság kerül veszélybe.) Ez kb. 500
millió forint lehet éves szinten. Ennek az összegnek is egy jelentős
része kiáramlana Magyarországról a külföldi jogosultaknak, egy részét a
többi jogkezelőnek kellene átutalni. Nem tudom mennyi maradna végül, de
ha a fenti közlekedési példát alkalmazzuk, talán tízezrekkel több
juthatna ugyan egy-egy menő szerző zsebébe, cserébe egy garantáltan
kevésbé hatékony, kevesebb szakértővel rendelkező szervezet munkájáért.
Szerintem ez nem jó deal!
Az elemzést a csúcsponton kell abbahagyni. A tervezet fennmaradó része amúgy a nyilvántartás eljárásjogi részével foglalkozik, kissé unalmas lenne erről blogolni.
Annyit még érdemes tudni, hogy október 7-én amúgy elfogadták a javaslat
sürgősségi tárgyalására tett indítványt. Nem hiszem, hogy
"dogmatikailag" erre szükség lett volna. Persze ne legyünk naivak. A
sürgősséget nem az elmélet, hanem a tervezet tartalmának gyors
elfogadása iránti
gyakorlati igény magyarázza. Ezt igazolja az is, hogy az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság és a Kulturális és sajtóbizottság egyaránt november 14-én javasolta a törvényjavaslat általános vitáját. Ebből számomra az következik, hogy a javaslatból még idén törvény lesz.