Ritkán fordul elő, hiszen a folyóirat tematikája jóval szélesebb, semmint szorosan vett személyes érdeklődési köröm, ezúttal azonban az Infokommunikáció és Jog című folyóirat aktuális, 46. száma elhalmozott érdekesebbnél érdekesebb szerzői jogi témájú írásokkal. Vegyük röviden szemügyre ezeket.
Rögtön ott az "Első oldal", melyet Gyenge Anikó jegyez, s a védelmi idő irányelv módosításának körülményeiről szól. Ez a rövidke gondolat is elég információt tartalmaz ahhoz, hogy az átlagos szemlélő objektív, mégis kritikus szemszögből tekinthessen a jó pár éve tartó reformfolyamatról, mely végül a jelenlegi lengyel elnökség idején sikerrel ért véget. Egy hangsúlyos mondat Anikó írásából: "még a javaslat támogatói is elismerték, hogy a szöveg kodifikációs szempontból igen gyenge minőségű, az átültetése komoly kihívás lesz minden nemzeti szabályozó számára."
A folyóirat aktuális számának következő, rendkívül értékes eleme
Faludi Gábor "
A szerzői mű egysége védelmének egyes kérdései" című tanulmánya (p. 163-169.), mely a 2010. október 22-én, Szegeden,
Boytha György professzor emlékére tartott tudományos konferencián hangzott el. (Ezen én sajnos nem tudtam jelen lenni, mivel épp Finnországban tartottam egy előadást, bár jobban éreztem volna itthon magam.) Faludi tanulmánya a magyar és nemzetközi viszonylatban is sok ellentmondásra és vitára okot adó személyhez fűződő jogokat tárgyalja, azok közül is különösen a mű egységéhez (integritásához) fűződő jog védelmének a kérdését. A tanulmány keretében olvashatunk az integritáshoz fűződő jog eredetéről, a vagyoni jogoktól való függetlenségéről, valamint arról az akut vitáról, hogy a magyar törvényi passzus megfogalmazása valójában mit is jelent. A törvény jelenleg ugyanis így szól:
"13. § A szerző személyhez fűződő jogát sérti művének mindenfajta eltorzítása, megcsonkítása vagy más olyan megváltoztatása vagy megcsorbítása, amely a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes."
A fenti megfogalmazás azonban komoly fejtörést eredményezhet, ha megpróbáljuk megfejteni, hogy "a szerző becsületére vagy hírnevére sérelmes" fordulat mindenféle felhasználásra vonatkozik, vagy csak azokra, melyek a szerzői műveket megváltoztatják, esetleg megcsorbítják. Faludi e kérdést/dilemmát bírósági gyakorlat citálásával válaszolja meg, hangsúlyozva, hogy
"a funkcionális művekre nézve a szakértői és bírói gyakorlat racionális, a visszaélésszerű joggyakorlást gátló határok közé helyezte a mű egységéhez fűződő jogra való hivatkozást. Az irodalmi, művészeti, tudományos, nem funkcionális alkotások esetén pedig a bírói gyakorlat akár figyelembe veszi, akár nem a kétféle megközelítést, alapvetően helyes irányba halad. Az eltúlzott igényeknek nem ad helyt, az indokolt igények esetén gondosan, sokoldalúan mérlegel."
Hasonlóképp izgalmas anyag Telek Eszter "Lex Informatica, lex Licentia. Alternatív szerzői jog?" című tanulmánya (p.169-175.), mely két, a szerzői jogilag releváns alkotások hasznosítására szolgáló modellt mutat be izgalmas tálalásban. Így hallhatunk a felhasználások mellett a hozzáférések ellenőrzésére is alkalmasa digital rights management (DRM) rendszerről, valamint a szerződési jog (licencelés) jelenlegi kereteiről, majd a IV. fejezet keretében arról, hogy ezek a modellek értelmezhetők-e alternatív szerzői jogként, végül az V. fejezetben, a "hogyan tovább?" kérdésre Telek azt válaszolja:
"a vizsgált területeken kizárólag önszabályozással még akkor sem rendezhető a helyzet, ha az önszabályozás hatékonynak látszik; az állami támogatás mindenképpen szükséges. A szerzői jog területén a jogalkotónak legalább iránytűként szolgáló változásokat kellene eszközölnie ahhoz, hogy az érintettek további lépéseiket azzal összhangban alakíthassák."
Végül még egy, a Joggyakorlat rovatban közölt írást kell megemlíteni (melyhez a minimálisnál is csekélyebb részben magam is hozzájárultam). Krausz Miklós "Az internetes ingatlanhirdetés szerzői jogi védelme" című cikke egy klasszikus és egy újabb keletű (egyébként erősen gyakorlatias) kérdés állított célkeresztjébe: az ingatlanhirdetések egyéni-eredeti jellegét, illetve e hirdetések adatbázisként való védelmének lehetőségét. Előbbi részkérdésre Krausz helyesen az SzJSzT gyakorlatára támaszkodik elemzésében. Ennek lényege az, hogy az egyéni-eredeti jelleget esetileg lehet csak eldönteni, vagyis minden részletében meg kell vizsgálni a kérdéses "alkotást". Az ingatlanhirdetések specialitása persze épp abban rejlik, hogy egy vagy több fotó kíséretében a lakás/ház specifikációja kerül fel a netre. Mivel a tények nem részesíthetők oltalomban, egyértelmű, hogy egy egyszerű leírás (50 négyzetméter, összközműves, zöldövezetben stb.) nem tekinthető egyéni-eredeti műnek. Persze talán egyes ingatlanközvetítőkben ott rejtőzik a jövő Szabó Magdája, tehát egy-egy ilyen leírás is lehet igényes, akár még mű is. A fotók szerepeltetése pedig csak tovább erősíti ezt a feltételezést. Mindenesetre e kérdés mindenképp egyedi, hirdetésenkénti ellenőrzést igényel. Krausz ezek után a hirdetések adatbázisként történő védelmét elemzi, mely, mint mondtam, igencsak gyakorlatias megközelítés, hiszen az adatbázis szabályozás folytán az egyéni jogvédelemre nem jogosult tételekből is összeállhat egy olyan gyűjtemény, amely már így, en bloc, az Szjt. hatálya alá tartozik. Krausz konklúziója a következő:
"Vizsgálódásunk alapján megállapítható, hogy a hirdetések adatbázisa egy weboldalon tehát - a kumuláció alapján - nemcsak szerzői jogi, hanem különjogi (sui generis) védelemben is részesül. A hirdetések felhasználási szerződés nélküli többszörözése, amennyiben a tényállási elemek mindegyike megvalósul, bűncselekményt is eredményezhet."
Címkék: adatbázis, DRM, egyéni-eredeti jelleg, Faludi Gábor, Gyenge Anikó, InfoJog, Krausz Miklós, személyhez fűződő jogok, védelmi idő
