Kőhidi Ákos, blogunk friss szerzőjének nem is oly rég jelent meg "A felhasználók által fájlmegosztással okozott kár" című rövid cikke az MTA Jogtudományi Intézetének kiadványában, a Jogi Iránytűben. Ákos a felelősségi alapú kártelepítéssel, vagyis a kártérítéssel foglalkozik a cikkébe. Egy olyan területtel, amely a vissza-visszatérő fájlcsere perek egyik legizgalmasabb kérdését jelenti: ha már fizet a jogsértő, mennyit is fizessen?
A terjedelmi korlátok miatt erőteljesen behatárolt cikk három nagy részre osztható. Elsőként a többes okozás kérdéseit veszi górcső alá Ákos, vagyis azt járja körbe, hogy felelhet-e az egyedi (mondjuk így: a sikeresen fülön csípett) fájlcserélő a rajta keresztül megvalósuló későbbi jogellenes felhasználásokért vagy sem. Három gondolatkísérletet olvashatunk itt, melyek közül kiemelkedik az első, miszerint a magyar polgári jogi szabályok [Ptk. 344.§ - s ha egyszer talán lesz valami az új Ptk-ből, akkor annak 5:499.§ (4) bekezdése] szerint
"az egyetemlegesség szabályának megfelelően a károsult választhat, melyik károkozóval szemben akarja az egész követelést érvényesíteni. Aki pedig a többi károkozótól követelheti a rájuk eső rész megtérítését. A hatályos magyar jog szerint elsősorban felróhatóságuk aránya alapján, ha ennek megállapítása nem lehetséges, akkor egyenlő arányban."
A cikk különös hangsúlyt fektet azonban a tényre, hogy a magyar jogban az "előreláthatósági klauzula" alapján "az előre nem látható károkat nem tekinthetjük felróhatónak, így ezeket nem rendeli megtéríteni a bíróság". A két előbbi érv tehát - egyetemleges kártérítési kötelezettség v. előreláthatósági klauzula - komoly eszköz pro és kontra egy fájlcsere perben, s ezért ezek alkalmazása megfelelő odafigyeléssel sikert jelenthet a hivatkozó félnek.
A cikk második fő része a kártérítés mértékével foglalkozik. Itt hallhatunk IFPI számadatokról, vagy épp a jelen blogon is nyomon kísért
Thomas-Rasset és
Tenenbaum ügyekről. Elhangzik az Egyesült Államokban ismert törvényes (törvényen alapuló) kártérítés intézménye is, amely az előbbi ügyekben hozott hátborzongató, sok tízezer dolláros kártérítések kiinduló alapja. Ezzel összefüggésben jelzi Ákos, hogy valami hasonló ismert Európában is, legalábbis a tudományos élet szereplőiből álló "
European Group of Tort Law" által kidolgozott kártérítési jogi alapelvek egyik pontja szerint:
"a károk bizonyítása az általános eljárási szabályok szerint történik, de a bíróság becsléssel határozhatja meg a kártérítés mértékét abban az esetben, ha a tényleges mérték bizonyítása túl költséges vagy túl hosszadalmas lenne."
Hogy ez az elv mennyire érvényesül a gyakorlatban, sajnos nem tudom. Azt viszont igen, hogy rendkívüli jelentősége van/lesz a
nemrégiben elfogadott Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (
ACTA) kártérítéssel kapcsolatos rendelkezéseinek. Bár a megállapodást "csak" nyolc állam írta alá, s nincs köztük ez Európai Unió vagy Magyarország, vagyis egyelőre hazánkat nem érinti e kérdés, a jövőben e helyzet talán változni fog. Nos, az ACTA egyik fontos eleme, hogy a tagállamoknak kötelezővé teszi, hogy legalább egyet az alábbi három kártérítési formula között tegye elérhetővé a szerzői jogosultaknak: "előre meghatározott kártérítés" (mely az amerikai törvényes kártérítéssel rokonítható); "a sérelmet szenvedett fél érdekeit megfelelően kompenzáló, kártérítési mértékre vonatkozó vélelem"; avagy a "következménykárokra vonatkozó szabály".
Még ha Ákos cikke nyúlfarknyi is (hiszen a Jogi Iránytű csak ennyit engedett), a kártérítési jog és fájlcserélés ütközőterületének egy rendkívül hasznos adaléka. Olvasása javallott!
Címkék: Cikkajánló, fájlcsere, kártérítési jog, Kőhidi Ákos, Magyarország
