Breaking News: az Európai Bíróság döntése svédcsavar nélkül

A polgári eljárásban történő igényérvényesítés előfeltétele a feltételezett jogsértők személyes adatainak megszerzése. Az alábbi, (ún. Bonnier) svéd ügyben a több jogkezelőt tömörítő Antipiratbyrån elnevezésű "kalózellenes" csoport kívánta megszerezni egyes, általuk meghatározott IP címekhez tartozó felhasználók személyes adatait az ePhone svéd internetszolgáltatótól. Az ISP által indított nemzeti eljárás a svéd Legfelsőbb Bíróságig jutott, amely az Európai Bírósághoz fordult előzetes döntéshozatal iránti kérelemmel.

A Bíróság 2012. április 19-ei döntése különösebb csavart, meglepő fordulatot az eddigi gyakorlathoz képest nem tartalmaz. Az eddig ügyekben (Promusicae-ügyben hozott 2008-as és LSG v. Tele2 ügyben hozott 2009-es döntések) kimunkált logika mentén halad tovább. Ez röviden összefoglalva abban áll, hogy a „fájlcserélő” rendszereken elkövetett szerzői jogsértés esetén az internetszolgáltató nem köteles kiadni igényérvényesítés céljából azon személyek IP címét, internetre való csatlakozásuk napját és időpontját, akiknek internet-hozzáférést biztosít. Azonban nem ellentétes a közösség vonatkozó adatvédelmi szabályaival az, ha az adott tagállam szabályozása ezen adatok kiadását lehetővé teszi. (De a vonatkozó irányelvek átültetése és értelmezése során tekintettel kell lenni az alapvető jogok egyensúlyának biztosítására! Azaz az ellentétes érdek bírósági mérlegelését lehetővé kell tenni.)

A korábbi esetben kifejtett világos következtetések ellenére kétségek merültek fel abban a tekintetben, hogy az uniós joggal ellentétese a svéd szerzői jogról szóló törvény adatok kiadását lehetővé tévő szakaszának alkalmazása, mivel a két korábbi ügyben nem hivatkoznak a 2006/24/EK irányelvre. (34. pont) Amelyet ráadásul a svéd állam - bár a határidő lejárt - máig nem ültetett át. (46.pont) A Bíróság azonban arra a következtetésre jutott, hogy az irányelv szerepének (mint novumnak) a felmerülése, sőt az átültetés kérdése sem releváns. Ugyanis a a szóban forgó jogszabálynak és a a 2006/24/EK irányelvnek különbözőek a céljai. (44.pont) A jogszabály a polgári eljárásokra vonatkozik, míg az irányelv a büntetőeljárásokkal összefüggő adatmegőrzési kötelezettséget érinti. (12., 38. pontok)

Mivel az eljárást a svéd ISP indította (egész pontosan a bíróság adatközlésre kötelező végzését támadta meg), így még nyitott kérdés, hogy a jogkezelők a megszerzett adatok birtokában valóban indítanak-e polgári eljárást. Az mindenesetre biztos, hogy az IFPI által is üdvözölt döntés tovább erősítette a közös jogkezelők érdekérvényesítési lehetőségeit.

Címkék: , , , , ,