Kedves közönség: köszönjük! 37!

A Goldenblog verseny már lement egy ideje, számunkra hatalmas megtiszteltetéssel a zsűri a top tízbe juttatott minket, ahol - semmi baj - tizedikek is lettünk. Mindezek mellett leginkább az érdekelt minket, hogy a közönségszavazáson hogyan teljesítettünk. Jelentem: szerintem jól.

A tavalyi versenyen éppen hogy csak bekerültünk a legjobb százba. 11 szavazattal a megosztott 97. helyen végeztünk. Ehhez képest idén a 37. helyezést csíptük el. Ez +60 hely, akárhogy nézzük is. A Goldenblog legújabb döntése szerint a pontos szavazatszámokat nem teszik elérhetővé, de e-mailes úton lehet érdeklődni. Ezt meg is tettem, és a kapott válasz szerint 30 szavazat érkezett ránk. Ez majdnem triplája a tavalyi teljesítménynek, és - nekem személy szerint - mindenképpen nagy öröm.

Röviden és tömören azonban íme a lényeg: kedves közönségünk, köszönjük, hogy idén ránk szavaztatok, igyekszünk a soron következő egy évben is megszolgálni a bizalmat, esetleg még előrébb is keveredni a szakértői blogok versenyében, talán még abban is reménykedhetünk, hogy 40-50 szavazatot kapunk majd.

Címkék: ,