E helyütt már nem kívánom részletesen bemutatni a Capitol v. Thomas-Rassett ügyet, megtettem már sokszor korábban. A tavaly szeptemberi döntésében a fellebbviteli bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság
hibázott, amikor az esküdtszék verdiktjét arra hivatkozással semmisítette meg, hogy a - sorban - 9.250, 80.000 és 62.500$-os kártérítési összegek dalonként eltúlzottak, és legfeljebb jogsértésenként 2.250$ szabható ki az alperes hölggyel szemben. Ennek megfelelően a fellebbviteli bíróság a legelső verdiktben foglalt "moderált" kártérítési összeget szabta ki jogerősen Thomas-Rassettel szemben. Már szeptemberben világos volt, hogy a hölgy a Legfelsőbb Bíróság elé viszi az ügyét, ám anno én úgy fogalmaztam, hogy szerintem vajmi kevés esélye van a sikerre, vagyis legalább arra, hogy a Supreme Court befogadja az ügyét. Az esélyek ráadásul azok után, hogy az Igazságügy-minisztérium a felperesek oldalán egy beadványban kérte a főbírákat a jogerős ítélet támogatását, tovább csökkentek. És nem is született meglepetés:
tegnap a főbírák indokolás nélkül elutasították Thomas-Rassetnek az ügy befogadása iránt benyújtott kérelmét.
Ezzel egy korszak lezárult, az első érdemi fájlcsere per végére pontot tehetünk. Csupán hat évre volt ehhez szükség...