Már felidézni se tudom, mikor szelektáltam utoljára az EDRi-gram online hírújságjának a cikkeiből, ám a késedelemnek többek között az is az oka, hogy az elmúlt számok nem bővelkedtek e blog szempontjából releváns bejegyzésekkel. Most vegyük sorra több szám tartalmát, és hozzuk be a lemaradást.
A #11.8. számban olvashattunk egy
nagyszabású olasz razziáról, amelynek keretében huszonhét streaming és tárely-szolgáltató oldal blokkolását rendelte el a római ügyészség annak érdekében, hogy megakadályozzák a francia
Szörny Párizsban című animációs film olasz terjesztését. Az EDRi természetesen azokat is megszólaltatta, akik szerint ez a blokkolás a szólásszabadság korlátozását eredményezte. Ugyanez a szám írt arról a
finn népi kezdeményezésről, ami a szerzői jogi törvény reformját javasolta. Szerencsénkre nemrég
Ville Lahti kiváló bejegyzést írt a mi blogunk számára ebben a témában.
A #11.9. szám egy
görög perről számolt be, amelyben a helyi szellemi tulajdonvédelmi egyesület kérte több fájlcsereoldal (köztük a KickAssTorrents, az isoHunt vagy a H33T) internethozzáférés-szolgáltatók általi blokkolását az athéni bíróságtól. A taláros testület elutasította azt az indítványt, hogy előzetes intézkedés keretében előírja a blokkolást, helyette érdemben kíván dönteni az ügyről.
A #11.13. szám hírt adott arról az
angol bírósági előterjesztésről, amely a webes keresés szerzői jogi relevanciáira kérdez rá, s amelyre előzetes döntéshozatali eljárás keretében kell majd választ adnia az Európai Unió Bíróságának. Az előterjesztésről a Hírmorzsák egy korábbi számában
én is említést tettem, vicces dologról van szó.
Végül a #11.16. számban található egy érdekes bejegyzés, amely a right2remix.org német szervezet által kidolgozott, a jogvédett tartalmak remixelés útján történő újbóli hasznosításával kapcsolatos rendelkezések uniós szintű beiktatását javasoló
tervezetét ismertette meg az olvasókkal. A javaslatok többek között egy transzformatív, átalakító jellegű felhasználást javasolnak átalánydíjazás ellenében, valamint díjfizetés ellenében meglévő művek remixelésének, végül méltányos díjazás ellenében a remixek kereskedelmi hasznosításának a lehetőségét is felveti.
Címkék: Anglia, blokkolás, EDRi, EDRi-gram, fájlcsere, Finnország, Franciaország, Hadopi, netes semlegesség, Olaszország, razzia, remix, üreshordozó díj