Szerzői jog a XXI. században: Szjt. módosítás 2013: az árva mű szabályozás bemutatása

Ahogy korábban megígértem, szeretném részleteiben (persze egy blogbejegyzés terjedelmi keretei között maradva) bemutatni a 2013. október 17-én kihirdetett 2013. évi CLIX. törvénynek a szerzői jogi törvényt módosító rendelkezéseit. Tekintettel arra, hogy a jogszabályban legalább két érdemi, egyedi vizsgálatot igénylő tétel szerepel, a véleményem ismertetését is kettébontom. A mai napon a jogszabály 16.§-a által, 2014. október 29-ei hatállyal beiktatott [34.§ (3) bekezdés], az árva művek meghatározott kedvezményezettek részére biztosított új szabad felhasználási esetkört ismertetem. Minden mást egy további bejegyzésben vizsgálok meg.

Először is a biztonság kedvéért jelzem: az árva művekkel kapcsolatos joganyag elfogadására az EU 2012/28/EK irányelvben foglaltak miatt volt szükség. Más kérdés, hogy semmi sem indokolta az „ilyen gyors” szabályozást. Az EU 2 évet hagyott az implementációra, amely idő 2014. október 29-án jár majd le. Az, hogy hazánk az elsők között lépte meg, amit egyszer úgyis meg kellett volna, nem szükségképpen rossz. Sor került valamilyen mértékű szakmai egyeztetésre is (persze nem sokra). Mindenesetre a tény, hogy a magyar szabályozás csupán az EU által meghatározott végső határnapon lép majd hatályba, alapot adhat a kritikáknak, hiszen ezzel akár egy további teljes évet bukott a szakma, hogy megvitassa ezt a felettébb lényeges jogkérdést. Mindent egybevetve e helyütt csupán ennyi kritikával élnék az elfogadás körülményeit illetően (szemben néhány korábbi reform során tapasztaltakkal, sőt a következő bejegyzésben ismét kifakadni készülök).

Az árva művekkel kapcsolatos rendelkezések (új IV/A. fejezet) strukturális szempontból három nagy részre bonthatók:

- általános szabályok (41/A.§);

- árva műveknek az újonnan beiktatott szabad felhasználási esetkört meghaladó mértékű, illetve nem kedvezményezett intézmény általi felhasználásának az SZTNH általi engedélyezésével kapcsolatos szabályai (41/B-E.§§, melyek megegyeznek a hatályos joganyagban fellelhető rendelkezésekkel, vö.: 57/A-D.§§);

- illetve a kedvezményezett intézmények részére biztosított új szabad felhasználás (41/F-K.§§).

Az új 41/A.§ az árva művekkel kapcsolatos legfontosabb általános szabályokat gyűjti egy csokorba:

- mi minősül árva műnek [(1) bekezdés];

- melyek a gondos jogosultkutatás minimumkövetelményei [a (2) bekezdés értelmében ezt majd egy kormányrendelet határozza meg; lásd továbbá a (6) bekezdést];

- a gondos jogosultkutatás lefolytatásának helyszíne [(3)-(5) bekezdések];

- eljárás „félárva” művek kapcsán (vagyis ahol több szerző közül van ismert és ismeretlen jogosult is) [(7) bekezdés];

- továbbá az új rendelkezések általános korlátai: az árva státusz jogosult általi megszüntetése [(8) bekezdés], illetve a közös jogkezelés hatálya alá tartozó művek kizárása a szabályozás köréből [(9) bekezdés; ezzel összefüggésben lásd Legeza Dénes tanulmányát a Szemlében, illetve érdemes egybevetni a 41/F.§ (2) bekezdéssel, melyek alapján kijelenthető, hogy relatíve csekély a kjk hatálya alá tartozó érintett művek köre].

Ezek még úgy nagyjából rendben is vannak. Értelemszerűen a kormányrendeletre nagy szükség lesz, hiszen fontos lenne tudni, hogy a gondos jogosultkutatás minimuma hol húzható meg. Abban azonban biztos vagyok, hogy e rendelet nagyon közel az egy év múlva esedékes hatálybalépés körül fog csak megszületni. (Bár ne így lenne.)

Strukturálisan nem biztos, hogy a legszerencsésebb az új 41/B-E. szakaszoknak az elhelyezése. Tagadhatatlan, hogy nem a szabad felhasználások és a szerzői jog más korlátjait tartalmazó IV. fejezet része az új IV/A. fejezet, hanem önálló egység, azonban az így létrehozott tagolás azt eredményezi, hogy a IV/A. egyfajta ötvözete az előtte álló IV. és az öt követő V. fejezetnek (utóbbi a felhasználási szerződések általános szabályait tartalmazza). Vagyis egy helyen szerepelnek az általános szabályok, egy speciális felhasználási szerződésre vonatkozó joganyag, majd ezután egy szabad felhasználási esetkör.

Ennél is érdekesebb és fontosabb, hogy az új 41/B.§ (1) bekezdése a jövőben nem teszi majd kötelezővé az SZTNH felhasználási engedélyét kérelmezők részéről a gondos jogosultkutatást. Az új rendelkezés értelmében tehát bárki kezdeményezheti az engedély kiadását, de most már nem kell bizonyítania, hogy mindent megtett a szerző személyének vagy tartózkodási helyének a fellelése érdekében. Ez azonban első pillantásra elég problematikus. Az eddigi rendszerben a kérelmezőre hárult annak „bizonyítási terhe”, hogy egy mű árva. A jövőben ez – a jelenlegi normaszöveg alapján – senkinek sem feladata. Ugyanakkor ez akár tévedésekhez is vezethet. Említettem, hogy első pillantásra necces a történet. A 41/B.§ (8) bekezdése ismételten kormányrendeleti szintű jogalkotást ír elő az engedélyezési eljárás részletszabályainak a kidolgozására. Remélhetőleg e kérdésre e normában választ kapunk majd.

A 41/F.§ (1) bekezdés a kedvezményezett intézmények körét a jelenleg hatályos 38.§ (5) bekezdés és 34.§ (5) bekezdésben foglaltakkal egyezően határozza meg. Eszerint ide sorolhatók a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak, iskolai oktatás célját szolgáló intézmények, muzeális intézmények, levéltárak, valamint a közgyűjteménynek minősülő kép-, illetve hangarchívumok. A kedvezményezett művek körét a 41/F.§ (2) bekezdése világosan meghatározza. Ezek az irodalmi művek, filmalkotások és más audiovizuális művek, hangfelvételek. A 41/F.§ (4) bekezdése értelmében azon művek is felhasználhatók, amelyek az előbbi művek integráns részét képezik. Ez azt jelenti például, hogy fényképarchívumokat nem illet meg a szabad felhasználás esetköre, fényképek csak akkor digitalizálhatók, amennyiben könyvekben vagy más művekben kerültek elhelyezésre.

A 41/F.§ (1) bekezdés értelmében kétféle szabad felhasználási magatartás kerül meghatározásra: lehívásra történő nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel; illetve célhoz kötött többszörözés. Logikailag ez utóbbival szükséges kezdeni az elemzést.

Hangsúlyozni kell, hogy a hatályos Szjt. 35.§ (4) bekezdése [különösen annak (a) pontja] jelenleg is egyértelműen biztosítja az archiválási célú szabad többszörözést, feltéve, hogy e felhasználásnak elsődleges célja a tudományos kutatás, az archiválás, vagy a helyi számítógépes terminálokon történő elérhetővé tétel, és jövedelemszerzést közvetlenül vagy közvetve sem célozza a többszörözés. Az új 41/F.§ (1) b) pont ennél elvi és gyakorlati szempontból is szélesebb, mégis korlátozottabb szabad többszörözési jogot biztosít.

Elvi szélesítés: a felhasználás célja többek között a digitalizálás (ami szükségképpen a mindenkor elérhető, digitális formátumra történő átalakítást jelenti), indexelés, kategorizálás (mely utóbbi két magatartást egyébként nem érzem szerzői jogilag releváns magatartásnak, a metaadatok nem védettek), megőrzés, helyreállítás lehet. Megítélésem szerint ezek a célok az eddigi hatályos rendelkezések alá is beilleszthetők voltak, még ha eddig a 35.§ (4) bekezdés nem is sorolta fel valamennyit.

Gyakorlati szélesítés:

- a felhasználás további célja a korlátlan nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel, ami eddig a 38.§ (5) bekezdés keretei között korlátozott volt;

- a felhasználás jövedelemszerzés vagy jövedelemfokozás célját is szolgálhatja.

Korlátozás/feltételek:

- csakis gondos jogosultkutatás, a szükséges nyilvántartás vezetése és adatszolgáltatás, valamint a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal által történő rögzítés után kerülhet sor a felhasználásra [41/A és 41/G.§§ – ez gyanúsan el fogja majd húzni a felhasználások megkezdését; továbbá a felhasználást követő adatszolgáltatás illetően lásd: 41/H.§ (2) bekezdés];

- csakis a közérdekű feladat teljesítése esetén merülhet fel a 41/F.§ (1) bekezdés alkalmazása;

- csakis meghatározott művek vonatkozásában lehetséges a szabad felhasználásra hivatkozni [41/F.§ (2) bekezdés, mely rendelkezés összhangban áll az uniós irányelvvel];

- kiadatlan és mindeddig nem sugárzott művek esetén a felhasználás csak a 41/F.§ (3) bekezdés szerinti vélelem esetén történhet [vö. továbbá a már említett 41/A.§ (5) bekezdéssel];

- az árva státusz jogosult általi felszámolásával együtt a felhasználás szabadsága is megszűnik, és a további felhasználás csakis a jogosult engedélyével történhet [41/I.§ (1) bekezdés];

- a jogosult ismertté válását követően a 41/F.§ szerinti szabad felhasználás fejében megfelelő díjazást követelhet [41/I.§ (2) bekezdés]. Elvi probléma e törvényhellyel, hogy a jogalkotó nem adott törvényi szinten semmilyen támpontot arra nézve, hogy mennyi idő után színre lépő felhasználó kérheti a díjazás kifizetését. Érdemes e ponton szemügyre venni a 41/B.§ (5) bekezdését, mely az SZTNH által adott felhasználási engedély megszűnésétől (vagy a visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésétől) számított öt év [praktikusan max. 5 év – vö.: 41/B.§ (1) bekezdés – és további 5 év, max. 10 év] elteltéig teszi lehetővé a díjazás követelését. A for-profit felhasználások után az SZTNH-nál letétbe helyezett összeg az NKA-nak jár, a non-profit felhasználók többé nem kötelesek fizetni. Egy ehhez hasonlatos szisztéma hiánya a szabad felhasználás esetén jogbizonytalanságot eredményez (vélhetőleg a 41/K.§-ban említett kormányrendelet fogja majd e kérdést tisztázni, habár véleményem szerint indokolt volna, hogy ez is a törvény sorai között kapjon helyet);

- az elért bevételek csakis a felmerült költségekre fordíthatók (41/J.§).

Mint minden szabad felhasználásnak, ennek is meg kell felelnie a három lépcsős tesztnek. Meglátásom szerint a fenti korlátok garantálják a jogelv érvényesülését, különösen a korlátozott bevételszerzés lehetősége, illetve a szabad felhasználás megszűnése a jogosult ismertté válása esetére.

A fenti szabályozás azt jelenti, hogy amennyiben bármely kedvezményezett intézmény a fentieknél is szélesebb magatartást kíván tanúsítani, akkor a 41/B-E.§§ szerinti eljárást kell kezdeményeznie az SZTNH-nál. Ami értelemszerűen nagyon drága lenne egy kulturális intézmény számára.