Az Európai Unió Bírósága 2014. február 13-án kihirdette várva-várta előzetes döntését a Svensson v. Retriever Sverige ügyben, melynek központi kérdése az volt, hogy a hiperlinkek engedély nélküli alkalmazása eredményezi-e a nyilvánossághoz közvetítés jogának sérelmét. Már megszokhattuk, hogy a válasz, amit a fórum ad, nagyjából úgy jellemezhető: "jut is, marad is". Ez a Svensson döntésre is tökéletesen igaz.
Az alapügy tényállását - így különösen az érintett technológiai megoldást - az Európai Unió Bírósága a következőképp összegezte:
"Az alapeljárás felperesei, valamennyien
újságírók, olyan újságcikkeket írtak, melyek egyrészt a Göteborgs‑Posten
újságban, másrészt a Göteborgs‑Posten internetes honlapján jelentek
meg. A Retriever Sverige olyan internetes oldalt működtet, amelyen
ügyfeleinek igényeik szerint más internetes honlapokon megjelent
cikkekre mutató, kattintható linkek listáját nyújtja. A felek között nem
vitatott, hogy e cikkek a Göteborgs‑Posten újság honlapján szabadon
hozzáférhetők voltak. Az alapeljárás felperesei szerint, ha az ügyfél e
linkek egyikére kattint, nem lesz világos számára, hogy egy másik
weboldalra kerül az őt érdeklő műhöz való hozzáférés érdekében. A
Retriever Sverige szerint azonban egyértelmű az ügyfél számára, hogy a
linkekre kattintás egy másik weboldalra irányítja át." (8. pont)
A svéd Legfelsőbb Bíróság (Svea hovrätt) mindezek után négy kérdést tett fel az EUB-nak, melyekben lényegében arra kereste a választ, hogy eredményezi-e a nyilvánossághoz közvetítés jogának megsértést, ha valaki úgy tesz közzé egy linket a saját weboldalán, hogy annak segítségével egy másik weboldalon található tartalom válik elérhetővé.
Érdemes jelezni, hogy az EUB a Svensson döntés előtt kilenc másik ítéletet hozott, amelyben a nyilvánossághoz közvetítés témakörét járta körbe. E döntésekre a jelen ügyben eljáró negyedik tanács (melynek előadója a szerzői jogi ügyekkel gyakran megbízott Malenovsky bíró volt) örömmel hivatkozott (különösen az FAPL, az ITV és az SGAE ügyekre); én ezekre külön nem fogok alább utalni.
Az EUB véleménye röviden és tömören a következő: az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdése lefedi "a mű minden egyes nyilvánossághoz közvetítését" (15. pont), ami elemeiben a (1) "mű" (2) "új" (3) "nyilvánossághoz" (4) "közvetítését" feltételezi. Ezek közül az első ponttal a bíróság nem foglalkozott (magam sem tudom, pontosan milyen újságcikkekről volt szó, habár érdemes megjegyezni, hogy az újságcikkek egyéni, eredeti jellege - mely a műként való minősítés előfeltétele - gyakran hiányozhat). A tanács szerint, mivel a közvetítés cselekményét szélesen kell értelmezni (17. pont), egy hiperlink elhelyezése egy webes felületen beleillik a fentiekbe, hiszen "hozzáférést kínál" a jogvédett tartalmakhoz. Egészen pontosan:
"az alapügy körülményeihez hasonló körülmények
között, védett művekre mutató kattintható linkek szolgáltatása az
említett rendelkezés értelmében 'hozzáférhetővé tételnek', és
következésképpen 'közvetítésnek' minősül." (20. pont)
Az EUB nyilvánosság alatt meghatározatlan számú lehetséges címzettet ért, amely "viszonylag jelentős számú egyént foglal magába" (21. pont). Márpedig egy link elhelyezése egy publikus felületen szükségképpen nyilvánossághoz jut el (22-23. pontok).
Ami azonban hiányzik a vizsgált tényállás esetén, az az "új nyilvánosság". Nem meglepő módon az EUB e helyütt részletes véleményt formált, melyet indokoltnak látok egészében idézni:
"A jelen
esetben meg kell állapítani, hogy az érintett műveknek egy – az
alapügyben szereplőhöz hasonló – kattintható link révén történő
hozzáférhetővé tétele nem vezet a szóban forgó művek új nyilvánossághoz
közvetítéséhez. Az
eredeti közvetítésben megcélzott közönség ugyanis az érintett
internetes oldal lehetséges látogatóinak összessége volt, lévén, hogy az
e honlapon szereplő művekhez való hozzáférést semmilyen intézkedés nem
korlátozta, tehát azokhoz minden internethasználó szabadon
hozzáférhetett. E
feltételek mellett meg kell állapítani, hogy ha egy olyan másik
internetes oldal valamennyi használója, mely oldal a szóban forgó
műveket egy kattintható link révén közzétette, közvetlenül
hozzáférhetett e művekhez azon a weboldalon, ahol azokat eredetileg
közzétették, a másik internetes oldal működtetőjének beavatkozása
nélkül, az utóbbi által működtetett weboldal felhasználóit az eredeti
közvetítés lehetséges címzettjeinek, és ekképpen a szerzői jog
jogosultjai által az eredeti közvetítés engedélyezésekor figyelembe vett
nyilvánosság részét képezőnek kell tekinteni." (25-27. pontok)
Az EUB konklúziója tehát ebben az esetben az, hogy a jogosult engedélye nem szükséges a fentiek szerinti linkelés esetén, mivel az nem eredményezi a mű új nyilvánossághoz közvetítését. Ezzel ellentétben a tanács hangsúlyozza, hogy amennyiben a link egy olyan tartalomhoz juttatja a nyilvánosságot, amelyhez annak tagjai egyedileg nem férhettek volna hozzá - mert például műszaki intézkedés korlátozza a megtekintést, vagy a hozzáférés előfizetési szerződés megkötéséhez van kötve - akkor az "új" fogalmi elem is kimerítésre került volna.
Az előzetes döntés egyebekben - a negyedik kérdésre adott válaszban - azt is rögzítette, hogy a tagállamoknak nem áll jogukban az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdésében foglalt jognál szélesebben meghatározni a szerzői jogokat (37. pont), mert ezzel a belső piacon egymással ellentétes nemzeti jogszabályok születnének, amelynek felszámolása kifejezetten célja volt a Parlamentnek és a Tanácsnak az irányelv elfogadásakor. Mindez akkor is igaz, ha egy - unión kívüli - nemzetközi megállapodás erre lehetőséget teremtene (39. pont).
Tagadhatatlan, hogy a döntés utóbbi része is különös figyelmet érdemelhet, hiszen az EUB következő mondata - egy korábbi döntésre is utalva - az "uniós szerzői jog nemzetközi szupremáciáját alapozza meg", ugyanakkor nem szerzői anyagi jogi okokból, hanem a belső piac jogharmonizációs végcélja alapján:
"E tekintetben elegendő arra emlékeztetni, hogy
ha egy egyezmény lehetővé – de nem kötelezővé – teszi valamely tagállam
számára, hogy olyan intézkedést fogadjon el, amely ellentétesnek tűnik
az uniós joggal, a tagállamnak tartózkodnia kell az ilyen intézkedés
meghozatalától (lásd a C‑277/10. sz. Luksan‑ügyben 2012. február 9‑én
hozott ítélet 62. pontját)." (39. pont)
Engem e ponton egyelőre mégis jobban érdekel a hiperlinkek elhelyezésének a kérdése is, az azzal kapcsolatban kifejtettek ugyanis a "mindennapi internetes életre" komoly kihatással lehetnek. Mi is a lényeg a fentiek alapján? Ha egy olyan felületre linkel a weboldal előállítója, amelyen (1) a szerzői jogosult maga helyezte el a tartalmat, (2) ez a tartalom bárki számára hozzáférhető és (3) egyáltalában véve még hozzáférhető, akkor (4) függetlenül attól, hogy a linkelés eredményeként "vizuálisan" miként érzékeljük: új oldalra irányít a link vagy a linkelő oldalba "beágyazva" jelenik meg a tartalom, a linkelés nem eredményez engedélyköteles új nyilvánossághoz közvetítést.
Ez így elsőre csodásan hangzik, ez a "jut" kategóriája. A "marad" kategóriája azonban ott kezdődik, az a contrario (vagyis az "ellentettjére hivatkozással történő") értelemezést segítségül hívva, hogy (1) a nem szerzői jogosult (vagyis harmadik személy) által nyilvánosságra hozott tartalmakra (például a YouTube-ra feltöltött videoklipekre) nem lehet linkelni; (2) a kódolt, előfizetéshez kötött vagy bármely más hatásos műszaki intézkedéssel blokkolt, és csak egyedi hozzáféréssel elérhető tartalmakra való linkelés (ami a műszaki intézkedés kijátszását vagy az előfizetői hozzáférési kód megadását jelenti) jogellenes; (3) ha az eredeti oldalon a tartalom már nem hozzáférhető, akkor "alternatív forrás" felkínálása nem megengedett (ami a YouTube világában ugyancsak könnyen elképzelhető alternatíva). Az első elem egy eleve jogellenes forrás nyilvánossághoz közvetítését feltételezi. Erről az EUB nem nyilvánított véleményt, az a contrario értelmezés segítségével azonban ez a vélemény tűnik helytállónak. A másik két esetre az EUB is utalt gondolatai között. (A harmadik elem kapcsán lásd különösen a 31. pont utolsó mondatát.)
A fenti logika a linkelő személy számára kétes eredményekhez vezet. A másodikként említett esetkör kapcsán nincs vita: aki más üzletpolitikáját tudatosan keresztül húzza, az jogsértést követ el. Abban az esetben azonban, amikor egy személy egy YouTube-on talált videót kíván elérhetővé tenni saját oldalán (beágyazva) vagy csak utalna rá hiperlink formájában, különös körültekintéssel kell, hogy eljárjon: csakis a jogosult hivatalos csatornájának videóját alkalmazhatja, alternatív forrást nem kereshet. Hogy ezt a blogoszféra tizen- és huszonéves tagjai képesek lesznek-e a jövőben következetesen alkalmazni, kérdéses. Az EUB logikája tehát szerintem logikus, de talán kevésbé életszerű.
Címkék: beágyazás, Európai Bíróság, Európai Unió, hiperlink, nyilvánossághoz közvetítés, Svensson ügy