Kommentelni kéretik körültekintéssel

A napokban közzétette az Alkotmánybíróság azt a várva-várt határozatát, melyben a kommentekben megvalósuló, jóhírnév sérelmét eredményező véleménynyilvánítással összefüggésben a kommenteknek teret engedő, de azokat nem moderáló weboldalak üzemeltetőinek a felelősségét tárgyalta a taláros testület. A határozat szerint a szolgáltató felelőssé tehető. Szerintem helytelen határozat született.
A 22 oldalas határozat egészének a bemutatására nem vállalkozok, már csak azért sem, mert részben messze túlnyúlik a jelen blog eredeti hatókörén. Mivel azonban e blog is valamilyen szinten érintett a határozat tartalmában foglaltakra tekintettel, mindenképpen úgy érzem, hogy véleményt kell formálnom. Már csak azért is, mert nem mindegy, hogy az én olvasóim a jövőben milyen véleményeket osztanak meg a tudtom nélkül, és hogy ezért aztán a blog szerkesztőjeként engem felelősségre lehet-e vonni.

A határozat alapját az az alkotmányjogi panasz adta, amelyet a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (mint önszabályozó szervezet) terjesztett elő a Kúria ítéletével szemben, amely megállapította, hogy az MTE felelőssé tehető az általa közzétett - egy bizonyos ingatlanforgalmazó cég üzleti gyakorlatát kritizáló, annak veszélyeire figyelmeztető - állásfoglalására az egyesület honlapján elhelyezett blogfelületre érkező kommentekért, amennyiben e megnyilvánulások az állásfoglalásban kritizált cég jóhírnevét sértő tartalommal bírnak.

A jogvita kiinduló pontját az a kettősség adja, amely az elektronikus kereskedelmi törvényből következik. Különbséget tehetünk ugyanis tartalomszolgáltatók között, akik a tartalmakat vagy maguk hozzák létre (például hírportálok), vagy saját kezdeményezésre továbbítják azokat (például webrádiók). A tartalom előállítója vagy továbbításának kezdeményezője köteles felelni e magatartásáért. Szerzői jogi nézőpontból ez azt jelenti, hogy a felhasználás megkezdése előtt a (tartalom)szolgáltató köteles a szükséges engedélyeket beszerezni, s annak keretei között folytatni tevékenységét. Ezzel ellentétben vannak olyan közvetítő szolgáltatók, akik az iménti aktív, cselekvést igénylő magatartással ellentétben „csupán” továbbítják, tárolják a tartalmakat, avagy ezt valamilyen eszközzel elősegítik, megkönnyítik. Az Elker-törvény négy ilyen közvetítő szolgáltató között tesz különbséget. Ezek az egyszerű adatátvitel és hozzáférés-biztosítás („mere conduit”), a gyorsítótárolás („caching”), a tárhely-szolgáltatás („hosting”), illetve a keresőszolgáltatás („search engine”). 

Erre a kettősségre az Alkotmánybíróság a határozat 30. pontjában maga is helyesen rámutatott. Eszerint

„[a]z [Elker-törvény] 7. §-a értelmében a szolgáltatók és a közvetítő szolgáltatók felelőssége eltér: míg a (tartalom)szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért, az ezzel okozott kárért, hiszen az információt saját maga hozza létre, maga teszi közzé, maga bocsátja rendelkezésre, addig a közvetítő szolgáltató habár főszabály szerint felel, azonban meghatározott feltételek fennállása esetén mentesülhet a felelősség alól. Az [Elker-törvény] 7. § (3) bekezdés kimondja azt is, hogy a közvetítő szolgáltató nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak."
Sajnálatos ugyanakkor, hogy az Alkotmánybíróság a fentiekből téves következtetést levonva a tárhely-szolgáltató felelősségét objektív jelleggel megalapozottnak látta a felhasználók által közzétett, nem moderált kommentekben előforduló, a célszemély jóhírnevét sértő megnyilvánulások miatt, amennyiben a kommentek a tárhely-szolgáltatást is nyújtó egyesület által eredetileg közzétett állásfoglalásra érkeztek reakcióként. Az Alkotmánybíróság szerint ugyanis ilyen esetben a felelősség-korlátozás kedvezményes klauzulájára az egyesület nem hivatkozhat. A határozat 39. pontja szerint:
„Viszont a közvetítő szolgáltató az általa előállított, vagy hozzáférhetővé tett tartalom tekintetében szolgáltatónak tekintendő és akként felel, akkor is, ha tevékenysége túlnyomórészt közvetítő szolgáltatás, mert az általános szabály szerint a szolgáltató felel az általa rendelkezésre bocsátott, jogszabályba ütköző tartalmú információért [Ektv. 7. § (1) bekezdés]”.
Az idézett pont, illetve a felhívott jogszabályhely ugyanakkor nem alapozza meg az Alkotmánybíróság fenti minősítését. Ennek az érvelésnek a hibája abban rejlik, hogy az irányadó Elker-törvény sehol nem zárja ki azt, hogy egy cég egyszerre minősüljön tartalom-, illetve közvetítő szolgáltatónak. (Sőt, a 7.§ kifejezetten kettéveszi a kapcsolódó magatartás függvényében a felelősség kérdését.) Előbbi minősítést a saját állásfoglalás közzététele alapozza meg, amelyért, amennyiben indokolt lenne, az egyesületnek felelnie kellene. Utóbbi minősítést pedig a kommentek – mint felhasználók által generált vélemények – megőrzésére alkalmas tárhely nyújtásával érdemli ki a szolgáltató. A tény, hogy a komment végső soron a jóhírnevet sértő tartalommal bír, nem eredményezheti a kedvezményes elbírálás megszűnését e részcselekmény vonatkozásában.

Ugyanakkor, s erre különvéleményében Stumpf István alkotmánybíró helyesen világított rá: a jogsértéssel szemben való fellépés lehető legarányosabb módja (az objektív felelősség megállapításával ellentétben) az értesítési és eltávolítási eljárás alkalmazása volna. A 83. pont szerint:
"A többségi határozat adós marad annak alátámasztásával, hogy – ha a személyiségi jogot sértő közlemény eltávolítása a korlátozás alternatív célja, akkor – a cél elérésére alkalmas legenyhébb korlátozásának miért nem az ún. értesítési-eltávolítási („notice and take down”) eljárást tekinti."
Ezzel összhangban – melyről ugyancsak a különvéleményben olvashatunk – a Pécsi Ítélőtábla hasonló tárgyú ügyben hozott ítélete helyesen különítette el a kétféle magatartással összefüggésben esetlegesen keletkező felelősség kérdését, és a tárhely-szolgáltatás vonatkozásában az értesítési és eltávolítási eljárás alkalmazhatóságát fenntartotta. A BDT 2013. 2904 rendelkező része szerint:
"[a]z interneten hozzáférhető honlap fenntartója (közvetítő szolgáltató) akkor tartozik polgári jogi felelősséggel a honlapra mások által feltöltött ún. kommentek jóhírnevet sértő tartalmáért, ha a tudomásszerzést követően haladéktalanul nem intézkedik a jogsértő tartalom eltávolítása iránt."
Mégsem csupán a fentiek zavarnak a többségi véleményben. Én a fenti érvelésre tekintettel értelemszerűen különvélemény fogalmaztam volna meg, mert szerintem az AB eleve rossz vágányon indult el a válaszadás során. Ezek mellett már nem is tartom indokoltnak azt megvizsgálni, hogy a sajtószabadsággal kapcsolatos vélemények helytállóak-e (holott a határozat ennek a kérdésnek túl sok teret szentelt). (Röviden és tömören amúgy: szerintem nem minősül sajtónak az, hogy egy egyesület az állásfoglalását a saját honlapján közzéteszi.) Nem látom meggyőzőnek azt az érvet, mi szerint a kommenteket moderáló és a nem moderáló oldalak felelőssége közé egyenlőség jelet kellene tenni (lásd különösen a 64. és 67. pontok). Egyrészt az Elker-törvény (az irányelvnek megfelelően) kizárja az általános nyomon követés tilalmát, vagyis moderálásra senki nem kényszeríthető. Ebben az esetben azonban a jogkövetkezmény sem lehet azonos. Hasonlóképp érdekes az az érv (61. pont), miszerint
"jelentős különbség van az internetes oldal üzemeltetője által szerkesztett, és ekként tartalmi egységet alkotó (tartalom)szolgáltatás és az úgynevezett Web 2.0, vagyis a közösségi oldalak és a tisztán véleményoldalak között (például Facebook, blogszféra stb.). Ez utóbbiaknak nincs szerkesztőjük, és ezért nem is lépnek fel tájékoztatási vagy hasonló igénnyel: céljuk az internetes közösségbe tartozók közötti eszmecsere, egyáltalán, a kommunikáció lehetőségét biztosítani. Ezek vagy csak a közösségbe tartozók (regisztrálók, belépők) számára érhetők el, vagy ettől függetlenül világosan nem alkotnak egységet, és lényegük szerint senki nem szerkeszti őket. Ezek éppen szerkesztetlen, spontán közösségi oldalak - az internet-felhasználók is ekként tekintenek rájuk. A blogok és közösségi oldalak viszont közelebb állnak a VI. cikkben védett magánközlésekhez, mert az ezekben foglalt közlésekhez csak a közlő személy által meghatározott (zárt számú) felhasználó jut hozzá (ismerősök), akiknek ő megengedi. (A közszereplők, intézmények Facebook-oldalai ehhez képest kivételek.) Az ilyen oldalakra az előbb kifejtettek nem érvényesek, mert működésük elvei és gyakorlata az elemzett tartalomszolgáltatástól alapjaiban különbözik, így róluk e határozatban az Alkotmánybíróság nem foglalt állást."

Az e pontban foglaltak azonban részben tárgyi tévedéseken alapulnak, és ez például pont a Szerzői jog a XXI. században blog élete szempontjából lehet érdekes. Az AB ugyanis azt mondja, hogy a blogokra, mint "véleményoldalakra" vonatkozóan a határozat nem irányadó. Ugyanakkor tévedés lenne a blogokat - mint például a miénket - tisztán közvetítő szolgáltatónak tekinteni, amelynek nincs szerkesztője. Mondjuk úgy, ezt a blogot én szerkesztem, és hét másik kollégával együtt osztunk meg rajta egyéni, eredeti jellegű szerzői műveket. (Amelyek néha kritikusak, jelen esetben az Alkotmánybírósággal szemben.) Vagyis mi bizonyosan tartalomszolgáltatónak minősülünk az írásaink vonatkozásában. Akkor ez most hogyan is van?

És valahol a probléma ebben rejlik: a határozat egyenlőségjeleket tesz olyan helyekre, amelyeket nem járt kellőképpen körbe, és helytelen olvasás vagy értelmezés esetén ez komoly félelmeket kelthet, de legalábbis komoly félreértésekhez vezet.

Kedves olvasók: az én véleményem egyértelmű. A fenti cikk tartalom, amelyet szolgáltattam, és ha esetleg ebben bárki jogát sértő megállapítást tettem volna, ezért tartom a hátam. Az önök kommentjeiért azonban nem, és ha bárki olyan tartalmú szöveget ír, amellyel jogászként vagy emberként nem értek egyet (ide értendő a jóhírnév sérelmét előidéző véleményeket is), akkor azokat észlelést követően haladéktalanul el fogom távolítani. És ezzel a demokratikus rend fennmarad. Szerintem ez a helyes értelmezése a jogszabályoknak, nem az, amit az AB mondott.

Update #1: A 2014. május 30-án megjelent, 2014/76. számú Magyar Közlönyben közzétették a határozatot, immáron tehát hivatalos forrás is létezik hozzá.

Update #2: Polyák Gábor kollégám más szemszögből, de hasonlóan kritikus véleményt fogalmazott meg a határozattal kapcsolatban. A gondolatait a hvg.hu közölte le.

Címkék: , ,