Nincs jogkimerülés az e-könyvek piacán - vagy mégis?

Lassan egy éve, hogy elmélyültem a jogkimerülés intézményének kutatásában, és még nagyjából két másik év kell ahhoz, hogy mindent összefoglalva könyvben írjam ki magamból ezt a témát. (Előbb magyarul, aztán reményeim szerint angolul is.) Mindeközben olyan dolgok történnek a nagyvilágban, amik legitimálják kutatásaimat. A legújabb kérdés ugyanis az: legális-e a "használt e-könyvek" viszonteladása?

A történet nagyjából onnan indítható, hogy 2012-ben az EU Bírósága kimondta: a "használt szoftverek" továbbadása nem jogellenes. A UsedSoft ítéletet korábban már elemezte, e helyütt ettől eltekintek. 2013-ban az Egyesült Államokban ugyanakkor olyan ítélet született, amely a "használt hangfelvétetelek" viszonteladását elkaszálta. A ReDigi döntésről szintén értekeztem (ugyanakkor ez az ítélet még nem jogerős, nagyon várom a fellebbviteli bíróság véleményét). A nemzetközi és az uniós szerzői jogi keretek viszonylag egyértelműnek tűnnek e téren (Ficsor Mihály egy rendkívül alapos írásában ki is fejtette mindezt), én azonban úgy látom, hogy amit a jogszabályok előírnak, azok messze eltávolodtak a való világtól (az üzleti realitásoktól és a fogyasztói igényektől).

Tökéletesen összecseng ezzel az a kérdés, hogy vajon a használt e-könyvek viszonteladása beleillik-e a jogkimerülés intézményébe? A válasz csípőből az kellene, hogy legyen: NEM. Azt hiszem, hogy a jelenlegi jogi keretek között ez is lesz a végső válasz. Jelenleg több ügy is ismert e téren, melyek közül az első kettő (német) jogeset hangoskönyvekre fókuszált. Ezekben - lásd különösen a legfrissebb jogesetet - a bírák egybecsengően elutasították a jogkimerülés tételének alkalmazását, mivel a jogelv alapvetően a fizikai műpéldányokra terjed ki (ahogy azt a WIPO 1996-os Szerzői Jogi Szerződése is említi, melyet az InfoSoc-irányelv is átvett), másrészt a UsedSoft ítélet maga is azt mondta, hogy a szoftverek viszonteladása már csak azért is rendben lehet, mert a Szoftver-irányelv "lex specialis", vagyis az általános szabálytól eltérő speciális tételeken nyugszik. Ha ezek így egészében igazak (márpedig én magam is így látom, hozzátéve, hogy azért vannak kifogásaim e téren, de erről máskor írok), akkor a német ítélet egyértelműen helyes.

Mindeközben Hollandiában megnyitotta kapuit a Tom Kabinet weboldal, amely 8 nappal az indulást követően már jogi fenyegetést kapott a holland kiadók érdekképviseleti szervétől, akik egy rövid, de sikertelen egyeztetést követően azonnal ideiglenes intézkedést kezdeményeztek a területileg illetékes holland bíróságnál. (Erről magam is beszámoltam.) A jogosultak ideiglenes intézkedés iránti kérelmét azonban július 21-én elutasította a bíróság, mivel úgy látta, hogy a UsedSoft döntésben foglaltak nem zárják ki expressis verbis az e-könyvek viszonteladását. Erről a fejleményről a TorrentFreak és a Gigaom is beszámolt. Nekem mégis sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnik a The Digital Reader weboldalán található beszámoló, amely figyelmeztet arra, hogy ezzel még messze nem ért véget a jogvita. Valószínű, hogy érdemi tárgyalásra kerül majd sor, amely akár az EU Bíróságán is kiköthet, ily módon több évig is elhúzódhat a jogvita megoldása.

Fentebb utaltam arra, hogy a válasz csípőből nemleges kellene, hogy legyen a feltett kérdésre. Számomra a jogszabályi környezet és az eddigi joggyakorlat erre enged következtetni. De hogy ez így rendben van-e, az már más kérdés (ez az a pont, ahol nem értek egyet Ficsor Mihállyal sem). Igenis az a véleményem, hogy fontolóra kell venni a jogkimerülés reformját, és meghatározott feltételek mellett (köztük többek között a "forward-and-delete" technológia kötelező alkalmazásával) lehetővé kell tenni a digitális műpéldányok viszonteladását. No de e ponton elég lesz ennyi, persze jelzem: az elkövetkezendő év során már most legalább két konferencia és három egyetemi előadást fogok a témáról tartani külföldön. A szegedi diákjaim sem fogják megúszni a kérdést.