"Egy festmény szerzői jogainak jogosultja, aki hozzájárult ahhoz, hogy az ábrázolt képet plakát formájában forgalomba hozzák, ellenezheti-e a vászonra átvitt ugyanezen kép forgalomba hozatalát?" - tette fel a kérdést egy holland tagállami bíróság, s 2014. szeptember 11-én Pedro Cruz Villalón nyilvánosságra hozta indítványát az ügyben.
Az Art & Allposters holland cég interneten keresztül értékesít képzőművészeti alkotásokat poszter formájában. Ezen belül is négyféle opció közül lehet választani: plakát, bekeretezett plakát, plakát faanyagot történő megjelenítése és kép vásznon történő megjelenítése. A jogvitát az szülte, hogy a képzőművészeti alkotások vagyoni jogainak közös kezelését végző Pictoright szerint a holland cég nem rendelkezett a képviselt szerzők alkotásainak vásznon történő többszörözésével és terjesztésével kapcsolatos jogokkal. Az Art & Allposters ezzel ellentétben hangsúlyozta, hogy ha nem is rendelkeztek közvetlenül a jogosultaktól engedéllyel a többszörözésre, ám a piacról szerezték be azokat a posztereket, amelyekről az ún. "vászonra történő átvitel" eljárása révén az új műpéldányokat készítették. Az eredeti posztereket pedig a jogosultak engedélyével hozták forgalomba, következésképp - érvel az Art & Allposters - a jogkimerülés tétele alkalmazható a további értékesítésekre.
A jogvita végül a holland Legfelsőbb Bíróság (Hoge Raad) elé került, amely több kérdést is intézett az EUB-hoz. Nehéz megállni, hogy személyes véleményemnek ne adjak hangot az ügy kapcsán. A felvázolt tények alapján ugyanis a jogkimerülés területén kevés ennél egyszerűbb esetről lehetne beszélni. Csakhogy a Pictoright érvelése egészen hihetetlen módon nem a jogkimerülés számára előnyös értelmezéséből, hanem az átdolgozás vagyoni jogára épít. Az alperes pedig a piacon jogszerűen értékesített műpéldányok továbbértékesítésére próbálta terelni a figyelmet, ugyanakkor szépen elhallgatva a többszörözés kardinális tényét. Mindent egybevetve a feleknek sikerült annyira megzavarni a Hoge Raadot, hogy az olyan rosszul tette fel a kérdést az EUB-nak, amelyből nagyon nehéz lesz majd kikeverednie a luxembourgi fórumnak. Az előzetes kérdések közül az első ugyan még világosan arra kérdez rá, hogy a terjesztés joga kiterjed-e a tényállás szerinti esetre (érthetetlen módon a felperes szerint nem, sokkal inkább az átdolgozás jogát érinti az alperes magatartása; az alperes szerint viszont igen, hiszen ő csak így hivatkozhat a jogkimerülésre). A második kérdés, mely három alegységre bomlik, végső soron arra kereste a választ, hogy az Art & Allposters magatartása akadályozza-e, esetleg félbeszakítja az elévülést (az alperes szerint igen).
A főtanácsnok munkáját szerencsére a brit és a francia kormány, valamint a Bizottság is érdemben segítette, méghozzá helyes értelmezési irányt mutatva. A probléma ugyanis az, mint arra a Főtanácsnok indítványának 52. pontjában maga is jelezte, az előterjesztő bíróság nem jól tette fel a kérdéseket, és a többszörözés vagyoni jogára (mely a jogkimerülés alkalmazhatósága szempontjából kardinális kérdés) egyáltalán nem kérdezett rá. Cruz Villalón hangsúlyozta, hogy
"az indítványom ezért mellőz a 2001/29 irányelv
2. cikkében biztosított többszörözéshez való jogon alapuló bármely
megállapítást, és a Hoge Raad által felvetett értelmezési kérdéseket
fogja vizsgálni, abban a formában, ahogyan azok előterjesztésre
kerültek, az irányelv 4. cikkében foglalt terjesztési jogot alapul véve."
Hogy mindezek alapján mire jutott a Főtanácsnok? Az első kérdést illetően probléma nélkül utasította el a zavaros felperesi érvelést Cruz Villalón, és adott igazat az alperesnek és a további észrevételt előterjesztőknek. Eszerint (59-60. pontok):
"A jelen esetben nyilvánvalónak tűnik, hogy a
vászonra történő átvitel nem érinti a reprodukált képet, azaz a művet
vagy a művészi alkotás eredményét. Éppen ellenkezőleg, az átvitel érdeme
azon alapul, hogy az eredeti kép pontosan reprodukálódik a vásznon. Így
egyrészt az eredeti művet nem az eredeti alkotási nyelvezettől eltérő
nyelvezetre ültetik át, másrészt nem torzítják a képet, és nem is törlik
a kompozíció elemeit, vagy nem egészítik ki a művészi alkotástól eltérő
elemekkel. Célja, amennyire lehetséges, az eredetivel való legnagyobb
fokú azonosság elérése. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy az alapeljárásban tárgyalt tényállás nem tartozik az 'adaptáció' [helyesebben: átdolgozás] fogalmába."
A rendkívül szerencsétlenül feltett második kérdésre a Főtanácsnok csak olyan irányból tudott választ adni, hogy vajon "a formát érintő változás (...) akadályozza-e vagy félbeszakítja-e a terjesztési jog (...) kimerülését". (64. pont.) Jó tudni, hogy ezek egyike sem lehetséges. A jogkimerülést nem szakíthatja félbe semmi. Ha egyszer a terjesztési jog kimerült, akkor az a jog többé nem éled újjá. Ugyanakkor a terjesztési jog kimerülése csak és kizárólag a jogosult által forgalomba hozott konkrét, egyedi műpéldányok továbbértékesítésére vonatkozik. Ezért is említettem korábban, hogy a jogvita olyan szinten egyszerű, hogy csak na... Az Art & Allposters a piacon jogszerűen terjesztett másolatokat vásárolt (eddig minden rendben). Ám ezekről új másolatot készített. Ez azonban már többszörözést jelent, amely jog nem tárgya a jogkimerülésnek, következésképp engedélyköteles minden esetben. Az ily módon létrehozott másolatok további értékesítése pedig ezért nem is illeszthető bele a jogkimerülésbe. E tekintetben pedig semmi, de semmi jelentősége nincs a formátum kérdésének, amelyre a felek oly sok figyelmet fordítottak. Azért térjünk vissza egy pillanatra ahhoz, amit Cruz Villalón indítványozott (73-75. pontok):
"Véleményem szerint a jelen esetben a művészek
szellemi alkotásának anyagi hordozóját érintő változás minősége olyan
jellegű, hogy annak megállapítására is lehetne következtetni, hogy
valójában az Allposters által végzett tevékenység a védett szellemi
alkotások új reprodukciójával jár. Az említett tevékenység során az eredetileg
papíron reprodukált képet vászonra viszik át, ez azon anyagi hordozó
nyilvánvaló változásával jár, amely tekintetében engedélyezték a
festmények terjesztését. E változást az teszi egyedivé, hogy a vászonra
történő átvitel során nem akármilyen hordozóra viszik át a képet, hanem
pontosan ugyanolyan fajtájú hordozóra, mint amelyen az eredeti művet
ábrázolják. Véleményem szerint ezzel felmerülhetne a kérdés, hogy a
szóban forgó jog valójában a terjesztési jog‑e, vagy inkább a művészeti
alkotás teljes reprodukciójára vonatkozó jog, azaz egy meghatározott
hordozón létrehozott kép által alkotott összesség. Másképpen szólva,
lehetne azzal érvelni, hogy az Allposters nem az eredetileg vásznon
létrehozott kép papíron történő terjesztésére szorítkozik, hanem a
teljes művészi alkotást reprodukálja. Végeredményben nem a festmény képével, hanem önmagában a festménnyel azonos tárggyal kereskedik. Márpedig ez utóbbi megállapítástól eltekintve
és összhangban azokkal a feltételekkel, amelyek alapján a Hoge Raad
előzetes döntéshozatalra előterjesztette e kérdést, ahogy azt a
49–53. pontban említettem, a Bíróságnak válaszában annak meghatározására
kell szorítkoznia, hogy az eset körülményei között az Allposters által
létrehozott változás az anyagi hordozó olyan mértékű változását jelenti,
amely magában hordozza legalább a reprodukált művek olyan terjesztését,
amellyel szemben nem merült ki a 2001/29 irányelv 4. cikke által a
Pictoright számára biztosított jog."
A fentiek a helyes értelmezési irányt követik. Csakhogy, mint jeleztük, a Hoge Raad kérdése nem épp a helyes irányból közelített. Így legalább annyira fontos, amit a Főtanácsnok "hivatalosan" hangsúlyozott. Ennek keretében legutoljára (78. pont) sikerült a lehető legobjektívebb módon összefoglalni az alapvető problematikát. Ráadásul előre figyelmezteti a bírákat Cruz Villalón (77. pont), hogy ne merüljenek el túlzottan a kérdés "dogmatikai elemzésébe", az ugyanis eleve tévúton jár (76-78. pontok):
"Ezek alapján számomra nyilvánvalónak tűnik,
hogy a szóban forgó változtatás kellőképpen jelentős és minősített annak
megállapításához, hogy e tekintetben a Pictoright terjesztési jogát nem
lehet kimerítettnek tekinteni. Jelentősége abból ered, hogy a szóban
forgó változtatás nem a terjesztett mű anyagi hordozóját érintő bármely
változást jelenti, hanem éppen egy olyan hordozó használatát, amely
ugyanolyan jellegű, mint az a hordozó, amelyen eredetileg a szellemi
alkotást létrehozták. (...) Véleményem szerint elegendő azt megállapítani,
hogy az eset körülményei között az Allposters által végzett változtatás
elég jelentős annak állításához, hogy alapvetően megváltozott a védett
mű anyagi hordozója ahhoz, hogy kizárja a terjesztési jog kimerülését. E
megállapításon túl úgy vélem, hogy nem kellene absztrakt döntést hozni a
terjesztési jog kimerülésének kizárásához elegendő változás
fennállásának megállapításához – általános jelleggel – szükséges
feltételek tekintetében. Ellenkezőleg, a jelen esetben a jogszabályi
rendelkezés terjedelmének bírói meghatározásáról van szó, amelyet
illetően csak esetről esetre lehet dönteni, konkrét és egyedi jogvitákra
vonatkozó egymást követő eljárások során. Végeredményben úgy vélem, hogy a jelen esetben
a Pictorightnak az érintett művek reprodukciói terjesztésének
ellenőrzésére vonatkozó joga nem merült ki a plakátok első értékesítése
során, mivel az Allposters nyilvánvalóan „más dolgot” kíván
értékesíteni, függetlenül attól, hogy ez a „másik dolog” a szóban forgó
plakátokon történő beavatkozásból ered, amely olyan esetleges körülmény,
ami nem lehet meghatározó."
Meglátásom szerint a fenti indítvány összességében a rosszul megfogalmazott kérdésre a lehető leghasznosabb választ szolgáltatta. Kíváncsian várom az EUB előzetes döntését, mely valószínűleg 2015 első felében meg is születhet.
Címkék: Art & Allposters, Európai Bíróság, főtanácsnoki indítvány, Hollandia, jogkimerülés