"márpedig a közegészségügyi szolgáltató intézményektől eltérően egy fogorvosi magánrendelő nem minősíthető nyilvános helynek." (32. pont)
"az első három kérdésre a következő választ kell adni:- a TRIPs Megállapodás és a WPPT rendelkezései alkalmazandóak az uniós jogrendben;- mivel a Római Egyezmény az Európai Unió jogrendjének nem alkotja részét, nem alkalmazandó az uniós jogrendben, azonban közvetett hatásokat vált ki benne;- magánszemélyek nem hivatkozhatnak közvetlenül sem a Római Egyezményre, sem a TRIPs Megállapodásra, illetve a WPPT‑re;- a 'nyilvánossághoz közvetítés' fogalmát a Római Egyezményben, a TRIPs Megállapodásban, valamint a WPPT‑ben szereplő megfelelő fogalmakra tekintettel kell értelmezni, méghozzá oly módon, hogy ez utóbbiakkal – a fogalmakat körülvevő szövegkörnyezetet és a vonatkozó szellemi tulajdonjogi egyezmények rendelkezéseivel elérni kívánt célt is figyelembe véve – továbbra is összeegyeztethető legyen."
"A 2001/29 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének és a 92/100 irányelv 8. cikke (2) bekezdésének összehasonlításából az következik, hogy a 'nyilvánossághoz közvetítés' fogalmát ezekben a rendelkezésekben nem azonos összefüggésben használják, és ez a fogalom ugyan hasonló, részben mégis eltérő célra irányul.A 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése alapján ugyanis a szerzőket olyan preventív jellegű jog illeti meg, amely lehetővé teszi számukra, hogy a nyilvánossághoz közvetítés megtiltása érdekében művük lehetséges felhasználói és a felhasználók által esetlegesen tervezett nyilvánossághoz közvetítés közé álljanak. Az előadóművészeket és a hangfelvétel-előállítókat a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése alapján viszont olyan kompenzációs jellegű jog illeti meg, amely csak akkor gyakorolható, ha a hangfelvételt már kereskedelmi célból nyilvánosságra hozták, illetve egy felhasználó e hangfelvétel példányát a nyilvánossághoz való közvetítésre használja vagy már használta." (74-75. pontok)Másrészt, és ez sokkal fontosabb, az EUB úgy látta, hogy a 92/100/EK irányelv előírása "gazdasági jellegű", s ezért
"annak megítélése érdekében, hogy egy felhasználó a 92/100 irányelv 8. cikkének (2) bekezdése értelmében nyilvánossághoz közvetítést valósít‑e meg, a jelen ítélet 76. pontjában megállapított egyedi megközelítésnek megfelelően egy adott felhasználó helyzetét, valamint az összes olyan személy helyzetét kell értékelni, akik számára a felhasználó a védelem alatt álló hangfelvételeket közvetíti." (78. pont)Itt már akár fel is vonhatnánk a szemöldökünket, az EUB ugyanis az iménti bekezdéssel előrevetíti, hogy a közvetítési magatartások egy része esetén akár ki is zárható a díjfizetési kötelezettség. E ponton a fogódzót az EUB a nyilvánosság fogalmában találta meg. Saját korábbi gyakorlatára hivatkozással a bírák úgy érveltek, hogy
"a nyilvánosság fogalma egy bizonyos számbeli minimumot jelent, ami kizárja ebből a fogalomból az érintett személyek túlságosan kicsi, sőt jelentéktelen számát. Ennek a számnak a meghatározásához a Bíróság olyan együttesen fennálló kritériumokat vett figyelembe, amelyek a műveknek a lehetséges címzettek számára történő hozzáférhetővé tételéből következnek (lásd a fent hivatkozott SGAE‑ítélet 39. pontját). E tekintetben nemcsak annak van jelentősége, hogy egyidejűleg hányan, hanem annak is, hogy közülük egymás után hányan fértek hozzá ugyanahhoz a műhöz." (86-87. pontok)Az EUB továbbá felelevenítette azon gondolatait is, melyek szerint a nyilvánossághoz közvetítés haszonszerzési célokkal jár (itt az SGAE ügy mellett az FAPL döntésre hivatkozott a Bíróság). A fenti érveket ez utóbbival egybeolvasva azonban az EUB egy rendkívül érdekes - megítélésem szerint helytelen - következtetést vont le. Ezt azonban - némi kiemeléssel színezve - jobb egészében idézni:
"Először is rá kell mutatni arra, hogy a fent hivatkozott SGAE‑ítélet és Football Association Premier League és társai ítélet alapjául szolgáló ügyekhez hasonlóan egy fogorvos páciensei, jóllehet a hangfelvételek vivőjelének kiterjedési területén belül vannak, csak a fogorvos tudatos közvetítésének köszönhetően élvezhetik ezeket a hangfelvételeket. Ezért úgy kell tekinteni, hogy ez a fogorvos tudatos közvetítőként jár el e hangfelvételek sugárzásakor. Az olyan fogorvosi páciensekkel kapcsolatban továbbá, mint amilyenekről az alapügyben szó van, arra kell rámutatni, hogy ezek személyek olyan összességét alkotják, amelynek összetétele nagyban megszilárdult, és ezért meghatározott lehetséges címzettek összességét képezik, mivel más személy főszabály szerint nem részesül a fogorvos kezelésében. Következésképpen a jelen ítélet 85. pontjában adott meghatározással szemben nem „általánosságban meghatározott személyekről” van szó. Másfelől annak a jelentőségével kapcsolatban - a jelen ítélet 84. pontjának megfelelően -, hogy a fogorvos hány személy számára tette hallhatóvá a sugárzott hangfelvételt, meg kell állapítani, hogy a fogorvosi pácienseket illetően ez a szám alacsony, sőt jelentéktelen, mivel a rendelőben egyidejűleg jelen lévő személyek köre általában igen behatárolt. Ezenkívül, bár a páciensek egymás után következnek, főszabály szerint egymást váltva akkor sem ugyanannak a hangfelvételnek a címzettjei, különösen ha sugározzák a hangfelvételeket. Végül nem vitatható, hogy egy olyan helyzetben, mint amilyen az alapügyben fennáll, az a fogorvos, aki a páciensei jelenlétében háttérzeneként hangfelvételeket sugároz, nem számíthat ésszerűen arra, hogy pusztán a zenei közvetítés miatt növekedni fog a rendelői forgalom, és az általa nyújtott kezelés árát sem emelheti. Ezért önmagában ez a sugárzás nem lehet kihatással a fogorvos jövedelmére. A fogorvos páciensei ugyanis kizárólag abból a célból jelennek meg a fogorvosi rendelőben, hogy kezelésben részesüljenek, míg a hangfelvételek sugárzása nem tartozik szorosan hozzá a fogorvosi kezelés elvégzéséhez. Véletlenszerűen és akaratuktól függetlenül kapnak hozzáférést bizonyos hangfelvételekhez aszerint, hogy mikor érkeznek meg a rendelőbe, mennyi ideig várakoznak, és milyen kezelésben részesülnek. Ilyen feltételek mellett nem feltételezhető, hogy az átlagos fogorvosi pacientúra fogékony lenne a szóban forgó sugárzásra. Következésképpen az ilyen sugárzásnak - a jelen ítélet 90. pontjában kifejtett kritériummal ellentétben - nincsen haszonszerző jellege." (94-99. pontok)Egy szó mint száz: az EUB szerint Marco Del Corso nem valósított meg nyilvánossághoz közvetítési magatartást. Ami ezzel az ítélettel igazán problémás, hogy miközben az EUB maga rögzítette, hogy az uniós jog értelmezésekor a nemzetközi jogi előírások irányadóak, elsiklott afelett a részlet fölött, hogy a nemzetközi szerzői jogi egyezmények a felhasználás fennállását nem teszik függővé a haszonszerzés követelményétől. Ugyanígy jótékonyan elsiklott afelett a részlet felett az EUB, hogy miközben az SGAE ügyben a szukcesszív nyilvánosságot (vagyis az adott szállodai szobában egymást követő vendégek összességét) elegendőnek találta a korábban eljáró tanács a nyilvánosság megítéléséhez. Az olyan érvekkel hasonlóképp nem szükségszerűen lehet egyetérteni, miszerint egy fogorvosi rendelőnek kizárólag kialakul ügyfélköre lenne, vagyis hogy egy fogorvos csak emberek zárt, és nem általánosságban meghatározott csoportját kezelné. (Az ítéletben szó sem esik a rendelő egyes különböző tereiben helyet foglaló személyek különbségeiről. Így a fogorvosi székben ülő személy, a váróteremben ülő soros páciens, a kísérő barátok/rokonok elhatárolása nem tűnik irrelevánsnak.)
Címkék: Del Corso, Európai Bíróság, fogorvosi rendelő, nyilvánossághoz közvetítés