Sokáig gondolkodtam, hogyan is indítsam a bejegyzésemet a "Blurred Lines" című dallal kapcsolatos szerzői jogi perben hozott elsőfokú ítélettel kapcsolatban. Az érdeklődésemet ugyanis messze nem korbácsolta fel az esemény. Mégis, ez a téma van olyan aktuális és trendi, sőt talán még elegendő ellentmondást is rejt magában ahhoz, hogy foglalkozni kelljen vele. Egy biztos: az olyan egyszerű kijelentések, mint hogy "nem értek egyet vele" túlzottan is lecsupaszítják az egyébként ennél bonyolultabb helyzetet.
Nézzük sorjában. Íme a két vitatott dal. A forrásmű Marvin Gaye "Got to give it up" című dala:
A vita tárgyát a Pharrell Williams Robin Thicke és T.I. által szerzett és előadott "Blurred Lines" című dal jelentette. Ez az alábbiak szerint hangzik:
A fenti hangfelvételek meghallgatását követően akár egyet is érthetünk azzal az észrevétellel, mintha a két dalnak hasonló hangulata lenne, hasonló basszus tétellel. Nem lehet véletlen, hogy Marvin Gaye örökösei végül is úgy döntöttek, hogy perre viszik az ügyet. Nem árt tudni, hogy az Egyesült Államokban az eljárások egy jelentős része bíróságon kívüli egyezséggel zárul, különösen akkor, ha az alperes úgy érzi, valóban van némi vaj a füle mögött. Bár a végeredmény (több mint hétmillió dolláros kártérítés az örökösöknek!!!) tekintetében bizonyosan olybá tűnhet, hogy az alperesek eltaktikázták magukat, nekem az az érzésem, hogy nem alaptalanul bíztak abban, hogy ezt "megúszhatják". Számtalan anyag járja körbe a témát (ez a cikk igazán érdekes; az Index szolidan elemez; a Dal+szerző blog már jóval alaposabb), a szakmai blogok közül pedig különösen az 1709Blog bejegyzései érdemelnek figyelmet. (Lásd itt és itt; utóbbi címében stílszerűen utal a jogsértő dal címválasztására, mely egyszerű nyelvtani értelmezés szerint egyfajta "elmosódott vonalra" utal, melyet úgy fest, hogy az alperesek átléptek.)
Csatlakoznom kell a vélemények többségéhez. Én magam sem érzem drámainak a két dal közötti hasonlóságot, az pedig egyenesen furcsa, hogy szerzői jogilag relevánsnak tűnjön a felhasznált részlet. Ahogy arra többek is felhívták a figyelmet: a vitatott basszus a két érintett mű esetén eléggé elüt egymástól.
Na már most még én is, aki az "Érik a szőlő" című népdalt le tudja játszani zongorán, és már tudom, hogy a C hangot hol kell keresni, ám a tudásom itt meg is áll, észlelem (hallás után is), hogy a két tétel messze áll egymástól. Vagyis minimum furcsa, hogy az ügyben eljáró esküdtszék a felpereseknek kedvezett. Ugyanakkor hangsúlyoznám, s erre mások is utaltak, ismertek olyan perek, amelyeknél ugyancsak csekély, szinte csak szakemberek számára felfedezhető hasonlóság elegendőnek tűnt a jogsértés megállapításához. Sokan a Bright Tunes Music v. Harrisongs ítélet elolvasását javasolják, én magam kiemelném még a Three Boys Music v. Michael Bolton jogvitát is. Utóbbi már csak azért is releváns, mert ott 5.4 millió dollárt ítélt meg az esküdtszék (majd hagyta az összeget helyben a másodfok) egy minimálisnak tűnő hasonlóság okán.
Más szóval láttam már hasonlót, és úgy gondolom, hogy bár nagyon valószínű, hogy a per folytatódik, és igenis látok esélyt az alperesek sikerére, ez nem magától értetődő. A dal címéhez igazodóan én úgy tartom: vékony jégre tévedtek Pharrell Williamsék, de még nincs minden veszve.
Update #2: A Dal+Szerző oldalán egy friss írásban szemezgethetünk amerikai szakembereknek a döntésről kifejtett véleményéről. Hasonló gyűjtést találunk a New York Times oldalán.
