Nyilvánossághoz közvetítési morzsák az EUB-tól #5: a C More Entertainment ügy

Habár nem épp "nyilvánossághoz közvetítési morzsának" indult a C More Entertainment ügy, végül az lett belőle. Az alapvetően linkeléssel kapcsolatos jogvitában ugyanis az Európai Unió Bíróságához forduló megkereső bíróság négy kérdést is visszavont az ötből. Az utolsó pedig leegyszerűsítette az eljárást.

A 2015. március 26-án közzétett ítéletet megalapozó tényállás a következő: a svéd C More Entertainment cég (a név elég árulkodó) fizetős szolgáltatás keretében lehetővé tette, hogy ügyfelei kb. 10 eurós összeg ellenében élő streamen keresztül élvezhessenek jégkorongmérkőzéseket. Az alapügy alperese, Linus Sandberg a cég "online fizetős kapuit" megkerülő linkeken keresztül két esetben is ingyenes megtekintést tett lehetővé a saját weboldaláról. A felperes figyelmeztetése ellenére Sandberg nem törölte a vitatott linkeket, és ezért eljárás indult vele szemben. Az elsőfokú bíróság bírságot és kártérítést is megítélt a felperesnek, a másodfok a közvetítés jogvédelmének formáját is kivesézve (a hoki meccset nem találta "műnek") módosította az ítéletet, magasabb bírságot, de alacsonyabb kártérítést megítélve. A felperes elégedetlen volt ezzel a döntéssel, és szerzői jogok jogosultjaként való elismerést szeretett volna kivívni. A svéd Legfelsőbb Bíróság (Högsta domstolen) végül alapvetően két okból is az EUB-hoz fordult:

"E bíróság megállapította, hogy sem a 2001/29 irányelv szövegéből, sem a Bíróság ítélkezési gyakorlatából nem következik, hogy egy hiperlinknek valamely internetes oldalon való elhelyezése nyilvánossághoz való közvetítésnek minősül. Ezenkívül az említett bíróság rámutatott, hogy a vonatkozó nemzeti szabályozás szélesebb körű szomszédos jogokról rendelkezik, mint amelyek a 2001/29 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szerepelnek, mivel az említett rendelkezéstől eltérően a svéd jog által biztosított védelem nem korlátozódik a „lehívásos” rendelkezésre bocsátásra. E feltételek mellett a Högsta domstolen az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából öt kérdést terjesztett a Bíróság elé."

Ez a bizonyos öt kérdés a következőképp hangzott:

"A 2001/29/EK irányelv 3. cikkének (1) bekezdése szerinti nyilvánossághoz közvetítés fogalma kiterjed az olyan cselekményre, amelynek során egy mindenki számára hozzáférhető internetes oldalon klikkelhető linket helyeznek el, amely a szerzői jog jogosultja által közvetített műre mutat?

A link biztosításának módja kihat az első kérdés vizsgálatára?

Figyelembe kell venni azt a körülményt, hogy a link mögött található műhöz való hozzáférés valamilyen módon korlátozott?

A tagállamok elismerhetnek szélesebb körű kizárólagos jogot a szerző számára, azáltal, hogy előírják, hogy a nyilvánossághoz közvetítés kiterjed egyéb cselekményekre is, mint amelyek az irányelv 3. cikkének (1) bekezdésében szerepelnek?

A tagállamok elismerhetnek szélesebb körű kizárólagos jogot a jogosult számára, azáltal, hogy előírják, hogy a nyilvánossághoz közvetítés kiterjed egyéb cselekményekre is, mint amelyek az irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében szerepelnek?"

A Svensson ügyben hozott előzetes döntés fényében azonban a kérelmező bíróság az első négy kérdést visszavonta, és kizárólag az utolsó tételben várt tanácsot az EUB-tól. Így lett egy ígéretes linkeléses ügyből "nyilvánossághoz közvetítési morzsa". Nem alaptalanul, hiszen az első kérdésre a Svensson ügy világos választ adott. A második kérdésre a Svensson és a BestWater ügyek fényében lehet igennel felelni. A harmadik kérdésben megint csak fogódzót ad a Svensson ügy, amely kizárja a jogszerű felhasználást védelmi intézkedések megkerülése esetén. A negyedik kérdés pedig végső soron alaptalan, hiszen a felperes nem szerzőként, hanem kapcsolódó jogi jogosultként került meghatározásra.

Az ötödik kérdésre az EUB erősen technikai választ adott. Először is jó tudni, hogy az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdése harmonizálja a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogát a szerzői művek esetén. Mivel azonban a jégkorong-mérkőzéseket a bíróság nem találta szerzői műnek, rájuk legfeljebb a 3. cikk (2) bekezdése vonatkozhat. Ez a kapcsolódó jogi jogosultak esetén is biztosítja az "on-demand" nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétel vagyoni jogát. E joggal kapcsolatban az eljáró tanács rögzítette, hogy az a nyilvánossághoz közvetítés alesete (24. pont), mely jogot ugyanakkor csak abban az esetben érinti egy felhasználás, ha értelemszerűen minden fogalmi eleme megvalósul (25-26. pontok). Márpedig a vitatott ügyben nem erről van szó, hiszen itt élő mérkőzések szimultán elérhetővé tétele történik, vagyis a felhasználók legfeljebb csak a felhasználás helyét, de nem az idejét választhatják meg szabadon (27. pont).

A megmaradó ötödik kérdés ezzel együtt is arra kérdez rá, hogy egy tagállam jogosult-e arra, hogy a kapcsolódó jogi jogosultak számára szélesebb vagyoni jogokat határozzon meg. (Vagyis még egyszer: a "making available to the public" jog kapcsolódó jogosultak esetén csak akkor jár, ha a felhasználók szabadon választhatják meg a lehívás helyét és idejét. A svéd nemzeti jog azonban ennél szélesebben határozta meg ezt a jogot, mivel e feltételt nem írta elő a nemzeti jogszabály.) Az EUB jelezte, hogy az EU harmonizálni kívánta ugyan a kérdéses jogterületet, ám e harmonizáció csak részleges. Az uniós jog azt egyáltalán nem zárja ki, hogy a belső piac működését nem veszélyeztető nemzeti szabályok, amelyek szélesebb védelmet biztosítanak, érvényesek legyenek. (28-31. pontok.)

Sőt, azt sem szabad elfelejteni - még egyszer -, hogy a vitatott felhasználás "csak" a nyilvánossághoz közvetítés alapesetébe illik. A kapcsolódó jogosultak esetén e jogot viszont nem az InfoSoc-irányelv, hanem az eredetileg 1992-ben elfogadott Bérlet- és kapcsolódó jogi irányelv (új számozása szerint 2006/115/EK) harmonizálta. Azt sem árt tudni, hogy az említett irányelv 8. cikk (3) bekezdése csak arra az esetre írja elő a nyilvánossághoz közvetítés vagyoni jogának rögzítését a műsorsugárzó szervezetek számára, ha a közvetítésre "olyan helyiségben történik, amely belépti díj ellenében hozzáférhető a nyilvánosság számára." Ugyanakkor az irányelvnek van egy kardinális preambulum-bekezdése, amely a következők szerint hangzik:

 A fenti alapokra tekintettel az EUB az alábbi világos és egyértelmű választ adta:

"Ebből következik, hogy 2001/29 irányelv 3. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy az nem érinti a tagállamok számára a 2006/115 irányelv 8. cikkének az említett irányelv (16) preambulumbekezdésével együttesen értelmezett (3) bekezdésében biztosított, fent említett azon lehetőséget, hogy a műsorsugárzó szervezetek számára kizárólagos jogot biztosítsanak arra, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák sugárzott műsoraik nyilvánossághoz közvetítését, azzal a feltétellel, hogy e védelem nem sérti a szerzői jogi védelmet." (36. pont)

Az ítélettel összefüggésben lásd az IPKat breaking elemzését, amely felhívja a figyelmet arra, hogy - az InfoSoc-irányelv 3. cikk (1) bekezdése kapcsán - az EUB a Svensson ügyben még az alábbiakat mondta:

"a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy ha az adott tagállam szélesebb körű védelmet biztosíthat a szerzői jog jogosultjai számára azáltal, hogy a nyilvánossághoz közvetítés fogalmát úgy határozza meg, hogy az szélesebb cselekményi kört fedjen le, mint amely e rendelkezésben szerepel." (41. pont)

A fenti észrevétel ezzel együtt is csak informatív lehet, hiszen a 2006/115/EK irányelv (16) preambulum-bekezdése egyértelművé teszi, hogy a kapcsolódó jogi jogosultak esetén a tagállamok szélesíthetik az EU jog által biztosított vagyoni jogokat. Vagyis a Svensson döntés fenti következtetése - összhangban azzal, amit most az EUB mond - az InfoSoc-irányelv 3. cikk (2) bekezdésére nem alkalmazható.

További elemzést az ügy kapcsán a Kluwer Copyright Blogon találhatunk.