Blogbejegyzés-író verseny 2015

2012, 2013 és 2014 után a Szerzői jog a XXI. században blog idén is meghirdeti blogbejegyzésíró versenyét. Bárki, aki szeretné megcsillogtatni írói készségeit és szerzői jogi ismereteiről tanúbizonyságot tenne, sőt szeretne díjakért is versenyezni, nevezzen a versenyre. Részletekért katt a folytatásra!

A Szerzői jog a XXI. században blog 2012-ben hirdette meg elsőként az olvasók számára a (vendég)blogbejegyzés írói pályázatát. Akkor a Szellemi Tulajdon Világnapján (április 26.) indult a verseny, idén aznap hirdetünk eredményt. A világnap idei mottója a Szellemi Tulajdon Világszervezetének honlapja szerint - Bob Marley után szabadon - "Get up, Stand up. For Music". Bízunk abban, bár nem elvárás, hogy a blogolvasók esetleg a fenti zenei témában írt pályamunkákkal neveznek majd a versenyre.

A bejegyzést illetően - az alábbiakban kifejtett csekélységektől eltekintve - nem kívánunk semmilyen korlátot állítani. Az írásoknak szigorúan szakmai tartalommal kell bírniuk, így a politikai felhangok, egyoldalú tényállítások dominanciája, avagy érvek és bizonyítékok hiánya mind kizáró tényezőként szolgál az értékelés során. Ugyanakkor nagyon tudjuk támogatni a speciális magyar kérdések boncolgatását, akárcsak a nemzetközi (európai uniós) összehasonlításon alapuló írásokat.

A bejegyzések terjedelme ne haladja meg az 6000 karaktert. Formázást tekintve a Times New Roman, 12-es betűméret, egyszerű sortáv a követendő. A kéziratok szövegszerkesztővel kerüljenek megírásra (tehát ne e-mail szövegtörzsében érkezzenek), és Office kompatibilis formátumban kerüljenek megküldésre (például doc, docx, rtf vagy odt, vagyis ne PDF-ben). Az adatok elvesztését megelőzendő a szöveghez csatolt linkeket lábjegyzetbe szíveskedjen minden író tenni.

A versenyből kizáró ok a kézirat bármely korábbi publikálása. Csakis új, eredeti anyaggal lehet pályázni. (Ezt szigorúan ellenőrizni fogjuk!)

A verseny zsűrijében a blog szerzői vesznek részt. A bírálati szempontok közül kiemelkedik a kézirat tartalmi színvonala (ide értve a szerzői jog helyes értelmezését és alkalmazását), az igénybe vett érvelési módszer, a felhasznált források mennyisége, minősége, avagy a széles látókör megjelenítése. A nyelvtani és szerkesztési szempontok legalább ilyen fontosak (bár nem perdöntőek).

A bizottság a legjobbnak ítélt bejegyzéseket publikálni kívánja a Szerzői jog a XXI. században blogon. A kézirat benyújtását ennek megfelelően az első nyilvánosságra hozatalhoz és a publikáláshoz szükséges vagyoni jogok nem kizárólagos gyakorlásához való hozzájárulásként értékeljük. A kézirat szerzője természetesen minden szerzői jogát megtartja. (A kéziratok publikálást ugyanakkor szükségképpen nyelvi ellenőrzés fogja megelőzni, vagyis a blog szerzői a szükséges formai és tartalmi szerkesztésnek alá fogják vetni a kéziratokat.)

Fenntartjuk magunknak a jogot arra, hogy egy anyagot se jelentessünk meg, illetve egy díjat se osszunk ki, amennyiben a beérkező kéziratok nem érik el azt a színvonalat, amelyet e blogon igyekszünk tartani.

A kéziratok leadásának a határideje: 2015. április 19. Eredményhirdetés: 2015. április 26.

Az idei verseny szponzorai:

A szegedi Maxim Könyvkiadó Kft. elsősorban tankönyveket, útikönyveket és újabban ifjúsági regényeket ad ki. A Maxim a szerzői jog elkötelezett híve, s ezért örömmel állt a kezdeményezés mögé, immáron negyedjére.

Az Innovative Artist Management egy, a nevével összhangban igencsak innovatív hanglemezkiadó és menedzsment cég. Olyan nevekkel dolgoznak együtt, mint Sárik Péter, Pély Barna vagy a Fool Moon zenekar. A IAM a tudatos építkezés híve, így a szerzői jog tiszteletét is fontosnak tartja. Épp ezért nem meglepő, hogy ismét örömmel vállalta a verseny szponzori feladatainak az ellátását.

A kéziratok benyújtásának határideje tehát még egyszer: 2015. április 19. Valamennyi kéziratot az alábbi e-mail címre kell elküldeni: mezei@juris.u-szeged.hu.

Sok sikert kívánunk minden szerzői jog iránt fogékony, érdeklődő embernek a munkához. Várjuk az értékes anyagokat!

Üdvözlettel,
a Szerzői jog a XXI. században blog szerzői
Maxim Könyvkiadó Kft.
Innovative Artist Management

Címkék: ,