Szerzői jog a XXI. században: Le Corbusier heverők: szabad a gazda? Szabad a heverő!

Az Európai Unió Bíróságának ítéleteinek bemutatására irányuló törekvésünk egy új ponthoz ért. Szeretve és tisztelegve az évfordulók előtt, a terjesztés vagyoni jogát és a jogkimerülés intézményét érintő Peek & Cloppenburg v. Cassina - vagy mint alább látni fogjuk, a Le Corbusier ügyet - nyilvánosságra hozatalának hetedik évfordulóján, a mai napon ismertetjük röviden.

A jogkimerülés tételét az EUB számos esetben tesztelte az InfoSoc-irányelv alapján az elmúlt években. Az offline/analóg világból ismert felhasználások kapcsán kiváló példaként szolgál a Le Corbusier ügy.

Az eset tényállása szerint az olasz Cassina cég Charles Edouard Jeanneret (művésznevén Le Corbusier) által tervezett bútorokat gyártott, egészen pontosan az LC2 és LC3 sorozatba tartozó (két- és három személyes) karosszéket és pamlagot, valamint az LC10-P sorozatszámú asztalrendszert. Az alperes Peek & Cloppenburg divatcég Németország-szerte pihenősarkot alakított ki üzleteiben, amelyeket a Cassina által gyártott bútorokhoz megszólalásig hasonlító, ám annak csak engedély nélküli utánzataival rendezett be. A német cég ezen felül – használati lehetőség nélkül – a kirakatban is elhelyezett egyes darabokat a kérdéses bútorokból. A Cassina vélte, hogy az utánzatok használata szerzői jogait sérti, és ezért Németországban kezdeményezte az alperes jogsértő gyakorlattól történő eltiltását, a termékek kereskedelmi forgalmával kapcsolatos adatok alperes általi szolgáltatását, valamint kártérítés megfizetését. (14-16. pontok.)

A végül az EUB elé kerülő jogvitában az előterjesztő bíróság alapvetően arra kereste a választ, hogy az InfoSoc-irányelv 4. cikk (1) bekezdésében foglalt „adásvételtől eltérő módon megvalósuló nyilvános terjesztés” fordulata magában foglalja-e az olyan felhasználásokat, ahol a műpéldányokat használatára a tulajdonjog átruházása nélkül kerül sor, illetve ahol az érintett bútorokat – a kirakatban való elhelyezéssel – nyilvánosan bemutatják, anélkül, hogy e bútordarabok használatára lehetőség nyílna. (28. pont)

A terjesztés jogát az InfoSoc-irányelv nem definiálja, ellentétben az EU kezeit is kötő WCT/WPPT vonatkozó szakaszaival. (29-31. pontok.) Ez utóbbiak tükrében egyértelmű, hogy a „más módon” történő terjesztés is feltételezi a tulajdonjog átruházását. (32. pont.) Ugyanezt az értelmezést támasztják alá a WCT/WPPT jogkimerülésre vonatkozó passzusai, melyek ugyancsak a tulajdonjog átruházását feltételezik a jogelv érvényesülése érdekében. (34. pont.) Mindezekre tekintettel az EUB az InfoSoc-irányelv 4. cikk (1) és (2) bekezdését szerves egységként kezelve arra a következtetésre jutott, hogy

„a 2001/29 irányelv 4. cikkének (1) bekezdésében szereplő »más módon« kifejezést úgy kell értelmezni, mint ahogy azt az e cikk (2) bekezdése értelmezi, vagyis amely magában foglalja a tulajdonátruházást. A fentiekből következik, hogy valamely mű eredeti vagy többszörözött példánya 2001/29 irányelv 4. cikkének (1) bekezdése értelmében vett, adásvételtől eltérő más módon történő nyilvános terjesztésének a fogalma csak azokat az aktusokat foglalja magában, amelyek kizárólag e tárgy tulajdonjogának átruházását foglalják magukban”. (35-36. pontok.)

A konkrét jogeset vonatkozásában azonban – az EUB megállapítása szerint – nem erről a helyzetről beszélhetünk. Függetlenül attól a ténytől, hogy a kérdéses bútorok eredetiek vagy utánzatok voltak-e, a Peek & Cloppenburg a Le Corbusier modelleket helyszíni használatra biztosította ügyfeleinek, illetve dekorációs célokból helyezte el a kirakatban. Ezek egyike sem jár adásvétellel, illetve a tulajdonjog másfajta átruházásával. Az EUB ezért kifejezetten elvetette, hogy a terjesztés jogát kiterjesztő módon értelmezze (a felperes javára). (40. pont) Sőt, külön rögzítést nyert, hogy

„a Bíróságnak nem feladata, hogy a szerzők előnyére olyan új jogokat teremtsen, amelyekről a 2001/29 irányelv nem rendelkezik, és ennek következtében valamely mű eredeti vagy többszörözött példánya terjesztésének fogalmát a közösségi jogalkotó által figyelembe vett értelmen túl kiterjessze”. (38. pont)