Szerzői jog a XXI. században: A szoftver a szerzői jog lyukas zsákjában

A 2015-ös blogbejegyzés-író versenyünk másik megosztott első helyezett dolgozatában Somkutas Péter a szoftver szerzői jogi védelmének és más szellemi tulajdonvédelmi oltalmának kérdéskörét elemezte.

A hőskorban a szoftver jogi oltalmát az irodalmi művekére építették, ez kontinensünkön nem változott alapvetően azóta sem. Azonban amikor a szoftverről - szűkebben véve a számítógépi programról - beszélünk, megoldandó feladatról van szó, amely megoldása során a program az egyik állapotból a másikba juttatja az azt futtató eszközt. A szerzői jog bár az egyéni, eredeti alkotásokat védi, ebbe a védett körbe nem tartozik bele a funkcionalitás. A program pedig, mint látható, lényegét tekintve funkcionális és nem esztétikai mű. Ez az az ellentmondás, amely oly sok fejtörést okoz a szoftver és a szerzői jog viszonyában.

Ha egy precízségre törekvő jogász a kérdést a szaktudomány felől közelíti meg, akkor azt találja, hogy a számítástudományban elfogadott definíció szerint a program az alábbiak szerint határozható meg:

Joggal mondhatja erre bárki, hogy ez egyrészt nem segítség, másrészt milyen csúnya az a D betű az 1. feltételben. Mint programtervező matematikus az első észrevétellel maradéktalanul egyet is értek.

A fenti bekezdés nem öncélú ironizálás. A program, mint olyan, meghatározása nagyon nehéz feladat. Véleményem szerint sokatmondó, hogy a Szoftver Irányelv maga sem ad pontos, legalább a gyakorlatban jól alkalmazható definíciót a számítógépi programra, hanem - figyelem, a szerzői jogi területen járunk! - a funkciója felől közelíti meg azt:

"A számítógépi program funkciója abban áll, hogy a számítógépes rendszer többi elemével és a felhasználókkal kapcsolatba lépjen és azokkal együtt működjön (…)." (2009/24/EK (10) preambulum-bekezdés)"

A következőkben arról szeretném meggyőzni a kedves olvasót, hogy a jelenlegi, túlnyomórészt szerzői jogra támaszkodó jogi oltalom sokszor képtelen a szoftveripar érdekeinek védelmére. A programalkotások átdolgozása, lényegük megragadása, műszaki jellegük kezelése mind túlnyúlik a szerzői jog hatályos keretein.

Szolgai másolás vagy fatális véletlen?

A szigorúan vett szerzői jogi megközelítés szerint két program akkor különbözik, ha kódjuk eltér. Ezzel azonban van egy komoly probléma: két forráskód (és az abból fordított futtatható kód) közül az egyik lehet a másik szolgai másolata úgy, hogy mégis minden betűjük eltér.

Ennek oka, hogy egy forráskódi (vagy visszafejtett) program különösebb erőfeszítés nélkül, automatikus eszközökkel alakítható át más forráskóddá, átnevezve a változók neveit, a függvényeket és egyéb identikus transzformációkat végezve anélkül, hogy a program funkciója egy jottányit is megváltozna. (Gondoljuk bele, mennyire lehetséges ez az átdolgozás például zeneművek esetén: pár hangjegynél hosszabb művekből legfeljebb szörnyű kakofónia keletkezne). Az ilyen típusú átdolgozás természetesen nem tartozik az Szjt. 59. § (1) engedélyezett kivételei közé.

Érthető elvárás, hogy egy több év alatt kifejlesztett szoftvert senki ne tüntethessen fel saját alkotásaként nagyjából három és fél óra befektetett munka után arra hivatkozva, hogy a forráskód betű szerint eltér. Ennek az elvárásnak a szerzői jogi gyakorlat világszerte nehezen tud megfelelni, hiszen a (közel) szó szerinti forráskód összevetés elfogadhatatlanul gyenge eszköz a jogsértőkkel szemben.

Absztrakció, absztrakció, absztrakció

A fenti, meglehetősen merev megközelítés azonban oldódni látszik, távlatosan legalábbis. A SAS v WPL ügyben eljáró főtanácsnok egyik előremutató gondolata szerint

"ha a számítógépi program funkcionalitása kifejeződésének jelentős részét többszörözik, az – a többi szerzői jogi védelem alatt álló műhöz hasonlóan – sértheti a szerzői jogot."

Mindez lehetővé tenné, hogy egy program (al)rendszerének szolgai másolása ellen fel lehessen lépni akkor is, ha a két programkód eltér egymástól. Ugyan nem adna varázsvesszőt jogalkalmazóknak a szoftver szerzői jogi jogsértések megállapítására, de a szó szerinti értelmezés helyett a csak kicsit absztraktabb, a programokban megjelenő struktúrára, elrendezésre, mikro-architektúrára nyitott szemlélet (lásd az Egyesült Államokban az SSO-t a Whelan v. Jaslow ügyben) széles védőernyőt nyitna az iparág fölé, mint történt például az Oracle v. Google jogvitában tavaly az USA-ban.

Irodalmi vagy éppen reklám művek karakterei a szerzői jog oltalmát élvezik, a tervrajzokat sem pixelpontos másolásuk ellen védi a jog, miért ne lennének tehát erre érdemesek a programalkotások belső karakterisztikái is? A mérnöki látásmód optikáján keresztül a programalkotások forráskódon túli egyéni, eredeti jellege jelenhetne meg anélkül, hogy túl tágra szabná az oltalom határait. És ezzel a gondolttal fél lábbal máris az iparjogvédelem területére léptünk.

Bűn-e a szoftver és a szabadalom egy mondatban?

Röviden: nem. Hosszabban: attól függ, de semmiképpen sem egy szerzői jogi esszében. Több mint egy évtizede komoly vitákat vált ki a kérdés, és a helyzet mára sem sokat változott. Ezek a viták sokszor érzelmi alapon folytak és folynak, és nem egyszer lehetett a hallgató érzése már a vita elején is, hogy "elnézést Virág elvtárs, de ez az ítélet". A sok érv és ellenérv közül csak néhányat emelnék most ki.

Egyrészt a szabadalom csattanós választ adhatna a program, mint funkcionalitás védelmére. A mérnöki szemlélet sokkal lényeglátóbb a program működésének forráskód szintű értelmezésénél. A szabadalmi oltalom elleni fellépés vagy kivétel mind a közösségi, mind az USA jogában biztosított, ezek közül a legismertebb talán a (F)RAND, ezért az iparági szereplők kiszolgáltatottsága egyáltalán nem szükségszerű.

Másrészt véleményem szerint mind a jogi, mind az informatikai szakma félelme érthető: a szabadalmi trollok vagy éppen az IT óriások korábbi visszás ügyei óvatosságra intenek. A szabadalmaknál elvárt újdonságkutatás szoftverek esetén szinte lehetetlen, a lajstromozás értelme és díjterhe az avulás-fejlődés kettősségében pedig kétséges. Kérdéses továbbá, hogy - sarkítva kissé - egy kis- vagy közepes IT vállalat vállalhatja-e szinte minden leírt programsorával a potenciális szabadalmi jogsértéseket a fair use biztonsági szelepében bízva.

A téma jogirodalma Magyarországon is figyelemreméltóan nagy, célom a fentiek citálásával nem a vita eldöntése vagy az abban való állásfoglalás volt, hanem a vita létével és hevességével is alátámasztani esszém fő állítását: a szoftverek oltalmi hálója lyukas, és a szerzői jog jelenlegi anyagával nehézkesen foltozható.

A szerző programtervező matematikus, az ELTE végzős joghallgatója, jelenleg multinacionális szoftverfejlesztések lead architectje. Érdeklődési területe a hazai és a közösségi szerzői jog, különös tekintettel a szoftverfejlesztés és a jog határterületeire.