Az előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményező pilzeni bíróság három kérdésre kereste a választ. Egyrészt kíváncsi volt arra, hogy a cseh nemzeti jog megfelel-e az uniós előírásoknak, másrészt hogy ezen uniós szabályokra magánszemélyek közötti jogvitában lehet-e közvetlenül hivatkozni, végül hogy az OSA-nak biztosított cseh nemzeti monopólium az irányadó uniós normák keretei közé illeszthető-e. Nem spoilerezek a válaszokról, tessék csak végig olvasni, megéri!
Első kérdésével a cseh bíróság lényegében arra kereste a választ, hogy az a nemzeti előírás, amely a szerzők nyilvánossághoz közvetítési joga alól kivételt fogalmaz meg az egészségügyi ellátás nyújtása körében történő felhasználások esetére, összhangban áll-e az InfoSoc-irányelv releváns passzusaival. Az EUB - támaszkodva korábbi döntéseire - megerősítette, hogy amely felhasználást a gyógyfürdőintézmény végez, az az uniós jog alapján nyilvánossághoz közvetítésnek minősül. A közvetítést ugyanis tágan kell értelmezni, valamennyi formára (technikai megoldásra) kiterjed, a közönség nyilvánosságnak tekinthető (a "halmozódó hatások révén e hozzáférhetővé tétel mindig elég jelentős
számú személyt érinthet"), ráadásul a fürdő új nyilvánossághoz juttatta a tartalmakat, s mindezt tudatosan tette, vagyis közreműködése szükséges volt a tartalmak megtekintéséhez/meghallgatásához. (Lásd: 23-32. pontok.) Az EUB összességében jelezte:
"amikor az alapügyben szereplőhöz hasonló gyógyfürdőintézmény védelem alatt álló műveket ezen intézmény betegeinek vendégszobáiban elhelyezett televízió‑ vagy rádiókészülékek útján műsorhordozó jel szándékos továbbítása révén hozzáférhetővé tesz, az „nyilvánossághoz közvetítésnek” minősül a 2001/29 irányelv 3. cikkének (1) bekezdése értelmében." (33. pont.)
Vagyis a szerzőknek kizárólagos jgoot kell biztosítani e jog érvényesítésére, kivéve, ha valamely korlátozás vagy kivétel előírásai alkalmazhatóak. E téren az EUB mindhárom felhívott szabályt kizárta. Az 5. cikk (2) bekezdés e) pont ugyan szociális intézményekről szól, ám ez csak a terjesztés joga alól adhat kivételt. Az 5. cikk (3) bejezdls b) pontja pedig fogyatékkal élőkről beszél, ám az EUB szerint nem nyert bizonyítást, hogy az alapügy ilyen közönséget érintett volna. Végül az 5. cikk (5) bekezdése, amely a három lépcsős tesztet tartalmazza, a jogalkotót köti a korlátozások és kivételek tartalmának meghatározásakor, és nem az eseti felhasználások számára biztosít kibúvót. Vagyis mindent egybe vetve a cseh nemzeti szabály ütközik az uniós előírásokkal. (34-41. pontok.)
A második kérdés vonatkozásában az EUB a korábbi esetjogát felhívva viszonylag gyorsan rövidre zárta az érvelését: az uniós normák magánszemélyek egymással szembeni jogvitáiban nem hívhatók fel közvetlenül, igaz, azokat a nemzeti bíróság a nemzeti jogszabályok értelmezése során köteles figyelembe venni (tehát a contra legem értelmezés tilos). (42-48. pontok.)
Az ügy igazi unikumát mégsem a fentiek, hanem a harmadik kérdésre adott válaszok jelentik. (E ponton a kérdés elfogadhatóságától eltekintek.) Ez a kérdés alapvetően két nagy részre bontható. Egyrészt felmerül, hogy a közös jogkezelő tevékenysége értelmezhető-e szolgáltatásként, illetve konkrétan felveti azt a kérdést, hogy az OSA tevékenysége erőfölénnyel való visszaéléshez vezetett-e.
Az EUB előzetesen leszögezte, hogy az EUMSZ szolgáltatás nyújtására vonatkozó passzusai - melyek összhangban állnak a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv 16. cikkével - a közös jogkezelőkre is vonatkoznak, ráadásul nem kizárólag a szervezet és a jogosult, hanem a szervezet és a felhasználó közötti kapcsolat okán is. Más szóval a közös jogkezelők szolgáltatást nyújtanak. (57-63. pontok.) Ugyanakkor, mivel a 2006/123/EK irányelv 17. cikk 11. pontja kifejezetten kizárja a 16. cikk alkalmazását szerzői és szomszédos jogok vonatkozásában, ezért az EUB úgy látja, hogy a nemzeti szabályozás, amely monopóliumot létesít a közös jogkezelés területén, nem ellentétes az irányelvvel. (64-66. pontok.)
A helyzetet az bonyolíthatja, hogy a Léčebné lázně határokon átnyúló szolgáltatást szeretett volna igénybe venni, és jól tudjuk, hogy az EU jogának alapvető tétele a szolgáltatás nyújtás szabadsága az egységes piac egészének a területén. Vagyis összességében a cseh szabály a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozza. Az EUB ezt mégsem tartja ördögtől valónak. Ahogy jelzi:
"E korlátozás csak akkor igazolható, ha az közérdeken alapuló kényszerítő oknak felel meg, alkalmas az általa kitűzött cél elérésének biztosítására, és nem lép túl az annak eléréséhez szükséges mértéken. (...) Amint az OSA, a Bírósághoz észrevételeket benyújtó kormányok, valamint a Bizottság helyesen kiemeli, a szellemi tulajdonjogok védelme ilyen közérdeken alapuló kényszerítő oknak minősül. (...) Ezenkívül az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozást, amely a védelem alatt álló művek egy csoportjára vonatkozó szerzői jogok kezelése céljából monopóliumot biztosít az érintett tagállam területén az OSA‑hoz hasonló jogkezelő szervezet számára, úgy kell tekinteni, mint amely alkalmas a szellemi tulajdonjogok védelmére, amennyiben lehetővé teszi e jogok hatékony kezelését, valamint tiszteletben tartásuk hatékony ellenőrzését e területen." (70-72. pontok.)
A fentiek különösen annak tükrében lehetnek érdekesek, hogy az Európai Bizottság hosszú ideje igyekszik minden tőle telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a közös jogkezelés "piacát" liberalizálja, illetve fellépjen a versenyt torzító megállapodásokkal szemben. Maga a KJK-irányelv is részben erről szól. Ehhez képest az EUB fenti érvelése jóval megengedőbb a monopol közös jogkezelés kapcsán. Ahogy a bírák még ki is emelték: a jelenlegi monopóliumon, ugyanakkor nemzetközi viszonylatban kölcsönös képviseleti szerződéseken alapuló együttműködési hálózatnál nincs jobb megoldás jelenleg az uniós jog alapján (a kiterjesztett hatályú jogkezelés valószínűleg ilyen lenne, de az ekkor még nem volt része, főleg nem általános jelleggel az uniós jognak):
A fekete leves ugyanakkor csak most jön. Méghozzá az OSA-val szemben. Az EUB-nak ugyanis azt is meg kellett vizsgálnia, hogy vajon a közös jogkezelő magatartása piaci erőfölénnyel való visszaélést eredményez-e. Előzetesen hangsúlyozta a tanács, hogy"a Bírósághoz benyújtott észrevételek alapján nem nyilvánvaló, hogy (...) az uniós jog jelenlegi állapotában létezik másik olyan módszer, amely a szerzői jogi védelem ugyanolyan szintjének elérését lehetővé teszi, mint amely e jogok védelmén, így tehát a területhez kötött ellenőrzésén alapul, és amelynek összefüggései közé az alapügyben szereplőhöz hasonló szabályozás tartozik. Mindent egybevetve a Bíróság előtti vita során rámutattak arra, hogy ha az alapügyben szereplőhöz hasonló körülmények között lehetővé tennék a védelem alatt álló művek felhasználója számára, hogy szabadon válasszon az Unió területén letelepedett bármely jogkezelő szervezet közül a védelem alatt álló művek használatára vonatkozó engedély megszerzése és az általa fizetendő díjak megfizetése tekintetében, az az uniós jog jelen állapotában jelentős ellenőrzési nehézségekhez vezetne e művek felhasználásával és az esedékes díjak megfizetésével kapcsolatban." (76-77. pontok.)