A vérfrissítés mindig jót tesz. Főleg, ha olyan ember csatlakozik a bloggerek közé, akinek a témája kapcsolódik a blogunk fő vonalához, mégis tetemes lehetőségeket rejt magában az "elkalandozásra", új területek meghódítására. Bemutatjuk Harkai Istvánt.
 |
Harkai István |
Új
bloggerünk, Harkai István első éves doktorandusz hallgató az SZTE ÁJTK Összehasonlító Jogi Intézetében. Nemzetközi és uniós
szerzői jogot, valamint a digitális világ által a szerzői jog elé támasztott
kihívásokat fogja kutatni. A kutatásban való jártasságát kiválóan igazolja, hogy már több publikációja is megjelent, igaz, hogy azok
nemzetközi jogi és nemzetközi kapcsolatok témában születtek, főként Afrikára fókuszálva.
Mivel az egyetemen a nemzetközi jogban mélyült el leginkább (résztvevője volt a
Regionális ENSZ Akadémiának, valamint második lett az országos nemzetközi jogi
jogesetmegoldó versenyen), így reményeink szerint az ott megszerzett tudást és
elhivatottságot a számára – egyelőre még – új kutatási területen is
kamatoztatni fogja.
Első
bejegyzését hamarosan közzétesszük, amelyben egy népszerű amerikai sorozatban
felbukkanó szerzői jogi jogvitát mutat be.
Címkék: Harkai István