Szerzői jog a XXI. században: Főtanácsnoki indítvány a Liffers-ügyben

2015. november 19-én hozta nyilvánosságra Melchior Wathelet a főtanácsnoki indítványát a Liffers-ügyben. A kérdés egyszerű, de nagyszerű: a Jogérvényesítési irányelv alapján igényelhet-e nem vagyoni kártérítést a szerzői jogosult?

A jogeset tényállásáról röviden csak annyit: az alapügy felperese, Christian Liffers a havannai emberek életéről készített filmet "Két haza, Kuba és az éjszaka" címmel. A film egyes jelenetei egy másik dokumentumfilmben is feltűntek. Ez utóbbi alkotás azonban a kubai gyermekprostitúciót tárta fel rejtett kamerás felvételekkel, és ezért Liffers úgy ítélte meg, hogy filmjének engedély nélküli felhasználása vagyoni és nem vagyoni kárt is okozott számára. E két jogcímen összesen 16.740 € megfizetését kérte Liffers. Az eljáró bíróság első fokon 13.370 € kártérítést meg is ítélt, melyből a nem vagyoni kártérítés - a kereseti követeléssel összhangban - 10.000 € volt. Az ítélettel szembeni fellebbezés nyomán a fellebbviteli bíróságnak kétségei támadtak afelől, hogy a Jogérvényesítési irányelv alapján van-e egyáltalán lehetőség nem vagyoni kártérítés megítélésére. A tényállás kapcsán lásd az EU Law Radar bejegyzését.

Az ügyben közzétett főtanácsnoki vélemény igenlő választ adott a kérdésre. Wathelet főtanácsnok véleményét a Jogérvényesítési irányelv 13.§ (1) bekezdésének nyelvtani, szerkezeti és teleologikus értelmezésére alapítva hozta meg. Az irányelv szerint:

"A tagállamok biztosítják, hogy az illetékes bíróságok a sértett fél kérelmére elrendeljék, hogy a jogsértő, aki tudta, vagy kellő gondosság mellett tudnia kellett volna, hogy jogsértést valósít meg, a jogosult számára a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítést fizessen.

A bíróságok a kártérítési összeg megállapításakor:

a) figyelembe vesznek minden megfelelő szempontot, úgymint a kedvezőtlen gazdasági kihatásokat, ideértve a sértett fél elmaradt hasznát, a jogsértő jogtalan gazdagodását, és indokolt esetben a nem tisztán gazdasági tényezőket, mint a jogosultnak a jogsértés által okozott nem vagyoni kárát,

b) az a) bekezdés [helyesen: pont] alkalmazása helyett a kárt indokolt esetben átalányösszegben állapíthatják meg olyan tényezők alapján, mint legalább azon díjazás vagy jogdíjak összege, amely a jogosultat megillette volna, ha az adott szellemi tulajdonjog felhasználására a jogsértő engedélyt kért volna."

A fentiek szó szerinti értelmezése révén arra a következtetésre jutott Wathelet, hogy a 13.§ (1) bekezdése kifejezetten megengedi a kártérítés lehető legrugalmasabb megállapítását ("legalább azon díjazás vagy jogdíjak összege"). Az irányelv szerkezeti felépítése is ugyanezen értelmezést támasztja alá, hiszen - érvelt Wathelet - a legfontosabb cél "a jogsértés folytán elszenvedett tényleges kárnak megfelelő kártérítés" megfizetése. E vonatkozásban az a) és b) ponton e számításnak csak a módszerét határozzák meg, ráadásul vagylagos jelleggel. Ebbe a nem vagyoni kártérítés is beleférhet. Az irányelv teleologikus értelmezése révén is ugyanerre a következtetésre jutott a főtanácsnok, felhívva a magas szintű jogvédelem deklarált célját, a kártérítések elrettentő jellegének fontosságát, úgy látja, hogy

"e körülmények között nem volna logikus, ha a szellemi tulajdonjog jogosultjának megítélt kártérítésből kizárnánk a nem vagyoni kár megtérítését, amennyiben ez a jogosult a vagyoni kára megtérítésének igénylése során a 2004/48 irányelv 13. cikke (1) bekezdése második albekezdésének b) pontja szerinti átalánymódszert választja."

Világos beszéd. Várjuk az EUB döntését az ügyben. A főtanácsnoki indítvány elemzését lásd még az IPKitten blogon.