"A 2013. évi
Ujvári-diplomadíj pályázaton elért III. helyezésem után kaptam a lehetőséget,
hogy bemutassam a pályaművemet, itt a blogon. A pályázat újbóli kiírása kapcsán
egy kis kulisszatitok gyanánt is szolgálhat, milyen témájú dolgozat került a
zsűri elé, amelyet helyezéssel értékeltek. A pályázati anyagom címe: A
digitális zeneipar bekebelezi a világot." - Urbán Kitti írása.
 |
Urbán Kitti |
A dolgozat témaválasztásával
kapcsolatban elsősorban személyes érdeklődés játszott nagy szerepet. Mint,
sokaknak, nekem is központi helyen van a zene, a mindennapok során. A zene, és
a mögötte kialakult „világ”, mint ismeretlen feltárása adta a motivációt, hogy
mélyebben kezdjek el foglalkozni a kérdéssel. A kutatás során egyértelművé
vált, hogy, ha szeretném megismerni a zeneipar működését, akkor nem elegendő
egyetlen szegmensét tanulmányozni, hanem az egész „rendszert” kell átlátnom.
A dolgozatom a
következő szempontok alapján épül fel: először egy rövid történelmi bevezetéssel
kezdődik, ahhoz, hogy lássuk, hogy miért van szükség afféle szabályozásra,
amely most él, látni kell azt az utat, amelyen végig halad. A fejlődést
elsődlegesen nem jogi szempontból, hanem a technológia változását figyelembe
véve vezetem végig. Ezt azért tartottam szükségesnek, mert a zeneipart olyannyira
sokszereplősnek látom, hogy nem tudtam mellőzni, a kezdeteket. Azokat az
időket, amikor csak a képzelet szüleménye volt
az a technológia, ami most rendelkezésünkre áll. Ebben a szakaszban bemutatásra
kerül, hogyan is jutottunk el egészen a digitális világig. Felelevenítésre
kerülnek a kezdeti hangrögzítési módok, említésre kerülnek a „korabeli”
hangfelvétel kiadók, a Victor Társaság és az Odeon. A korabeli kiadók,
ugyanolyan jól tudták, mint a mostaniak, hogy minél jobb minőségben sikerül
rögzíteni és kedvező áron kínálni egy zenei
művet, annál kelendőbb lesz. A dolgozatban röviden kitérek az említett kettő
kiadó versengésére, amelyből, véleményem szerint kialakult a klasszikus
értelemben vett zeneipar. A cégek, rohamtempóban dolgoztak a fejlesztéseken, a
versenyt akkor az Odeon vezette. Sikerült elérnie, hogy a kor neves zenészei
műveiket rögzítsék, így született meg az első komolyzenei sorozat a Red Seal.
Ám ekkor még komoly kihívást jelentett, hogyan is juttassák el a
nagyközönséghez. A kor lejátszói: a gramofon és a fonográf luxuscikknek
számítottak.
Az igazi
áttörést az értékesítésben és minőség javulásában a bakelit lemez jelentette,
ezek után következett az a korszak, amelyek mindannyian jól ismerünk: a
magnókazetta uralma. Ennek a két
eszköznek a megjelenése forradalminak számított. Mindannak ellenére, hogy
nagyon lassan sikerült beszivárogniuk a piacra, jelenlétük annál inkább
meghatározóbb. A Red Seal elkészítésével vetették el a zeneipar magját, a
magnókazetta kifejlesztésével, pedig elkezdett kicsírázni. A hanghordozó több
évtizedes uralma után, lassan sikerült elérni a CD-ig, utána pedig már
robbanásszerűen tört be a ma ismert modell. Az analóg hanghordozók kezdtek
háttérbe szorulni, a „tégla és habarcs” üzletek sorozatosan szűntek meg, vagy
alakultak át. A klasszikus üzleti modell teljesen felborult 2000-ben, aminek a
következménye újabb értékesítési módok megszületése. A pay per track, a
streaming és a felhőszolgáltatások kerülnek kiemelésre a dolgozatomban.
A zeneipar
történelme után a következő szempont, amit elemeztem, az a fogyasztói szokások
megváltozása volt. A kezdet kezdetén nem
igazán lehetett ilyenről beszélni. Ekkor még csak a gazdagoknak volt módja
gramofonhoz vagy fonográfhoz jutni, tömegtermelésről pedig nem is tudunk
beszélni. A korabeli kiadók, keményen dolgoztak, a vásárlói inger
felébresztésén, amelyet ténylegesen csak a bakelit lemez megjelenésével tudtak
elérni. Meglátásom szerint az igazi áttörés, 1960-as évek környékén következett.
Ekkor ugyanis megjelent a magnókazetta, amely már megfizethető áron került
értékesítésre. Egy hatalmas lépéssel innét elérkeztünk a CD-hez. A két eszköz
sokáig párhuzamosan volt jelen, külön-külön fejlesztették őket, magánmásolásra
alkalmasak voltak, mint üreshordozók is megjelentek. Ám olyan mértékben
sikerült felébreszteni a zene hallgatási vágy kiapadhatatlan kútját, hogy
kevésnek bizonyultak az ezredfordulón életben lévő lehetőségek. De a fogyasztók
elé nehéz olyan akadályt állítani, amelyet nem tudnak legyőzni, az új évezred
elején kitört a „forradalom”, vagyis megjelent a Napster, az első p2p rendszer.
Innentől kezdve lavinaszerűen terjedtek a fájlmegosztó és a különböző letöltő
oldalak. A vásárlók rájöttek, hogy a zenét, otthonról kényelmesen és ingyen el tudják
érni. A kiadók nagyon sokára, de feleszméltek, hogy a hagyományos CD eladások
mellett, hogyan tudják a digitális kor igényeit is kielégíteni. A kutatásaim
során viszont ennek részben ellentmondó felméréseket és statisztikákat
találtam. Többek között terítékre került a Hamisítás Elleni Nemzeti Testületnek
a középiskolások körében végzett felmérése azt mutatja, hogy az „Y”
generációnak a letöltéssel okozott szerzői jogsértések nem mondanak semmit.
Számukra teljesen természetes, hogy a szórakoztató tartalmat a különböző
fájlmegosztó oldalakról kell beszerezni. A Gfk Hungary felmérése pedig azt
mutatja, hogy az emberek hajlandóak lennének a zenéért fizetni, de csak
speciális, személyre szabott szolgáltatások esetén.
A harmadik nézőpont,
amire hangsúly helyeztem, a zeneszolgáltatók, maguk a jogosultak és a közös
jogkezelők jelenléte. A zeneszolgáltatók oldalán Kanadában, az Egyesült
Államokban és Németországban készült tanulmányokkal próbálok rávilágítani, hogy
milyen sokrétű és szerteágazó eredménye lett az ingyenesség elterjedésének. A
tanulmányok egyike sem tudott határozottan állást foglalni abban a kérdésben,
hogy a fájlmegosztó rendszerek elterjedése negatív, vagy pozitív hatással van-e
a zenefogyasztási szokásokra. A tanulmányokon keresztül kiderült, hogy akik
használnak fájlmegosztó rendszereket, többet költenek a zenére, mint akik nem.
A kép ellentmondásosnak tűnik, hiszen sokáig arról lehetett hallani, hogy a
zeneipar válságban van, új üzleti modellt kell bevezetni. A zeneipar
kontrasztokkal teletűzdelt hely, mert míg mindegyik elemzés, arról, ír hogy a
digitális eladások aránya emelkedik és mindezt pedig az IFPI 2012. évi
jelentése támasztja alá, addig az érem másik oldalán még mindig ott van, a HENT
által készített elemzés, amely azt mutatja, hogy a fiataloknak nincs tudomásuk
az elkövetett szerzői jogsértésekről. Ha viszont van akkor a képzeletbeli
fontossági lista végén helyezkedik el.
A közös
jogkezelőknek és a jogosultaknak szintén válaszlépést kellett adniuk a
változásokra. Az utóbbiak elsősorban önmagukra és arra, az image-re
támaszkodott, amelyet a kiadója épített fel neki. A dolog bevált, világszerte
rengeteg zenész teszi a művei egy részét ingyen elérhetővé, ezzel generálva a
további vásárlást, mind fizikai hordozó, mind koncert vagy merchadising termék
formájában. A közös jogkezelők szempontjából bizonyult a kérdés a
legösszettebbnek. Kihívást jelent a jogosítási rendszer egyszerűsítése és
átláthatósága, amely érdeke mind a jogosultaknak, mind felhasználóknak. A
folyamatot a „Lévai jelentéstől” vezettem végig egészen a 2012-ben elfogadott
szerzői és szomszédos jogokra vonatkozó közös jogkezelésről és a zeneművek
jogainak belső piacon történő felhasználásáról szóló irányelvig. A fejezet
átkarolja, azokat a problémákat és a rájuk gondolt megoldásokat, amelyek az
elmúlt néhány évben a zeneművek jogosítása körül voltak. A dolgozat ezen utolsó
részében arra a következtetésre jutottam, hogy Európa, olyannyira
széttagolt, hogy a gördülékeny működés jóformán elképzelhetetlen. Az összes
szereplőnek mindvégig a kölcsönös együttműködésen kell dolgozni. Így lehet azon
az úton maradni, amely a jogosultak érdekeit képviseli, a felhasználók
elképzeléseit könnyebben megvalósítja és nem utolsó sorban a fogyasztóknak is
könnyebbséget nyújt a legális szolgáltatások elérésében.
A
zeneipar nem fog eltűnni, mert mindig is lesznek olyanok, akik fizetni fognak a
zenéért. A zenészi életpálya minden fázisát újra értékessé kell tenni, erre
irányuló javaslataimat és meglátásaimat az összefoglalóban kiemelt tanulmányok
támasztják alá.
Címkék: HENT, IFPI, Ujvári-diplomadíj, Urbán Kitti, zeneipar