Ritka az olyan, amikor a "No comment" rovat abszolút pozitív tartalommal bír. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda honlapján a minap közzétett hír azonban ilyen, melyet épp ezért nagy örömmel, teljes terjedelmében közlünk a blogon - színes ábrákkal kiegészítve.
Az
EJI a napokban fizeti ki a zenészek, színészek számára a
hangfelvételeik, filmjeik felhasználása után járó éves jogdíjat. Az
egyesület idén rekordösszegű, 2,1 milliárd forintot megközelítő jogdíjat
oszt fel a jogosultak között.
Az EJI által kifizetett
jogdíj összege évről évre növekszik: az idén az előző évhez képest
30%-kal. Az aktuális jogdíjfelosztás során az EJI 52 000 hazai és
külföldi zenész, színész, táncos és artista számára fizet ki jogdíjat.
A rádiós sugárzási jogdíjak felosztásakor az EJI csaknem
8 millió elhangzás adatát dolgozta fel, az érintett 44 000 zenész
között pedig 1,2 milliárd forint jogdíjat osztott meg. Mivel az egy
sugárzásra eső rádiós jogdíj a rádió által fizetett díj mértékétől,
illetve a lejátszások számától függ, az egy-egy zenész számára
megállapított összeg idén is jelentős szórást mutat. A feldolgozott
játszási listák alapján a legtöbb felvétel csupán egy-két alkalommal
került adásba, miközben volt olyan dal is, amelyet sokezer alkalommal is
hallhattunk tavaly a hazai rádiókban. Az érintett előadók közel felének
jogdíja a játszási arányok miatt így ezer forint alatti, miközben a tíz
legtöbbet játszott, legnagyobb jogdíjban részesülő zenész összesen
közel negyvenmillió forintot vehet fel.
A televíziós ismétlési jogdíjból idén körülbelül 8000
színész részesült összesen 260 millió forint összegben. Az M3 csatorna
működésének köszönhetően az MTVA közel dupla annyi műsort ismételt meg
2014-ben, mint egy évvel korábban, ami a korábbi mintegy 42 000
forintról 33 000 forintra csökkentette az átlagos jogdíj szintjét. Nyolc
színész kap egymillió forintnál nagyobb összeget, miközben csaknem 200
művész kevesebb, mint ezer forintra jogosult. Ezen adatok tükrében az
EJI az előadóművészek érdekeinek védelme érdekében tárgyalásokat kezdett
az MTVA-val arról, hogy a produkciók ismétlési gyakoriságát alapul véve
a jogdíj mértékének megállapításánál érvényesítsék az arányosság
szempontjait.
Az EJI most első ízben osztott fel úgynevezett
háttérzenei jogdíjat. Ennek lényege, hogy az éttermekben, kereskedelmi
üzletekben saját telepítésű berendezéseikkel háttérzenét szolgáltató
vállalkozások játszási listáinak beszerzésével a jogdíjfelosztás még
pontosabbá vált. A kísérleti jelleggel végzett felosztás alapjául most
négy felhasználó játszási adatai szolgáltak.
Az összes jogdíjat tekintve egy-egy előadóművész
átlagosan 23 000 Ft jogdíjat vehet fel az EJI-től a közeli napokban. 154
zenész, színész jogdíja meghaladja az egymillió forintot.
Forrás: EJI
Címkék: EJI, előadóművészek, jogdíjak, No comment