Az elmúlt időszakban többször is felcsendült Bodó Balázs neve ezen a blogon. Balázs a fájlcseréléssel más szemszögből foglalkozik, mint például én. Nem lévén jogász, ő inkább a társadalmi mozgatórugókra helyezi a hangsúlyt. Meglátásai ezért rendre nagy visszhangra tesznek szert. Most eljött az az idő, hogy a témába vágó téziseit könyvben is kiadja. A jövő héttől - a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár keretében - megvásárolható "A szerzői jog kalózai" című kötet.
Balázs kapcsán készítettem annó egy bejegyzést, ami a
doktori értekezésének műhelyvitájáról szólt. Azóta - kellemes meglepetésként - az az írás az egyik legolvasottabb bejegyzés lett e blogon. Ha nem is pont Balázs miatt, de egy másik, vele kapcsolatos bejegyzésem lett az első 400-nál több elolvasást eredményező
írásom. Ott és akkor Balázsnak egy konferencián tartott előadásáról készült cikkrészletét elemeztem. S mindezek ugyanarról szólnak, mely a jövő héten fog kicsúcsosodni: megjelenik Balázs könyve. Íme egy idézet a könyvismertetőről, melyet a kötet kiadójának engedélyével használok fel:
A szerzői jogi lobbi szerint az internetes kalózok először térdre kényszerítették a lemezipart, és most a film- és a könyviparra vár hasonló sors. Az internetes kalózkodás elharapódzása szerintük helyrehozhatatlan károkat okoz a kultúra szövetében, alkotók, közvetítők tömegeit teszi tönkre, és emiatt a kultúra egésze szegényedik el.
Mindez azonban távolról sem új jelenség: a szellemi javak kalózai egyidősek a könyvnyomtatással. Az elmúlt évszázadokban számtalan alkalommal tört ki háború a kulturális javak különböző piacain a „tisztességes kiadók” és az „elvetemült kalózok” között. Így utólag visszatekintve ezekre a küzdelmekre, feltűnő makacssággal ismétlődik néhány motívum. A kalózok megjelenése minden egyes alkalommal valamiféle piaci rendellenességre vezethető vissza. A kalózok azokat a piaci réseket töltik ki, ahol magasak az árak, rosszul megválasztottak a formátumok, a piaci kartellek megmerevednek, vagy a cenzúra elnyomását kell kijátszani. A piaci szereplők újra és újra a jogalkotóktól várják a kalózkodás problémájának a megoldását, de hiába. A történeti példák alapján kiderül, e próbálkozások rendre sikertelenek.
Íme tehát egy kötet, amely a fájlcserélés elleni küzdelmet más megvilágításba igyekszik helyezni. A szerzői jogi szakma természetesen nem fog Balázzsal mindenben egyet érteni (ez már eddig is így volt). Ellenben akkor is kell, hogy a témát több szemszögből is feldolgozzuk és átlássuk. A helyes megoldás - ha létezik egyáltalán ilyen - ugyanis csak így lesz fellelhető és kivitelezhető.
A kötet értékesítésével kapcsolatos információkat felteszem a Typotex Kiadótól lehet beszerezni!
Update #1: A könyv iránti érdeklődés kiváló bizonyítéka, hogy a Google kiemelkedő helyen dobja fel e blog bejegyzést, ha valaki azt írja be, hogy "a szerzői jog kalózai letöltés". Hogy honnan tudom? Onnan, hogy a Blogger statisztikái szerint valaki már eljutott így a blogra. Azt hiszem, hogy az e-könyv verzió is kapós lesz:-)
Update #2: A fenti könyvajánló felkerült a
Turulmeme oldalra is.
Update #3: A jelen bejegyzés 2011. június 23-án elérte a 100+ megtekintést.
Címkék: A szerzői jog kalózai, Bodó Balázs, fájlcsere