Stratégiai partnerségi megállapodás a szellemi tulajdon védelméért

Nem is oly rég adtam hírt arról, hogy az újjáalakult Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a korábbiaknál erősebben kíván fellépni a szellemi tulajdonnal kapcsolatos online jogsértésekkel szemben. A minap pedig egy olyan új stratégiai partnerségi megállapodás köttetett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és tizenhat, szellemi tulajdon védelmével foglalkozó szervezet között. A megállapodás a Szellemi Tulajdon Világnapján jött létre és hozták nyilvánosságra - vagyis tegnap.


A megállapodás elsődleges célja az, hogy a szellemi tulajdonjoggal kapcsolatos legfontosabb kezdeményezések megvalósításában (jogszabályok alkotásában) a témával foglalkozó szervezetek is aktívan közreműködjenek. A megállapodás alapjául a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló, tavaly elfogadott 2010. évi CXXXI. törvény adja. A megállapodás tiszteletére szervezett rendezvényen Navracsics Tibor miniszter kifejtette, hogy kis országként a szellemi alkotások erősítése révén szerezhetünk magunknak nevet a világban. Ezzel kapcsolatban lásd még a kormány.hu oldalán található híreket. A megállapodásról Békés Gergely is hírt adott az E.SZER.INT blogon. Tóth Péter Benjámin bejegyzésében pedig fel is sorolja, melyek azok a szervezetek, amelyek a szellemi tulajdonjoggal közvetlenül is foglalkoznak.

Mindez azt hiszem nagyon jól hangzik - már csak az a fontos, hogy a megállapodás működjön és tartósan életképes maradjon.

Címkék: , , , , , ,