Szemezgetés - EDRi-gram #9.10

Rendszeresen szokásom az EDRi kéthetente megjelenő hírújságát szemlézni (a legutóbbi bejegyzést lásd itt), bár nem mindig gyűlik össze annyi inger gazdag információ, hogy külön bejegyzés készüljön róluk. Ezúttal azonban más a helyzet: a 9.10-es szám dúskál digitális szerzői jogi kérdésekben.


Az első hír szerint az Európai Unió és a Kínai Népköztársaság között érdekes összefonódások figyelhetők meg az internetes jogérvényesítés és kontroll tekintetében. Úgy tűnik ugyanis, hogy a Kínai Szerzői Jogi Hivatal egy olyan iránymutatást dolgozott ki, amely nagyban támaszkodik a meglévő európai mintákra (legyen az adatmegőrzés, jogsértő magatartástól való visszatartás, avagy hatékony technológiai intézkedések alkalmazása a szerzői jogilag védett tartalmak feltöltésének vagy az arra utaló linkek megosztásának megakadályozására). Az európaiak pedig lehet, hogy - kínai mintára - létrehozzák a "Nagy Európai Tűzfalat".

Korábban szintén sokat foglalkoztam a belga három csapás rendszerrel (legutóbb épp az eddigi utolsó EDRi-gram szemezgetés során). Legújabb szenzáció, hogy a belga Szenátus pénzügyi és gazdasági bizottsága május 11-én több rendelkezést is kivett az előterjesztésből. lehet, hogy a végén nem is lesz ebből semmiféle három csapás rendszer? A hírről franciául itt lehet részletesen olvasni.

Rendkívül izgalmasnak tűnik az ír "Enterprise, Jobs and Innovation", no tehát valamiféle vállalkozásügyi/gazdasági miniszter, Richard Bruton, kezdeményezése, aki egy szerzői jogi reformbizottság (Copyright Review Commission) felállítását rendelte el. A bizottság az alábbi négy kérdés vizsgálatában lesz kompetens:
1. vizsgálja meg a jelenlegi szerzői jogi rendszert, és állapítsa meg, mely rendelkezések hatnak az innováció ellen;
2. dolgozzon ki megoldási javaslatokat e korlátok leküzdésére (amennyiben szükséges, jogszabályok módosítása révén is);
3. vizsgálja meg, hogy az Egyesült Államok "fair use tesztje" ír/EU viszonylatban megállná-e a helyét; (Ez egy nagy WOW! Külön figyelmet érdemel majd, ha lesz belőle valami, habár meg kell jegyeznem, hogy meglepő, hogy az írek elsőként nem a sokkal európaibb brit "fair dealing" koncepcióhoz nyúlnak. Szerintem ugyanis a fair use teszt elég távol áll az európai hagyományoktól.)
4. amennyiben a nemzeti jog módosításának az uniós előírások képezik akadályát, akkor tegyen javaslatot arra, hogyan módosítsák az uniós előírásokat.
Ennek az ír reformötletelésnek biztosan lesz folytatása! A fenti hír kapcsán lásd az eredeti ír minisztériumi tájékoztatást.

Végül még egy rövid hír Belgiumból: a Google-t másodfokon is felelősnek találták újságcikkek linkelése miatt (Copiepresse ügy). A bíróság szerint a többszörözésen kívül a szerzők személyhez fűződő (a név feltüntetésének) joga is csorbult. A bíróság elrendelte, hogy a google távolítson el minden tartalmat a szervereiről, ellenkező esetben napi 25.000 dolláros pénzbírsággal sújtják. A Google már a fellebbezésen töri a fejét, de árulkodó Júdásként a bíróságot "tájékoztatta" arról, hogy a keresőmotorok általános jelleggel végzik azt, amiért a Google-t elmarasztalták.

Címkék: , , , , , , , ,