Nem készítettem külön bejegyzést arról a hírről, amikor hackerek különféle adatokhoz (köztük IP-címekhez) jutottak a francia HADOPI hatóság rendszerét föltörve. Az eset következményeként a HADOPI időlegesen felfüggesztette az együttműködését a jogsértésekkel kapcsolatos információk gyűjtésére szerződött Trident Media Guard (TMG) céggel. Most pedig azt olvasom, hogy az ír Eircom által bevezetett - nem törvényen, hanem egyezségen alapuló - fokozatos válasz rendszerében is súlyos hibákat követtek el. Ezúttal a számítógépek.
Még tavaly történt, hogy az IRMA és az Eircom által kötött megállapodást, mellyel a felek egy "privát fokozatos válasz" rendszert vezettek be, az eljáró
bíróság jóvá hagyta. A bírák szerint ugyanis a megállapodás tartalma nem ütközik adatvédelmi normákba. Bár a
jogsértők üldözése tavaly már meg is kezdődött, mindeddig kevés információt lehetett szerezni a szisztéma hatásairól. Most azonban úgy tűnik, hogy nem a fokozatos válasz sikere, hanem inkább bukása közeleg.
Tavaly októberben, az őszi óraátállítás alkalmával ugyanis kb.
300 internet-előfizetőt "vádolt" tévesen a Eircom szerzői jogsértések elkövetésével (gyakorlatilag az adott hajnali órában legkevesebb ennyi olyan IP címet osztott ki újból az Eircom az előfizetőinek, melyekkel percekkel korábban jogsértést követtek el előző használóik). Mindez a monitorozásra használt szoftver hibájára vezethető vissza (felteszem az elfelejtette átállítani a saját vekkerét).
S bár az Eircom és az IRMA által kötött megállapodás bírósági jóváhagyásáról szóló eljáráson nem vett (vehetett) részt az ír adatvédelmi ombudsman, a téves azonosítás miatt benyújtott állampolgári panaszok hatására azonnal akcióba lendült
Billy Hawkes. Egészen pontosan eljárást indított a szoftverhiba miatt, egyúttal azonban arra a kérdésre is választ kíván találni, hogy
arányos megoldásnak tekinthető-e a felek által kidolgozott és alkalmazott fokozatos válasz szisztéma az általa elérendő cél fényében.
A vizsgálat jelentősége óriási. Az ír modell ugyanis nem államilag létrehozott rendszer, s így kardinális annak eldöntése, hogy a magánfelek milyen mértékben és módon léphetnek fel a szerzői jogsértések (feltételezett, csupán IP címek által "azonosítható") elkövetőivel szemben. Különösen fontos ennek tisztázása annak fényében, hogy már az államilag kidolgozott fokozatos válasz francia és brit rendszereit is
támadás érte az ENSZ különleges megbízottja részéről.
Egy biztos: a fokozatos válasz modellek fénye sosem volt igazán arany színű, azonban e fény tovább fog kopni a közeljövőben.
A hírrel kapcsolatban lásd az EDRi bejegyzésében hivatkozott, és az
IT Law in Ireland oldalon elérhető írást.
Update #1: Köszönöm az ITCafénak az újbóli
szemlézést.
Update #2: Sőt, a
TorrentFreak is lecsapott június 18-án a hírre.
Címkék: Billy Hawkes, Digital Economy Act, EDRi, Eircom, ENSZ, fájlcsere, Hadopi, IRMA, Írország, TMG