Tóth Péter előadása az "Online zenei szolgáltatások - hol tartunk most?" címet viselte. A lelkes csoport megismerkedhetett a zene, mint szerzői mű megszületésének fázisaival, illetve e fázisok szerzői jogi relevanciájával. Mint a mellékelt képen is jól látható, pontról-pontra ismertette Péter a zenemű, az előadás és a hangfelvétel egységeit, az ezekhez köthető érdekeket, a szereplők fontosságát, valamint azt, hogy amennyiben például egy cég piacra akarja dobni havi előfizetési díjjal működő online zenei szolgáltatását, mely jogosultakkal kell felvennie a kapcsolatot. Ismertetésre került az Artisjus szerepe e folyamatban, kiemelve több olyan aktuális példát is, mint az iTunes vagy a Deezer, illetve legújabban a
Muzzia színre lépése. Hallhattunk a művek/teljesítmények beazonosítására alkalmas technikai eszközkészletről, melynek a jogdíjak felosztása kapcsán lehet jelentősége.
A csoport sem volt egyáltalán rest, különféle kérdésekkel bombázta Pétert. (Épp ezért külön öröm, hogy gyakorló zenész joghallgatók is eljöttek e rendezvényre.) És persze, hogy felmerült a Compact Disco, akit legújabban
már azzal vádolnak, hogy az amúgy is plágiummal (
alaptalanul) megvádolt zenekar a "Sound of our Heart" című dal klipjét is nyúlta mástól (egészen pontosan az Akkezdet Phiaitól).
Ily módon tehát harmadik vendégelőadónk is üde színfoltja volt fiatal kis diákkörünknek! Ősszel újabb vendéggel folytatjuk!