A követő jog az Egyesült Államokban - 1. rész

A követő jog a jogkimerülés egyik központi fogalmi elemét, az engedély nélküli továbbértékesítés lehetőségét iktatja ki meghatározott műtípusok esetén. Az európaihoz hasonló mélységű szabályozás nincs az Egyesült Államokban, ám a kérdés áttekintése – a kaliforniai tagállami joganyag és annak hányattatott sorsa, valamint egy formálódó szövetségi törvény okán – nem mellőzhető.[1]

Bár a követő jog bevezetése iránti igény egészen 1948-ig visszavezethető, a szerződéses gyakorlat sokáig okafogyottá tette a jogszabályi védelmet az Egyesült Államokban.[2] A kérdés az 1970-es években kapott ismét kiemelt figyelmet. Robert Rauschenberg műalkotásait Robert Scull a Sotheby’s aukciós házon keresztül busás haszonnal adta tovább 1973-ban. Rauschenberg dühös kirohanásában hangsúlyozta, hogy rendkívül sokat dolgozott a művein, ezért Scull profitjából részesedni szeretne.[3] Scull higgadt válaszában jelezte: a magas viszonteladási ár az alkotónak is kedvez, hiszen így talán a jövőben az új műveiért is nagyobb árat kérhet.[4] Akár Rauschenberg, akár Scull érve tette is, ám az affér nyomán a Kongresszusban,[5] valamint Kalifornia és Ohio államok jogalkotói is törvényjavaslatot terjesztettek elő a kérdéskör rendezése érdekében. Ezek közül azonban csak a kaliforniai jogszabály került elfogadásra.[6]

Az 1976-os CRRA 1977. január 1-én lépett hatályba. A törvény valamennyi eredeti festmény, szobor, rajz és üvegből készült alkotás[7] viszonteladása esetére a viszonteladási ár 5 százalékát kitevő díj megfizetését írta elő, feltéve, hogy a viszonteladási ár elérte legalább az 1000 dollárt és meghaladta az eredeti vételárat.[8] A követő jogi díj kaliforniai viszonteladó által vagy Kalifornia állam területén véghezvitt viszonteladás esetén[9] illeti meg az amerikai vagy legalább két éve kaliforniai polgár alkotókat.[10] A szerzők a díjról nem mondhatnak le, ugyanakkor annak érvényesítését másnak átengedhetik.[11] Abban az esetben, ha az alkotó személye az eladást követő kilencven napon belül nem állapítható meg, illetve a személy nem lelhető fel, a díjat a Kaliforniai Művészeti Tanács („California Arts Council”) részére kell átutalni, amely további hét év elteltével a befolyt összeget művészeti alkotások közcélú vásárlására fordíthatja.[12] A követő jogi díj iránti igény a szerzőt életében és örököseit a halálát követő húsz éves időtartamig illeti meg.[13] Arra az esetre, ha a kereskedő a követő jogi díjat nem fizeti meg a szerző (vagy a Kaliforniai Művészeti Tanács) részére, a szerző az eladástól számított három, vagy az eladásról való tudomásszerzést követő egy év elteltéig keresetindítási jogot kapott a díj megfizetése, valamint ügyvédi munkadíj megtérítése iránt.[14]

Röviddel a CRRA elfogadását követően Howard Morseburg műkereskedő pert indított a jogszabály alkotmányellenessé nyilvánítása iránt. A jogerős ítéletben a Ninth Circuit – a CRRA elfogadásának időpontjára is tekintettel – az 1909-es szerzői jogi törvénnyel vetette össze a kaliforniai törvény tartalmát, és úgy találta, hogy előbbi nem zárta ki a tagállami jogalkotást, vagyis a szövetségi Alkotmány nem „előzte meg” („preemption”) a kaliforniai törvényt.[15]

A CRRA elfogadását követően a szövetségi szintű szabályozás iránti igény sem szűnt meg. A 99. és a 100. Kongresszusban (1986-1987 során) születtek olyan tervek – mind a Szenátus, mind a Képviselőház előtt –, amelyek a követő jognak a USCA keretei közé történő illesztését javasolták. E törekvések azonban nem jártak sikerrel.[16] Röviddel ez után – a BUE-hoz történő csatlakozás alkalmával elfogadott, a képzőművészek részére személyhez fűződő jogot bevezető Visual Artists Rights Act of 1990 (VARA) felhatalmazása nyomán[17] – a USCO is készített egy terjedelmes jelentést a követő jogról, amely ugyanakkor a műkereskedelem piacára gyakorolt potenciális hatásokkal kapcsolatban rendelkezésre álló adatok hiányosságaira tekintettel ellenezte a jogalkotást. Igaz, a kérdést nyitva hagyta arra az eshetőségre, ha az EU harmonizálná a követő jogot.[18]

A jogirodalom mindmáig megosztott a tekintetben, hogy szükséges-e szövetségi szinten rendezni a követő jogot. A jogalkotás szükségessége mellett foglalt állást Reddy, aki szerint a képzőművészek magas szintű védelme, az IP-Clause eredeti céljainak megvalósítása, az amerikai szerzői jog gyökerét adó természetjogi elvekhez való visszatérés, valamint a BUE-hoz való csatlakozás ténye egyaránt szükségessé tenné a droit de suite beiktatását a USCA-be.[19] Ezzel – részben homlokegyenest – ellentétben Petty úgy vélte, hogy a hagyományosan vagyoni jogokra épülő copyright rendszerektől (az Egyesült Államokén túl például az Egyesült Királyságban vagy Ausztráliában is) idegen az eredendően személyhez fűződő jogokból gyökerező követő jog.[20] Ezen felül, érvelt Petty, bár a Követő jogi irányelv elfogadása, és annak az EU tagállamaiban történő implementálása végülis nem igazolta a vele kapcsolatos félelmeket, az Egyesült Államoknak körültekintően kell saját gazdasági érdekeit felmérni, és a potenciális hatásokat végig gondolni.[21] Petty ugyancsak visszatért a Rauschenberg afférhoz, hogy Scull érvét újragondolja. Szerinte ugyanis az aukciós házak és egyéb viszonteladók végső soron verejtékes munkával az alkotók reputációjának növelésén dolgoznak.[22]

---

[1] A tárgyalási fázisban lévő TTIP potenciálisan egy transzatlanti követő jogi rezsim bevezetését irányozza elő.

[2] Reddy (1995) 520-521. A korszak irányadó jogirodalmi forrásait lásd: Schulder (1966) 19-43.

[3] „I’ve been working my ass off just for you to make that profit”. Idézi: Petty (2014) 978.

[4] Scull válasza feljegyzések szerint így hangzott: „It works for you, too, Bob. Now I hope you’ll get even better prices”. Idézi: Uo., 979. Scull reakciója kevés sikert arathatott Rauschenbergnél, aki ezt követően gyomron vágta Scullt, és soha többé nem állt vele szóba. Lásd: uo.

[5] H.R. 11403, 95^th Cong., 2d Session (1978). Vö.: Turner (2012) 340.

[6] Kalifornia mellett idővel még Georgia államban és Puerto Ricon született olyan jogszabály, amely a műalkotások viszonteladása esetére díjfizetési kötelezettséget ír elő. Lásd: Reddy (1995) 524. Az ezt követő években további 11 tagállamban (Florida, Illinois, Iowa, Maine, Michigan, Nebraska, New York, Ohio, Rhode Island és Texas) terjesztettek elő törvényjavaslatot a követő jog elfogadása érdekében, azonban ezek mindegyike elhalt. Lásd: Kretsinger (1993) 969, 8. lábjegyzet.

[7] CRRA §986(c)(2).

[8] Uo. §986(a)(1).

[9] Uo. §986(a).

[10] Uo. §986(c)(1).

[11] Uo. §986(a).

[12] Uo. §986(a)(2) és (5).

[13] Uo. §986(a)(7)

[14] Uo. §986(a)(3). A törvény előírásai és annak kritikája vonatkozásában lásd: Reddy (1995) 521-524.; Barker (2011) 387-406.; Turner (2012) 357-359.; Petty (2014) 990-993.

[15] Morseburg v. Balyon, 621 F.3d 972 (1980), cert. denied, 449 U.S. 983 (1980). A jogesetről lásd: Reddy (1995) 522-523.; Petty (2014) 992-993.

[16] S. 2976, 99^th Cong., 2d Sess. (1986); H.R. 5722, 99^th Cong., 2d Sess. (1986); S. 1619, 100^th Cong., 1st Sess. (1987); H.R. 3221, 100^th Cong., 1st Sess. (1987).

[17] A VARA egyik korai szövegtervezete még tartalmazta a követő jogot, azonban azt utóbb törölték a jogszábályból. Lásd: Turner (2014) 341.

[18] USCO (1992). A jelentést támogatók véleményét lásd: Merryman (1983) 241-264.; Alderman (1983) 265-283. Ezzel ellentétben számos elemző úgy ítélte meg, hogy a USCO már a jelentés kiindulásakor téves alapokra építkezett, és a feltételezett piaci hatásokat illetően csupán hipotetikus elemzésekre alapozta véleményét. Vö.: Perlmutter (1983) 284-314.; Reddy (1995) 526-532.

[19] Uo. 532-544.

[20] Petty (2014) 1001-1003.

[21] Uo. 1003.

[22] Uo. 1004-1006. Petty ezen érve parttalan. Függetlenül ugyanis attól, hogy egy aukciós ház milyen kulturális célokat is szolgál, elsődleges célja a haszonszerzés. Ennyiben tehát egyáltalán nem indokolatlan elvárni tőlük, hogy ésszerű keretek között hozzájáruljanak a szerzői jogosultak méltányos díjazásához. Hasonló érveket lásd: Bussey (2013) 1063-1104.