Szerzői jog a XXI. században: Inspirációgyűjtés „komédiázva”

A Magyar Szerzői Jogi Fórum Egyesület május 18-i ankétján Grad-Gyenge Anikó, id. Ficsor Mihály, Faludi Gábor, és Mezei Péter vitatták, vajon szükséges-e a paródiát a szerzői jogi szabad felhasználási esetkörként szabályozni, vagy minden úgy jó, ahogy mai állapotában találtatik.

A résztvevők: Grad-Gyenge Anikó, id. Ficsor Mihály,
Faludi Gábor, Mezei Péter, Lendvai Zsófia
© Ujhelyi Dávid

Az álláspontok ütköztetését Mezei Péter kezdte, aki a paródia különféle nemzetközi megközelítéseit, megoldásait szemlézte. Faludi Gábor az általa alaposan körbejárt Deckmyn-ügy (blogunk elemzését lásd itt) és az Európai Unió Bírósága ítéletein keresztül közelített a problémához. Ficsor Mihály arra szeretett volna választ kapni, hogy mi legyen a meme-ekkel és a mash-upokkal. Grad-Gyenge Anikó az elektronikus kereskedelem és az információs társadalom felől boncolgatta a kérdést. A kerekasztal beszélgetés résztvevői igyekeztek a szerzői jogi kérdéskört több szemszögből vizsgálni. Hiszen messze nem mindegy, hogy azt tagállami vagy európai uniós, illetve szerzői jogi vagy a személyhez fűződő jogok kontextusába helyezzük. Az eszmecseréből az is kiviláglott, hogy a paródia fogalmát kristályosítandó meg kell attól különböztetni az utánzást és a karikatúrát is.

Ha a paródiát szerzői jogi szempontból vizsgáljuk – márpedig honnan vizsgálná egy szerzői jogi egyesület – akkor alapvetésként kell elfogadnunk, hogy „művet művel lehet parodizálni.”

Ehhez az eredeti, elsődleges műből csak annyit lehet felhasználni, amiből az elsődleges mű még felismerhető, de a másodlagosan létrehozott mű is egyéni eredeti jellegű, amely a humor eszközével túloz és vitatkozik az elsődleges művel. De mit kell humornak tekinteni? Lehet-e a humort, mint esztétikai követelményt támasztani a paródia elé, amikor a szerzői jogi védelmet nem lehet mennyiségi, tartalmi, esztétikai követelmények teljesítéséhez kötni?

Fontos megállapítás ugyanakkor az is, hogy a paródiának adott esetben komoly hatása lehet az elsődleges mű piacára, hiszen előtérbe helyezve azt, generálhat forgalmat egy amúgy kevésbé sikeres szerzői műnek.

Végső kérdés tehát nyitva maradt. Legyen-e szabad felhasználási esetkörként nevesítve a paródia, avagy sem? Az a jó megoldás, ha nincs igazán megoldás, vagy az, ha szűkítő módon hozunk létre egy olyan sajátos magyar szabályt, amely megkísérli megnyugtatóan rendezni a paródia kérdését? Alkalmazzuk a „ha nem tudod megakadályozni, akkor jogosíts” alapelvét abból kiindulva, hogy az emberi természethez hozzátartozik a máson való gúnyolódás, amelyet megtiltani úgysem lehet? (Arról, hogy a paródiának milyen aspektusai vannak a személyhez fűződő jogok terén, arról álljon itt egy információ-gazdag prezentáció Munkácsi Pétertől.)