Folytatódik a Perfect 10 saga

Korábban írtam, illetve előszeretettel beszélek mindenhol arról, hogy a RapidShare megúszta a felelősségre vonást az Egyesült Államokban tavaly. Úgy fest, hogy a Perfect 10 (felnőtt tartalmakat kínáló oldal, ide értve fényképeket és filmeket is) továbbra sem adja fel, és új célpontot talált magának: a népszerűségben már a RapidShare fölé nőtt, egyébként amerikai, MegaUpload DDL szolgáltatót. Szinte azt kell mondjam, hogy egy ideje már vártam erre a lépésre, valószerűtlennek tűnt, hogy ezt a céget ne vegyék elő a tárhelyszolgáltatása miatt.

Három napja ugyanis a Perfect 10 benyújtotta keresetét, melyben a DDL szolgáltató közvetlen, illetve közvetett szerzői jogi felelősségének megállapítását is egyaránt kérte. A kereseti követelés nem csekély: 5 millió dolláros kártérítésre, illetve az eljárási költségek és az ügyvédi díjak megtérítésére terjed ki. A Perfect 10 állítása szerint a MegaUpload oldalán nem jelöli meg pontosan a DMCA törvény által megkövetelt "DMCA ügynök" elérhetőségét. Ez utóbbi érv elég erős, ez alapja lehet a majdani felelősség megállapításának, habár az alperesnek lehetősége van arra, hogy az ügynök adatait utólag, de záros határidőn belül megadja.

Hogy a közvetlen és a közvetett felelősség megáll-e, majd kiderül, azonban a precedensjog varázsa, hogy mivel a RapidShare ügyet is kaliforniai bíróság tárgyalta, akárcsak a jelen esetet, a korábbi ráció alkalmazására komoly esély lehet.

Címkék: , , , , , ,