Zátonyra futott a kanadai szerzői jogi reform

Március végén bizalmi szavazást vesztett a kanadai kormány, melynek köszönhetően az észak-amerikai országban rövidesen választások lesznek. A jelen blog eddig sem politizált, ezután sem fog. A fenti hír mégis fontos, mert - köszönhetően a kanadai jogalkotási rendszernek - a parlament feloszlatása miatt minden, addig el nem fogadott törvényjavaslat érvényét veszti. Ilyen sorsra jutott a C-32-es törvényjavaslat is, mely a kanadai szerzői jogi törvény reformját készítette elő.

Stephen Harper miniszterelnök
[© Chris Wattie / Reuters]
A jelen blogon még nem tettem említést a "Bill C-32"-ről. A törvényjavaslat harmadik generációs próbálkozás volt a kanadai szerzői jog reformjára, többek között a WIPO internet-egyezményeinek nemzeti átültetése, illetve a fokozódó amerikai (szórakoztatóipari) nyomás csökkentésére. A törvényjavaslattal kapcsolatban az egyik legismertebb kanadai szerzői jogász, Michael Geist adott hírt rengetegszer blogján. Bár ő is írt ezzel kapcsolatban, most mégis inkább Giuseppina D'Agostino írását hívom forrásul. (Giuseppinával volt szerencsém 2008-ban találkozni Kanadában. Rendkívül feldobta a szekcióülést laza előadása a Gucci táskák védjegyjogba ütköző előállításáról.) Ebben nagyon jól végig van vezetve, hogy a kormányváltás milyen következményekkel fog járni a reformtörekvésekre.

Természetesen e fejlemény nem csak belügy - az amerikai szórakoztatóipar árgus szemekkel követte (illetve presszionálta) a kanadai jogalkotást a törvényjavaslat elfogadását. Reményeik szertefoszlani látszanak, ami komoly következményekkel járhat. Az MPAA legnagyobb bánata eddig is a túlzott lazaság volt, például a mozifilmek kamerával való rögzítése terén, avagy a fájlcserélés kapcsán (lásd az isoHunt amerikai perét és az új kanadai perét). Bár a kanadai jogalkotási rendszert nem ismerem, felteszem újabb évek kellenek majd ahhoz, hogy a tervekből realitás váljék.

Update #1: Megtisztelő, hogy a HVG "napi merített". Köszönöm.

Update #2: Mindezek ellenére javaslom, hogy a kanadai szerzői jog iránt érdeklődők töltsék le vagy papír alapon vásárolják meg azt a Michael Geist által szerkesztett könyvet, amely a C-32 Bill okán készült az aktuális kanadai szerzői jog bemutatása érdekében. (Köszönet a hasznos linkért Gyenge Anikónak!)

Címkék: , , , ,