Napok óta kering a levegőben az ACTA, mint egy misztikus sárkány, amelyre az internetes társadalom minden eddiginél nagyobb veszélyforrásként tekint, mondván, hogy az felszámolja az internet semlegességét, drákói szigorú jogérvényesítési eszközöket ad a szerzői (és védjegy-) jogosultak kezébe. A blogomon is többen érdeklődtek már arról, hogy valójában miről is szól a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás. Ha csak szubjektív szemszögből is, de elmondom a véleményemet róla, több fejezetben.
A kiindulópont
Mint minden egyes nemzetközi szerződésnek, az ACTÁ-nak is megvannak a maga céljai. Ezt rendszerint a szöveg elején található preambulumból lehet kiolvasni. Mindjárt ezekre is kitérek, de előbb egy általános megjegyzés. A szerzői jog folyamatos fejlődést mutat, ami nemcsak tárgykörében, de territoriális hatókörében is folyamatosan szélesedett. Így a regionális monopóliumokat a nemzeti törvények, majd a nemzetközi egyezmények váltották fel. Ebbe a sorba logikusan beleillik az ACTA. Ha elfogadjuk azt a tételt, hogy az ACTA valójában nem teszi szükségessé az Európai Unió és tagállamai nemzeti jogának a módosítását, akkor felmerülhet a kérdés, miért is írta egyáltalán alá az EU. A válasz erre épp a fenti történeti/logikai fejlődésből következik. Az EU által kidolgozott pro-copyright rendszer további erősítése, a többi szerződő fél jogrendszerével való minél szorosabb harmónia megteremtése volt mindennek a célja. Ha tehát valóban megfelel az EU és tagállamai joga az ACTÁ-nak, a megállapodás csak abban az esetben nyújthat még erősebb szerzői jogvédelmet az uniós alkotóknak, ha a többi szerződő fél jogrendszerét kellene az ACTA szintjére hozni. Bevallom őszintén, nem ismerem az ACTÁ-t
tavaly októberben aláíró nyolc ország (Ausztrália, Kanada, Japán, Dél-Koreai Köztársaság, Marokkó, Új-Zéland, Szingapúr és az Egyesült Államok) mindegyikének a jogrendszerét, de felteszem magas jogvédelmet biztosítanak jelenleg is (főleg az angolszász országok). Vagyis az ACTA csak akkor jelentene érdemi előrelépést, ha olyan országok is csatlakoznának hozzá, mint Oroszország, Kína vagy a többi afrikai ország.
Térjünk át az ACTA preambulumában nevesített célkitűzésekre. Meglátásom szerint több probléma fedezhető fel itt, ezek azonban nem alkalmasak arra, hogy az egész megállapodás létalapját megkérdőjelezzék. Így a jogérvényesítés szükségességének deklarálása, a hamisított és kalóz áruk terjesztése elterjedésének visszaszorítása, az ez irányú hatékony nemzetközi együttműködés, mint célkitűzés, érthető elvárás a szerzői jogosultak részéről.
Feltéve, hogy valóban csak "kalózkodásként" értékelhető a webkettes világ jelenségeinek többsége. Az ACTA azt a veszélyt rejti magában, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyja a társadalmi realitásokat, különösen például a fogyasztói tartalmak ("user-generated content") egyre kevésbé megkérdőjelezhető kulturális értékét és hasznosságát.
A preambulum hangsúlyozza továbbá az érintett jogosultak, a szolgáltatók és a felhasználók jogai és érdekei közötti egyensúly megteremtését. Meglátásom szerint
a dokumentum nem igazolja, hogy a jogérvényesítési rendelkezések megalkotásakor a szerződő felek a felhasználók jogait és érdekeit kellőképpen szem előtt tartották volna. A felhasználók alapvető jogai, mint például a szólásszabadság, a méltányos eljárás (sokkal helyesebb lett volna, ha a
magyar fordítás a "tisztességes" kifejezést használja) és a magánszféra védelme több helyen is megerősítést is nyert. Nagyon helyesen! Meglátásom szerint azonban nem szabad azt hinni, hogy ez az "alkupozíció" része lehetne. A fenti alapjogok "biztosítása" nem lehet ellentételezés a szerzői jogosultak megerősített jogérvényesítési eszközeiért cserébe. Ezek a jogok a magánszemélyeket az ACTA rendelkezéseitől függetlenül is meg kell, hogy illessék. Másként mondva: ha a szerzői jogosultak szélesebb jogérvényesítési eszközöket kapnak, és egyensúlyi helyzetről beszél a preambulum, akkor ez adott esetben a felhasználók jogainak a stabilabbá tételét is feltételezné.
A nyilvánosság kérdéséről is szót kell ejtenünk. Sokan kritizálták az ACTA tárgyalások résztvevőit, hogy rejtegetik a megállapodás részleteit, s csak későn hozták azt nyilvánosságra. Teljesen osztom azok véleményét, akik szerint nincs szükség egy ilyen nemzetközi jogi dokumentum minden elemét és minden fázisában megismertetni a nagyközönséggel. Valójában ez a nemzetközi egyeztetéseknek tipikus velejárója. Ez az érvelés azonban legalább annyira hibás, mint helyes. Egyrészt a dokumentum csak azt követően került nyilvánosságra, hogy azt többek nem hivatalos csatornákon kiszivárogtatták. Meglátásom szerint a felek, ha lehetőségük nyílt volna rá, a hivatalos publikálással sokáig vártak volna még.
Másrészt, és szerintem ez a fontosabb, az ACTA a mi korunk nemzetközi szerzői jogi egyezménye. Mire is gondolok? Az 1990-es években három kiemelkedő nemzetközi szerzői (illetve kereskedelmi) jogi egyezmény született. Ezek egyike a TRIPS megállapodás volt 1994-ből (amely többek között a szerzői jog kereskedelmi jogi vonatkozásaira helyezte a hangsúlyt), a másik kettő pedig a WIPO égisze alatt kidolgozott két "Internet-szerződés" (WCT, WPPT) 1996-ból. (Utóbbiak elkészítését többek között a magyar szerzői jog doyenjének, id. Ficsor Mihálynak is köszönhetjük.) Ezekben az években az Internet épp hogy csak megkezdte világ körüli hódító útját, s a várható (webkettes) fejleményekre egyszerűen nem lehetett számítani még. Ezek az egyezmények alapvetően rendben lereagálták a szerver-kliens architektúrájú web 1.0-ás környezetet.
Az ACTA
előkészítése 2008-ban kezdődött. Tíz évvel a Google, kilenc évvel a Napster, hét évvel a BitTorrent, négy évvel a Facebook, avagy három évvel a YouTube vagy a Megaupload megjelenését követően. Az internet nemcsak 1994-hez vagy 1996-hoz képest, de az említett szolgáltatások piacra lépése óta is hatalmas változásokon ment keresztül. Elég csupán itt a web 2.0 megjelenésére, avagy a szolgáltatások számának tömeges megugrására utalni. Ebben a korban a társadalom tagjai már domináns szerepet követelnek maguknak a kulturális értékek terjesztésében. (Itt most elsősorban hétköznapi, s nem szerzői jogi értelemben utalok a terjesztés szóra.)
Az ACTA létrehozásának számomra legfontosabb negatívuma az, hogy bár ez korunk szerzői (illetve kereskedelmi) jogi egyezménye, valójában egyáltalán nem veszi figyelembe a társadalmi/internetes realitásokat. Mint utaltam rá, a fogyasztói igények/érdekek artikulálását nem érzem ki a dokumentumból. Félek, hogy ez a megállapodás gyakorlati érvényesíthetőségét veszélybe sodorhatja.
Címkék: ACTA, Web 2.0