Az én véleményem az ACTÁ-ról - 3. rész

A polgári jogi jogérvényesítés

Polgári jogi eljárások keretében a szerződő feleknek gondoskodniuk kell arról, hogy a bíróságok a - többek között - szerzői jogsértést elkövető személyeket kötelezhessék a jogsértéstől való tartózkodásra. A szerződő feleknek gondoskodniuk kell továbbá arról, hogy a nemzeti bíróságaik azon jogsértőkkel szemben, akik tudták, vagy kellő gondosság mellett tudniuk kellett volna, hogy cselekményükkel jogsértést valósítanak meg:

- megfelelő kártalanítást nyújtó kártérítést alkalmazhassanak;

- a jogsértésből származó haszon megfizetését írják elő; illetve

- a pervesztes felet a bírósági eljárás költségeinek, díjainak, az indokolt ügyvédi díjaknak, valamint egyéb költségeknek a megfizetésére kötelezhessék.

A nemzeti bíróságok a jogosult kérésére elrendelhetik a kalóztermékek, illetve az ezek előállításához használt anyagok és kellékek bárminemű kártalanítás nélküli megsemmisítését, illetve kötelezhetik a jogsértő vagy feltételezett jogsértő felet arra, hogy legalább a bizonyítékok összegyűjtése céljából valamennyi birtokában lévő vagy ellenőrzése alatt álló releváns információt bocsássa a jogosult vagy a bíróság rendelkezésére. Végül a bíróságoknak jogukban áll, hogy a jogsértések megakadályozása, illetve a bizonyítékok megőrzése céljából azonnali és hatékony ideiglenes intézkedéseket rendelhessenek el. Annak elkerülése céljából, hogy a jogaiban (feltételezhetőleg) sértett fél visszaélhessen az ideiglenes intézkedés lehetőségével, a bíróságok követelhetik a kérelmezőtől az ésszerűen fellelhető bizonyítékok bemutatását, illetve biztosíték, esetleg garancia nyújtását.

A fentiekben tömören összefoglalt eszközkészlet első pillantásra nem feltételezi az Európai Unió joganyagának (különösen a Jogérvényesítési irányelvnek) az átírását, habár egyes véleményekszerint nem is felel meg annak egészében. Jól tetten érhető mindez a kártérítési eszköztár vonatkozásában, amely a Jogérvényesítési Irányelv és az Egyesült Államok kártérítési rendszerének hatását tükrözi.

Az ACTA 9. cikk 3. bekezdése például kötelezővé teszi, hogy legalább az alábbi három kártérítési módozat egyikét rögzítsék jogrendszerükben a szerződő felek:

a) előre meghatározott összegű kártérítés (ez gyakorlatilag megfelel az Egyesült Államokból ismert törvényes kártérítés intézményének);

b) a jogosultnak a jogsértéssel okozott sérelemért való kárpótlására alkalmas kártérítési összeg meghatározására szolgáló vélelmek (ennek értelmezéséhez lásd a megállapításhoz csatolt rendkívül bonyolult 3. számú lábjegyzetet);

c) kiegészítő kártérítés.

Az opciók közüli választás lehetősége első pillantásra nem terjed túl a Jogérvényesítési irányelv 13. cikke által rögzített kereteken. Egyes vélemények szerint azonban az opcionális megoldás több bizonytalanságot is magában hordoz. Ezzel összefüggésben lásd Kőhidi Ákos tanulmányát, illetve az európai szerzői jogászok egy csoportja által összeállított elemzés 2. pontját.

Egy ponton komoly kritika érheti a szerződő feleket. Ehhez egy pillanatra nyúljunk vissza a kalózkodás kifejezéssel kapcsolatos (tegnap kifejtett) logikai gondolatmenethez. Hasonlóképp az érdekoldalak közötti egyensúly ellen hat, hogy miközben az ACTA szükségképpen minden engedély és díjfizetés nélküli felhasználást kalózkodásnak, az így létrehozott terméket pedig kalózterméknek nyilvánít, addig egy szóval sem várja el a szerződő felektől, hogy a jogosultakat (ide értve a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok érvényesítésére feljogosított szövetségeket vagy egyesületeket is) a legális felhasználások engedélyezési kereteinek a szélesítésére ösztönözzék. Tagadhatatlan, hogy a jogosultakat mindenkor megillető jog, hogy eldönthessék, milyen feltételek mellett és kinek engedélyezzék műveik felhasználását. Ugyanakkor a megállapodás egészét ássa alá, ha a felhasználókkal szemben azért kerül sor (polgári vagy büntetőjogi) jogérvényesítésre, mert azok a jogosultak által (adott esetben tudatosan) kielégítetlenül hagyott fogyasztói igényeiket elégítik ki.

Előzmények: